A nyolcvanas évek
derekán a világ országai fokozatosan demokratizálódtak:
Brunei elnyerte függetlenségét, és Uruguay-ban is
demokráciát kiáltottak ki a diktatúra helyett. Decemberben
az indiai Bhopál közelében egy rovarirtószereket gyártó
vállalat 40 tonnányi metil-izocianát nevű gázt bocsátott ki,
és így háromezer ember azonnali halálát okozta. Később
még közel húsz-ezer ember halt bele a mérgezésbe.
Még ebben az évben az IRA gyilkosságot kísérelt meg a
„vas lady”, Margaret Thatcher ellen, de
szerencsére nem jártak sikerrel. Viszont Indira Gandhi, az
indiai miniszterelnök-asszony elleni merényletben a
politikus asszony életét veszítette, amikor saját testőrei támadtak rá
október 31- én. Az 1974-ben kirobban etióp polgárháború
egyik borzasztó szakaszához érkezett: az államot vezető
marxista Derg nevű szervezet vezetése alatt hatalmas éhínség tombolt az
országban. A '86-ig tartó éhségben egymillió ember
veszítette életét.

Itthon eközben jelentős
eseménynek számított, hogy áprilisban a Nyugati téren (akkor
még Marx tér) átadták a Skála Metro áruházat, ahol az akkori
viszonyoknak megfelelően lehetett kapni
„mindent”.
Az év egyik vezető bulvár híre volt, hogy Michael Jackson
haja egy Pepsi reklám forgatása során a felgyulladó tűzijátéktól
kigyulladt, és a fejbőre is megsérült. Bár
mindezt videóra is rögzítették, a felvétel csupán a zenész
halála után, 2009 nyarán lett nyilvánosságra hozva a US
Weekly honlapján. Ennek ellenére egy hónappal az eset után
összesen nyolc Grammy-díjat nyert a tizenkét jelöléséből,
egyben rekordot is döntve. Annak ellenére, hogy a BBC
betiltotta, a Frankie Goes To Hollywood 'Relax' című dala hetekig
vezette a toplistákat, és összesen negyvenkét hétig volt a
Top40-ben, így az év egyik legnagyobb slágere lett. Ebben az
évben vette feleségül Elthon John a hangmérnökét, Renate
Blauel-t. Miután nem kellett titkolni másságát, Elton négy
és fél év után, közös megegyezéssel elvált a nőtől. Sing
március elsején egy utolsó koncertet játszott a The
Police-al.

Az évtized egyik híres
énekesét, a négy oktávos Marvin Gaye-t apja egy veszekedés
során lelőtte. Augusztusban elindult az Iron Maiden World
Slavery Tour nevű turnéja – ez volt az első alkalom,
hogy egy nyugati zenekar egy teljes turnét csinált a
Vasfüggöny mögött. Szeptember elsején indult el a világ
második zenei csatornája, a kanadai MuchMusic, ami a zene
mellett az ifjúsági kultúra sugárzását tűzte ki zászlajára.
Szintén szeptemberben megtartották az első MTC Music
Awards-t, ahol Herbie Hancock nyerte a legtöbb díjat, és
Madonna nagy port kavart ellentmondásos előadásával, amikor
elénekelte a 'Like a virgin' című dalát. Ekkoriban
indult meg a CD-k amerikai gyártása egy Indiana-i gyárban, a
lemezeket korábban Japánból importálták. Bruce Springsteen
'Born in the USA' című lemeze volt az első album,
amit CD-n adtak ki. Nem titkoltan az MTV-vel akart
versenyezni az éppen megalakuló Turner Broadcasting System,
ami videó klippek sugárzását indította el.
Novemberben Michael Jackson is kapott egy csillagot a
Hírességek útján, Hollywoodban. Mindössze három percet
töltött csak el a helyszínen, mert a több ezer rajongó már egymást
is veszélyeztette. Az év legnagyobb slágere a vak Stevie
Wonder szerelmes dala, az 'I Just Called To Say I Love
You', és a Wham! örök slágere, a
'Wake me up before you go
go' és egy másik daluk, a 'Careless whisper'. A kor
nagy lázadója, a fiatal Cyndi Lauper 'Girls Just Want To Have
Fun' című dala a fiatalok körében óriási
siker volt. Az év legnépszerűbb számai például, a hazánkban
a Megasztár óta még kultikusabb Alphaville-dal, a
'Big in Japan', az amerikai
öntudatot erősítő 'Borin in the USA' Bruce
Springsteen-től, a Miami sound machine 'Dr beat' című dala. A
népszerű Cars 'Drive', vagy a Queen-től a
'Radio ga ga' című számok
mind-mind slágerek voltak.
Tina Turner pedig rövid kihagyás után visszatért, méghozzá
a sikeres 'What's Love Got to Do with
It' című kislemezzel. 1984-ben rögzítette
Laura Branigan híres 'Self control' című diszkó
számát. Ebben az évben született meg hazánkban a KFT
slágere, az 'Afrika' , melyet a zenekar
a Pulzus című televíziós műsorban adtak elő. Szintén a
Pulzusban lépett fel gyakran az R-GO, például a
'Szerelmes vagyok, mint egy
nagyágyú' dalukkal.

1984-ben jelent meg
George Orwell '1984' című utópiájának
filmadaptációja, és külön érdekesség, hogy az Apple a regény
által bemutatott elnyomott világból történő kiszabadulással
hozta összefüggésbe megjelenő új számítógépüket a Macintosht.
Az év legnagyobb alkotásai mégis a digitális trükköket
felvonultató Szellemirtók, aminek a betétdala is nagy sláger lett, vagy az
Indiana Jones sorozat következő része, a 'Végzet temploma', és a még
alig ismert Eddie Murphy főszereplésével készült Beverly Hills-i zsaru, ami 317
millió dollárt hozott, a szintetizátort használó betétdala
szintén klasszikussá vált azóta.
De más híres filmek is készültek ebben az évben, mint a
Rendőr Akadémia, vagy a Smaragd románca, és a Karate kölyök.
Ebben az évben készült el a filmtörténet talán
legbotrányosabb alkotása, az olasz Cannibal holocaust. A
sokkoló, kegyetlen képsorok láttán a filmrendezőt gyilkosság
vádjával tíz napra börtönbe csukták, mert a filmen
bemutatott kivégzések annyira élethűnek tűntek, a filmet
pedig rengeteg országban be is tiltották. A horror műfaj
utánpótlásaként nem csak a Péntek 13. újabb része, hanem az
azóta kultikussá vált Rémálom az Elm utcában című groteszk,
mitikus horror is elkészült. Főgonosza, Freddy Krueger a
mozizás egyik szimbolikus alakja lett.

A közel négyórás, gigantikus Sergio Leone-film, a Volt egyszer egy Amerika, és a filmtörténeti mérföldkő, a Terminator is ekkor került a mozikba, ami akkor még kevésbé volt akciófilm. Szeptember 16-án indult el az NBC csatornán a Miami Vice TV-sorozat , ami két amerikai zsaru kalandjait mutatta be. A hangulatába bepillantást enged az alábbi videó.



























