Kristen Stewart nagy terjedelmű és őszinte interjút adott a Nylon magazinnak, ahol szó esik az új filmjeiről, de beszél az örökös zavartságról, és saját szexualitásáról is.

Milyen lehet együtt lenni Kristen Stewarttal nyilvánosan? Képzeld el, hogy egy jaguárral sétálgatsz, akit mindenki megbámul, mint egy háziállatot, még akkor is, ha ez a nagy és ritka macska a kávézóban tűnik fel. A probléma azonban az, hogy senki nem tud teljes mértékben felszabadulni a színésznő mellett. Még ő maga sem.

Stewart gyötrelmes módon tisztában van a hírnevével, miközben az ismert színésznő egy mandulás-tejes lattét rendelt a kedvenc Echo parki kávézójában, ami elmondása szerint egy visszautasíthatatlan italkülönlegesség. Rendelés közben egy kicsit cseveg a baristával a kávézó italkínálatának bővítéséről, miközben látszólag idegesen igazgatja a haját. Stewart csevegése a legtermészetesebbnek tűnik a világon, de a hallgatólagos üzenete teljesen világos: Nézd, én is csak egy kedves, átlagos ember vagyok, mondd csak el mindenkinek!

A kinti teraszon végigsétálni már jóval nehezebb. Mindenki, aki épp nincs teljesen beletemetkezve a laptopjába, felismeri a lányt az Alkonyatból. Néhányan elkezdenek suttogni, míg mások bámulják, vagy feltűnően másfelé fordítják a fejüket, de ez aligha számít. A feszültség a levegőben van. Stewart testtartása is feszült, a szemeit lesüti, egészen addig nem néz fel, amíg nem talál egy üres helyet a sarokban, ott már megfigyelhető derűs, de elkeseredettséget súroló arckifejezése. „Folyton azt kívánom, bárcsak ne lennék ilyen könnyen felismerhető”­ - mondja halkan. „Olyan zavaró. Borzasztóan utálom amikor az emberek bámulnak, arra várva hogy majd visszanézek rájuk.”

Stewart gyakran merengően sóhajt, ami kicsit közelebb áll az örömhöz, mint az agresszióhoz, oly módon, hogy elismeri, a sistergős római gyertya olyan, mint az élet. Egyébként is mindig egyenesen elmondja, amit gondol, néha kicsit tompa, de soha nem sértő, akkor sem, ha épp olyat mond. „Ez nem olyasmi, amiről a nyilvánosságnak beszámolnék­ ez őrület” ­ - mondta arra a pletykára vonatkozóan, hogy még mindig kapcsolatban áll az Alkonyatból ismeretes ex­barátjával, Robert Pattinsonnal. Ehelyett, rendkívül becsületesen és fájdalmasan igazságosan beszél, szinte már lefegyverzően őszinte, és pont emiatt szeretik őt a barátai, a rajongói, és a bulvárlapok egyaránt.

A hitelességre vonatkozó hajthatatlan érzéke is egy indok arra, hogy Stewart miért kapja meg folyamatosan azokat a típusú szerepeket, amit mások nem vállalnának el, vagy épp nem mondanák el úgy a szövegüket (például: az érzékeny lány, aki nem ígérte meg a haldokló édesanyjának, hogy főiskolára megy a Still Alice című filmben, vagy az asszisztens, aki szembeszáll a főnöke sznobizmusával a Sils Maria felhőiben.) Egy ehhez hasonló szerepet játszik majd Ang Lee rendezésében készülő Billy Lynn’s Long Halftime Walk című filmben jövőre, ahol a címben szereplő karakter nővérét alakítja majd, aki ellenzi az iraki háborút. „Egy megváltozott személyként tér vissza a háborúból, akire így nem ismer rá a nővére. Én lennék az, aki megpróbálja őt otthon tartani, és aki az egyedüli tiszta perspektívát adja az egész film alatt.”

Az American Ultra című filmben, amely nemrég került bemutatásra a mozikban, a karaktere kevésbé ellentétes, és inkább érzelmileg kifejlett. „Mindig nagyon félek minden szerepem előtt”­ - mondja. „Még akkor is, ha vicces lesz, vagy ha ostobaság félni előtte. Az American Ultra egy komédia, de mégis fizikailag elég megterhelő volt, és megpróbálni elmondani egy ilyen abszurd történetet úgy, hogy közben a tanúságot is elhiggyék az emberek, nagyon nehéz feladat volt.”

Riley Keough, aki először akkor találkozott Stewarttal, amikor A rocker csajok című filmet forgatták, Stewart tüzes vonzerejét a következőképp fogalmazta meg: „Őt egyszerűen nem érdekli semmi. Jellemzően bátran odateszi magát, mert imádja a művészetet. És szerintem meg is érti, hogy ez mivel jár együtt. Ő nem egy olyan lány, akit felkapott Hollywood, vagy aki foglalkozik mások véleményével, és körülbelül három ilyen emberrel találkoztam eddig életemben.”

Stewart nem engedi azt, hogy a hírnév megváltoztassa őt, és kifordítsa saját magából, hogy egy olyan valaki legyen, akivel már nem lehet kapcsolatba kerülni, vagy aki csak arról beszél, mi van a médiában róla, főleg, ha a szexuális életéről vagy a párkapcsolatáról van szó. Nem hajlandó az életét a bulvárlapok előtt élni, de nem is fél attól, hogy nyitott vagy akár nyers legyen. Vegyük például a mai reggelt. Néhány órán keresztül csak annyit tudtam, hogy Stewart délután 2 órakor jön majd értem. Nincs semmilyen előre megtervezett program, mivel minden korábbi javaslatot elutasított: görkorcsolyaverseny, gitárórák, stb. Negyed 3­-kor felhívott egy nem letiltott telefonszámról, hogy elmondja, kint vár. A mai szokásoknak megfelelően, egy olyan híresség, mint Stewart rendszerint egy semleges találkozóhelyet javasolt volna, semmilyen kontakt-információt nem adott volna meg, de eltekintve attól, hogy eléggé publicista beállítással rendelkezik, Stewart teljesen átlépte a formalitásokat. Ehelyett, beültetett a saját ütött-kopott terepjárójába, ami tele volt mindenfélével megtömött bevásárlótáskákkal.

„Van nálam egy csomó dolog”­ - mondja Stewart, utalva arra a tényre, hogy akár fel is pezsdítheti a divatot, ha mindig mást visel a kamerák előtt. Az egyik táskából egy pár grafikus mintával ellátott tornacipő lóg ki, mely úgy tűnik túlságosan is jellemző Stewartra. Ő maga pedig kifakult Levi’s farmerben, fehér Vans cipőben, és vintage gördeszkás pólóban jelent meg, a stílusa inkább egy deszkás bolti eladóra hajaz, akinek orvosi marihuána kártyája van. Egy vaskos ezüstláncon egy miniatűr lakat díszíti a nyakát, mogyorózöld szemét pedig matrózkék szemceruzával emelte ki, mellyel némi vonzóságot varázsolt arcára.

„Deszkás vagyok”­ - mondja Stewart, magyarázva a saját külsejét, ami inkább olyan volt, mintha iskolába indult volna, utalva arra, hogy San Fernando Valley­ben nőtt fel. „Persze azért nem vagyok olyan profi deszkás, de tudok menni az utcán, viszont trükköket nem tudok. A belvárosban való deszkázás boldoggá tesz.”

De ami a mi interjúnkat illeti, most nem készült semmilyen aktív tevékenységgel. Inkább beszélgetni szeretne, így elmentünk a kedvenc kávézójába, amely 10 percre van az otthonától Hollywood keleti részén. Ha egyedül van, semmi baja nincs a lusta vasárnapokkal, egészen addig, amíg egy pici agresszió is van bennük. Persze ez köszönhető annak is, hogy a három fiú testvérével együtt nőtt fel, ami adott neki némi versenyhajlamot. Mint egyedüli lány „nem törődtek velem jobban, de rosszabbul sem”­ - mondja. „Én is egy voltam a srácok között. Szerintem ez olyan ambíció, ami valószínűleg belém ivódott.” Röviden: „Imádok nyerni”­ - mondja, ritka nagy mosollyal az arcán. „Minden játékot szeretek kivéve a billiárdot, a frizbit, és két kutya után futkosni.”­

Az éhezők viadala sztárja, Josh Hutcherson ­aki a Zathura – Az űrfogócska című filmben játszott együtt Stewarttal tizenkét évesen­, elmondása szerint Stewart soha nem vesztette el a humorérzékét: „Egy csomó nagy dologgal kellett szembe néznie már az élete során, de soha nem változott meg. Még mindig ugyanaz a szabad, jófej csaj.” A fiús szelleme miatt keresik fel a hasonló stílusú zenészek is, mint például Patti Smith, vagy Joan Jett, akik támogatásukat fejezték ki felé. Stewart még mindig nevet, amikor eszébe jutnak Jett első gitárórái: „Ha nem éreztem volna át teljesen, simán elsétált volna a forgatásról, és azt mondta volna: Kristen, menj a pokolba”.

Stewart ugyanakkor ügyel a külsejére is, és emiatt figyelt fel rá a Chanel is, melynek jelenleg ő a múzsája. „Rendkívül szeretem felfedezni az eddig még feltáratlan aspektusaimat, ez az amit csinálok”­ - mondja. „A ruhák pedig pont erre adnak lehetőséget, persze azt azért nem szeretnénk, ha a ruhák viselnének minket. Nagyon gyakran érzem azt, hogy ’Jó ég, ez elsajátítja a hátsóm.’” Szerencsére Karl Lagerfeld teljes licencet ad a múzsájának, amivel szabadon gazdálkodhat. „Megengedi, hogy átszabjam a ruhákat, megengedi, hogy levegyem az övet az egyikről, és áttegyem egy másikba... nagyon szeretem ezt a teljesítmény-orientáltságot, de még mindig úgy érzem, hogy jobban el kell sajátítanom. Szeretném azt érezni, hogy én viselem a ruhát, és nem a ruha visel engem.”

A kávézóban, miután a vendégek elfelejtkeztek Stewartról, rögtön elkezdtünk beszélni a legutóbbi pletykákról. Nem olyan rég Kristen anyja, Jules Stewart megerősítette a Sunday Mirror számára, hogy a lánya kapcsolatban áll Alicia Cargile­-lal, akit gyakran tévesen hisznek Stewart egykori asszisztensének. Az interjú során bemutatták Jules jótékonysági munkáját a farkasokért, majd az édesanyja elmondta: „Találkoztam Kristen új barátnőjével, kedvelem, és úgy érzem, az embereknek szükségük van arra, hogy szabadon szeressék, akit akarnak. Én elfogadom, hogy a lányom szereti a nőket, és a férfiakat is.”

Talán jobban, mint bárki más az ő generációjából, Stewart kapcsolatai eléggé viharosak ahhoz, hogy szinte bármikor szerepeljenek a bulvárhírekben. „Vicces, amikor idősebb színészek azt mondják: ’Csak mosolyogj’, én meg azt gondolom: ’Fogalmad sincs miről beszélsz, de kösz! Szerintem tök jó lenne internet nélkül!”.

Teljesen tisztában van azzal, hogy szerelmi életét lázasan dokumentálják akár együttműködik velük, akár nem. „Olyan mintha mindig szereplő lennék egy hetente megjelenő képregényben. Megvan egy hozzárendelt személyiségem, amit gondolom segítettem létrehozni. Az emberek arra törekednek, hogy egy csomó pénzt csináljanak az olyan emberekből, mint én, hiszen ez virágzó iparág, tehát miért is változtatnád meg azt a személyiséget, amiért az emberek még fizetnek is?”

Persze a személyisége változik, hiszen mindazonáltal még csak 25 éves. Vajon kész arra, hogy nagy bejelentéseket tegyen a szexuális beállítottságával kapcsolatban?

Igen... Elmondta: „Keress rám a Google­-ben, nem rejtegetek semmit.”

...És nem: „Ha úgy érzed, hogy meg akarod határozni magadat és meg is van a képességed rá, hogy megfogalmazd azokat a paramétereket, amelyek meghatároznak téged, akkor tedd meg. De én színésznő vagyok. Az élet kétértelműségében élek, és imádom ezt. Nem gondolom, hogy igazán rám jellemző lenne, ha elhatároznám, hogy 'coming outolok'. Nem, én csinálom a munkámat. Amíg úgy nem döntök, hogy létrehozok egy alapítványt, vagy amíg elő nem állok egy nagy tervvel, vagy amíg nem lesz egy perspektívám, addig nem. Én csak egy kölyök vagyok, aki filmeket készít.”

Ez persze nem minden, bár Stewart vonakodik attól, hogy meghatározná a szexualitását. Hisz a változékonyságban, olyan módon, ahogy Miley Cyrus mondta a Paper magazinnak nemrég, hogy “Én abszolúte nyitott vagyok mindenre, kortól és nemtől függetlenül. Nem érdekel, hogy ki mit visel, vagy hogyan néz ki, csak az számít, hogy én mit érzek iránta és hogy szeressenek engem.”

Stewart hozzáteszi: „Szerintem három, vagy négy évi múlva rengeteg olyan ember lesz, akiknek nem fontos, hogy kitalálják éppen melegek, vagy heteroszexuálisak. Ez olyan, hogy csak tedd a dolgodat.”

Ő volt az első, aki elismerte, hogy az Alkonyat forgatása alatti években nem fedezte még fel teljesen a szexuális határait, akkor a sajtó fújta fel az egészet. „Rengeteg riporter volt, aki leülhetett velem szemben, és azt gondolhatta, hogy ’ez a kölyök össze fog roppanni’. Biztos vagyok benne, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam az embereket.”

Akkoriban ha egy nehéz kérdéssel szembesült, könnyen dühössé vált. Most pedig már megtalálta a saját módját arra, hogyan válaszoljon természetesen, mégis titokzatosan. „Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy szabadnak érezhessem magam, miközben nem adom el magam, és másnak sem hagyom, hogy eladjon engem.”

Minden fecsegés és visszajelzés ellenére azonban Stewart jelenleg a munkájára koncentrál. Az ad tartást neki, hogy mélyen megvetette már a gyökereit a szórakoztatóiparban. „Biztos vagyok benne, hogy folytatni tudom a munkát”­ - mondta. „Pozitív gondolkodás. Ezen kívül mást nem igazán tudtam tenni mostanában magamért.”

Az American Ultra című filmbéli főszereplő társa és egyben jó barátja, Jesse Eisenberg is önbizalmat adott neki: „Ő egy olyan színésznő, aki következetesen dolgozik, aki tudja, hogyan kell jól csinálni a dolgokat. Minden jellegzetesség, aminek birtokában van – a humorérzéke, a hajlandósága, hogy a projektet teljesen átélje­ valamint az önismeret egészséges formája, hogy megértsük, mire van szüksége a történetnek, mi a nagy kép, és hol van az ő helye ebben. Ritka, hogy valaki, aki ilyen ismert mint ő, ilyen szerény legyen. Mégis, ő nem beárnyékolja a történetet, sokkal inkább eltűnik a szerepben, majd kimutatja a lényeges részt.”

Színésznőként meg kell szokja az emberek kíváncsiságát, de azért a kávézóban is megpróbált elrejtőzni, amíg ott voltunk, és nem nézett senkinek sem a szemébe. Utána elsétáltunk egy művészi kuriózum üzletbe, és egy kis élelmiszerboltba, ahol ismét lehajtott fejjel, zavartan beszélt a pénztároshoz. Akármerre mentünk, mindenütt suttogtak mellettünk az emberek, mire Stewart egy védekező állattá változott, mint aki finoman ellenőrzi az illetéktelen betolakodókat a területén, egészen addig, amíg biztonságosan vissza nem értünk a kocsijához újra. „Ezért megyek nagyon ritkán vásárolni”­ - mondta sóhajtva, ahogy beindította a motort.

Amikor forgatáson van, az egyfajta menekülés számára. Mélyen beleéli magát a szerepébe. „Annak érdekében, hogy teljesen bele tudjak merülni a szerepbe, hogy át tudjam magam helyezni a szerepbe, úgy kell éreznem, hogy megelőz engem... Arra kell gondolnom, hogy ha ezt nem csinálom jól, akkor potenciálisan megszűnök létezni, az pedig igen nagy hátrány lenne.”

Ahogy mondta, egyáltalán nem fél, hogy elszúrja. „A hibák szuperek, még akkor is, ha nagyon nehéz átjutnunk rajtuk”­ - mondja. „Gyakran érzem magam kényelmetlenül, de elfogadtam már ezt.”