Szerkesztők
biropeti
biropeti.pcweb@gmail.com
mandark
pisztol@gmail.com

Kristen Jaymes Stewart 1990. április 9-én született az Egyesült Államokban, Los Angelesben. Szülei révén hamar belecsöppent a média világába, hiszen édesapja különféle televíziós műsorok színpadi irányítója, édesanyja pedig forgatókönyvíró. Kristen karrierjének kezdete igazi Hollywoodi sztori: egy iskolai rendezvényen lépett fel osztályával, ahol egy producer felfigyelt rá és leszerződtette. Első komolyabb filmszerepét 13 évesen kapta meg – a Pánikszoba című thrillerben játszotta Jodie Foster cukorbeteg lányát. A közönség döntő többsége azonban mégsem ebből a filmből ismeri, hanem Stephenie Meyer világsikert aratott tinivámpír könyvsorozatának filmprodukciójából, a Twilight Sagából.

Íme Kristen a botrány után!
Csapzottan, nem túl jó állapotban fotózták le Kristent Los Angelesben. Ezek az első fotók, amiken a megcsalásos botrány után először látható a 22 éves színésznő. Kristen egy törtfehér színű Adidas Originals pólót viselt, hozzá a Stella McCartney által tervezett, szintén Adidas shortot vette fel. Kezében egy Apple iPhone 4 telefont szorongat, aminek üzenetei között most valószínűleg jónéhány nem túl kedves sms-t olvashatnánk Robert Pattinsontól.
Jól áll neki a short :)
chloe, 5 éve
Elegge le van strapalva..
LosSantos, 5 éve
Kristen kék szoknyában érkezett a bemutatóra
Kristen Los Angelesben, Paul McCartney 'My Valentine' című videoklippjének bemutatóján vett részt. A 22 éves színésznőn nem gyakran láttunk ilyen outfitet, amit a  sötétkék szoknya és a Kristentől szintén nagyon szokatlan, férfias fekete loafer dominált, mindkettő darab Stella McCartney legújabb kollekciójából származik. Ehhez az összeállításhoz egy ujjatlan, fehér színű H&M-es blúzt és rá egy szintén Stella McCartney márkájú fekete kétgombos "Boyfriend" blézert vett fel.
Miért ne viselhetne szoknyát? Lehet hogy komolyodik ;)
szelina, 5 éve
Szoknya? Sosem álttam eddig szoknyában..
Marcipan, 5 éve
Kristen megérkezett Párizsba
Kristen nagy csendben kezdett neki a 2012-es évnek. Január első heteiben nem sok életjelet mutatott magáról, ám a legújabb paparazzifotók megtörik a csendet! A fiatal színésznőt a párizsi repülőtéren kapták le a szemfüles fotósok.

Kristen ezúttal is a sportosabb oldalát mutatta, most éppen egy vintage Joseph Gilman Company tükörbársony dzsekiben próbált elvegyülni a tömegben a jól meszokott Oliver Peoples szemüvegével. Eddig nem nagyon láttunk rajta Victoria Beckhames ruhákat, de most a leghíresebb focistafeleség által tervezett szürke Powerskinny farmer volt rajta, amihez a Frye cipőmárka 'Kira' elnevezésű sneakerét vette fel, ami olyannyira vintage, hogy már a boltok polcaira is kopottan, piszkosan érkezik. Kristen így szereti.
jó nagy táskát cipel magán
nashi, 5 éve
a farmer télleg szupi :)
Roxygirl, 5 éve
KStew kézmelegítővel védekezik a hideg ellen
Kristent a londoni éjszakában fotózták le ebben a khaki színű Rails Dillon dzsekiben, amihez a 7 for All Mankind karcsúsított kék farmerét vette fel. Kristen a hideg ellen a Co-operative bordázott, vastag szövésú kézmelegítőjével védekezett, de a piros Converse Chuck Taylor magasszárú cipőjéhez illő kék-piros-fehér csíkos American Apparel zoknija is téli modell.
Londonban kicsit hidegebb van ilyenkor télen mint LA-ben :)
Bellagirl, 5 éve
kézmelegítő haha :) ilyen nekem is kéne :)
selena, 5 éve
A Hajnalhasadásról Kimmelnél
Kristen az új Twilight film kapcsán jelent meg Jimmy Kimmel showműsorában, ahol a Breaking Dawn mellett arról az eseményről is szó esett, ahol cementbe foglalták Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner kéz-, illetve lábnyomát. A Grauman’s Theatre-ben lezajlott ünnepélyes alkalomról Kristen édesapja (aki televíziós gyártásvezető) csak aznap szerzett tudomást, és ezt el is mesélte Kimmelnek.

A műsor második felében Kristennek egy előre elkészített bejátszásból ki kellett találnia, hogy az adott személyek vajon a Twilight miatt jöttek el a showra, vagy inkább a szintén aznap szereplő Megadeth bandát favorizálják? Kristen aznap egy olívazöld, egyik vállánál nyitott Camilla and Marc ruhát vett fel, amihez a Brian Atwood 'Maniac' elnevezésű, lakkbőrből készült magassarkúját választotta.
az engem is érdekelne! :))
Csili, 6 éve
Hol tudnám megnézni az adást?
Bellagirl, 6 éve
Kristen stílusa Londonban sem változik
Kristen mostanság ideje nagy részét Londonban tölti, hiszen gőzerővel forgatják a Snow White and the Huntsman című filmet. Bár Stew elmondása szerint sokkal kényelmesebb neki az angol főváros, mert nyugodtan elmehet ide-oda különösebb feltűnés nélkül, de azért ott is akadnak elszánt fotósok, akik amint a színésznő kilép az ajtón, már telibe is kapják gépeikkel.

Ez történt most is, aminek eredményeképpen láthatjuk, hogy Kristen stílusa Londonban sem változott meg. A fekete EC Star 'Nuns with Guns' kapucnis pulcsiját évek óta hordja már (2006-os kollekció), amihez egy fehér pólót választott (szokásához híven a végét begyűrte), a nadrágja pedig a Dockers slim fit pamutból készült darabja, aminek bordó változatát már Pattinson úron is észrevehették a rajongók... Kristen cipőjét pedig John Varvatos tervezte a Converse számára, egy fekete fűzős-zippzáras All Star modellről van szó.
Nuns with Guns - jó pulcsi lehet :D:D
DrFly, 6 éve
tutira forgatás miatt vettte fel
hottie, 6 éve
Kristen a Breaking Dawn sajtótájékoztatón
Kristen a hamarosan mozikba kerülő Twilight Saga: Breaking Dawn - Part I sajtótájékoztatóján vett részt Beverly Hillsben. Az újságírók hosszú-hosszú kérdésekkel bombázták a fiatal színésznőt, aki ezúttal is mindenre megpróbált válaszolni a sajtó képviselőinek. Az alkalomra Stew egy Marios Schwab dress-t választott mely az eredeti változatnál néhány ponton eltért (pl. rövidebb szoknyát kapott). A szürke-fekete, ujjatlan ruhához a Christian Louboutin 'Lady Peep Peep Toe Pumps' elnevezésű, fekete lakkbőr magassarkúját vette fel.
a fehér bőréhez kell is a sötét ruci :))
Csili, 6 éve
A ruha is jó, szereti a sötét színeket :)
Kristen17, 6 éve
Stew és a Mini Cooper
Kristen szereti az apró tárgyakat. Autók terén sem egy hatalmas limuzint, vagy egy terepjárót választott, hanem egy olyan járgányt, ami a méreteinek megfelelő. Így esett a választása a Mini Cooperre, melyet a BMW gyárt. Ebből szállt ki éppen Los Angelesben, amikor egy szemfüles paparazzi lőtt róla pár képet. A hétköznapi szerelése ezúttal sem túl színes, na de lássuk miket viselt Kristen aznap! A The Body Shop egyik szürke, feliratos pólóját, melyhez egy kék BDG farmert vette fel. A BDG egyébként csak és kizárólag az Urban Outfittersen keresztül értékesít, Kristennek ez az egyik kedvenc márkája, rengetegszer viseli ezeket a farmereket.

A cipője Converse "Chuck Taylor", ami kívül belül fekete és állítólag rendkívül kényelmes viselet. A kocsiból kiszállva a Nike "All Access Lair Backpack" hátizsák ezúttal is előkerül, a napszemüvege pedig a Ray Ban "RB2143 Wayfarer II" modellje. Kristenen ezúttal is látható a Seiko karórája, amit szinte minden róla készült képen láthattuk már. Az "SJB880" nevű óra barna bőrszíjjas, aranyozott tokkal és kvarc működéssel. Nem túl értékes karóráról beszélünk, amit Kristen még korábbi barátjától kapott ajándékba.
a póló nagyon jó!!
agica, 6 éve
pedig neki ez a kedvence mert a másik képeken is ottvan :)
selena, 6 éve
Kristen Fiji Watert iszik
Kristent már több alkalommal is láthattuk, amint az összetéveszthetetlen Fiji Water palackját viszi magával. A Fidzsi szigeteki Viti Levuban található Yaqara völgy ad otthont annak az esőerdőnek, amelynek vízgyüjtőjéből származik a Fiji Water. A kő, homok és jég által védett hatalmas vulkanikus víztározóban lévő víz semmilyen szennyeződéssel, levegővel nem kerül kapcsolatba, ezért egy rendkívül tiszta és magas kovatartalommal rendelkező artézi vízről beszélünk. Kristen választása remek.

A képen látható továbbá a Nike nőknek szánt Quilted Fleece dzsekije, valamint a J Brand 912 Low-Rise Pencil Leg farmerje, mindezt pedig feldobta még egy fekete Lowie ujjak nélküli kesztyűvel, mely 100% gyapjúból készült.
Hódít a Fiji víz :D
fenyvesipeti, 6 éve
Akkor ez a Fiji víz :):)
Zelda, 6 éve
Kapucnis style Lowepro táskával
A Twilight sztárja komoly csomagokkal indult útnak Londonban, ahová a Snow White and the Huntsman forgatására érkezett: hátán egy Nike "All Access Lair Backpack" hátizsákkal, kezében egy Lowepro SLR kameráknak szánt kézitáskával, de ha ez még nem lenne elég, hóna alatt egy szatyort is láthatunk. Kristen a járókelők kíváncsi tekintete elen egy EC Star Clothing kapucnis pulóverrel és a már megszokott Oliver Peoples napszemüvegével védekezik. A jól bevált kőmosott Artisan de Luxe farmer és a szintén kedvenc magasszárú Converse "Chuck Taylor All Star" cipő sem maradhat ki a felsorolásból.
Kristen Phillies pólót visel
Kristent Los Angelesben fotózták le ebben a szerelésben. A színésznő a Phillies fekete kereknyakú pólóját viselte, aminek hátlapján a "NATICK FARM LEAGUE" felirat olvasható. Maradva a sötét színnél, egy skinny szabású, indigókék 7 for All Mankind farmert vett fel, a fekete napszemüvege pedig az Oliver Peoples vintage kollekciójának egyik darabja. Kristen kezében egy iPhone 4 telefon látható.
tetszik nagyon a farmer :))
alawa, 6 éve
crosswind az egy márka :)
flashy2, 6 éve
Kristen a Popcorn díjjal
Kristen a Popcorn átadáson egy alkalmi Balmain ruhában jelent meg, mely a megannyi gombostű miatt igencsak feltűnő megjelenést biztosított számára. Az egész rendezvény során egy Vans Classic Slip On sneakert viselt, ám a fotózáskor gyorsan felvette a Christian Louboutin "Chiara Point Toe" magassarkúját, ami mégiscsak igazán passzolt az alkalomhoz és a ruhához is.
eez jól áll neki :)
tofi, 6 éve
gynönyörű ruha és pont jól áll rajta..
selena, 6 éve
< Előző oldal
1 - 12
Következő oldal >