A nyolcvanas évek
derekán több terror támadás is történt, ilyen volt a 9/11-et
megelőzően a leghalálosabb repülőgép elleni támadásként
számon tartott június 23-i eset. Az Air India 182-es járatát
robbantották fel Írország légtere
fölött szikh fegyveresek, kanadaiak
bevonásával, a repülőgép pedig az Atlanti óceánba zuhant.
Összesen 329 ember veszítette életét, főleg kanadaiak, és
indiaiak. Decemberben pedig a római és bécsi repülőtéren
támadták meg az El Al izraeli légitársaság repülőit a líbiai
kormány által támogatott fegyveresek.

Miközben a világ másik
felé, Nigériában újabb katonai puccs történt, addig
Brazíliában kikiáltották a demokráciát, az USA-ban pedig
újraválasztották Amerika negyvenedik elnökét, Ronald
Reagan-t. 1985-ben vált a Szovjetunió vezetőjévé Mihail
Gorbacsov, és azonnal jelentős reformokat indított a jogok
kiterjesztésére, sőt – bár megmaradt a kommunizmus
– bizonyos demokratikus jellegű szavazásokat is
megtartottak. Gorbacsov tárgyalásokat folytatott az Egyesült
Államokkal a feszültség csökkentése, és a Hidegháború
befejezése érdekében. Mexikó képtelen megküzdeni a gazdasági
problémáival, ezért pár nappal a 175. függetlenségi
évforduló után, a kormány több tagja is lemondott. Amerikai
és francia kutatók szeptember elsején felfedezték a Titanic
roncsait 4kilóméter mélyen a tengerszint alatt, 41 °
43'55 "N 49 ° 56'45"-nál, nyugatra.
Rögtön az év elején, január 28-án a már közel egy éve
folyamatosan, és korábban is többször pusztító etióp éhség
miatt, az afrikai emberek segítésére több neves művész
megalapította a USA for Africa formációt. Az összesen
negyvenhét, a korszak legnagyobb nevét összegyűjtő csapat
Michael Jackson, és Lionel Richie kezdeményezésére
elénekelte a 'We ar the World' című megindító
slágert. Éppen 25 évvel később volt sajnos szükség arra,
hogy a jelenkor nagy nevei újra elénekeljék ezt a dalt a
Haitin történt katasztrófa miatt, amibe Michael Jackson
archív felvételről került be.
Madonna áprilisban megkezdte első turnéját (The Virgin
Tour), Michael Jackson pedig szobrot kapott Madame
Tussaud's panoptikumában. Július 13-án megtartják az
éhezők megsegítésére szervezett, nagyszabású Live Aid
koncertet a londoni Wembley Stadionban, és Philadelphiában,
a JFK Stadionban egyszerre – a két stadionban
összesen 170 ezer ember jelent meg.
Phil Collins, a Queen, a Pink Floyd, David Bowie, Paul
McCartney, és a korszak legkiemelkedőbb zenészei mind- mind
nevüket adták a koncerthez. Ugyanakkor az AC/DC elutasította
a meghívást, Bruce Springsteen pedig utóbb úgy nyilatkozott,
hogy „nem gondolta, hogy ez egy ilyen nagy dolog
lesz”. A U2 nagyszabású produkciója hozta
meg Bonoék számára a világhírnevet. A felvételen látható,
amint Bono egy lányt hív ki a közönségből, állítólag
észrevette, hogy a lányt majdnem agyonnyomják, és így
megmentette az életét. Augusztusban Madonna a huszonhetedik
születésnapján hozzáment Sean Penn színészhez, akivel
később, 1989-ben felbomlott a házasságuk.
Az év nagy slágere a 'We ar the World' mellett az
A-Ha 'Take on me' című dala volt,
ugyanígy az 'I Want to know what love
is' a Foreigner-től, Madonna
'Into
the grovve' című száma. Az év egyik sikeres
dala hazánkban a „levelet kaptam, lájf!” sorról
lehet ismerős, holott ez csupán a szöveg félre értelmezése,
az eredeti szöveg ugyanis
„la-ba-da-dab-dab-life”. AZ Opus
„Life is
life” című daláról van szó. Nagyot szólt
a Live Aid-en is előadott 'Dancing in the Street' című
szám, ugyanis David Bowie és Mick Jagger közösen adták elő.
Máig sláger Stevie Wonder 'Part time lover' című
száma, és az év siker filmjének betétdala, a 'Power of love' Huey Lewis &
The News előadásában. Bryan Adams ekkor énelekte a
'Summer
of '69' című dalát , Tina Turner pedig
a 'We don't need another
hero' című slágert, ami az akkor legújabb
Mad Max film betétdala is lett, ráadásul Turner is szerepet
kapott a filmben. Itthon eközben mindenki Dolly Rollt, Edda
Műveket, és R-GO-t hallgatott. A legnépszerűbb dalok a
'Szeretlek is + nem is' az
R-GO-tól, és az Eddától a 'Kör' .

1985 legnagyobb
durranása a filmvilágban kétségtelenül Robert Zemeckis,
Vissza a jövőbe című filmje
volt, ami nem mellesleg 381 millió dollárt hozott. Marty
szerepére Eric Stoltz-ot szánték eredetileg, végül Michael
J. Fox játszotta el az időutazót. A film egyik
„főszereplője” az 1981 és 83 között gyártott De
Lorean DMC–12 nevű sportautó, ami a cég egyetlen
modellje volt. Elkészült a Rambo második epizódja, amiben
a korszakra jellemző módon kommunisták ellen veszi fel a
kesztyűt valamint szintén Stallone főszereplésével a
Rocky
IV., amiben az orosz Ivan Drago-val (Dolph
Lungren) küzd meg Rocky, és így csap össze Kelet és
Nyugat.

Ridley Scott ekkor megjelent Legenda című fanatsyje a megjelenésekor nem gyakorolt nagy hatást a közönségre, mégis rövid időn belül egy kultuszt teremtett, ráadásul ez a film Tom Cruise karrierjének kezdetén készült, és hozzájárult a színész felemelkedéséhez. Ebben az évben, október10-én hunyt el a híres Orson Welles, akinek a nevéhez sok film noir, és a híres”Világok harca rádió játék” is fűződik, amikor tömeg hisztéria alakult ki, az idegenek támadásától való félelem miatt. Június 17-én elindították az ismeretterjesztő Discovery Channelt.



























