1986-ot egy negatív
szimbólummá vált katasztrófa, a Csernobil-i atomreaktor
robbanása árnyékolta be. Az éjjel fél kettőkor bekövetkezett
katasztrófában a hivatalos
álláspont alapján közvetlenül 56 ember halt meg, viszont a
légtérben szétszóródott radioaktív anyag közvetett módon
több tízezer embert fertőzött meg halálosan, és tömegek
életét tette tönkre a születési rendellenességek, és egyéb
betegségek kialakulása miatt.

Egy másik szomorú
emlékű esemény történt ebben az évben: a NASA Challanger
nevű űrhajója 73 másodperccel az indulás után széthullott, és
megölte a teljes legénységet. Az amerikai emberes űrrepülés
csak két évvel később folytatódott. 1986-ban Ausztrália, és
Új-Zéland is elszakadt a Brit parlamenttől való függésből.
Ebben az évben történt, hogy a csak ritkán felbukkanó Halley
üstökös elhaladt a Föld mellett, nem csekély riadalmat
keltve. 1986-ban Mexikó rendezte meg a Labdarúgó
világbajnokságot, május végétől június végéig. A címvédő
olaszoktól az argentinok vették át a világbajnoki címet, az
év legjobb játékosának Diego Maradonát választották. Eközben
hazánkban lassan, de biztosan kezdett beszivárogni a Nyugat:
március 24-én átadták a Hungaroring versenypályát,
novemberben pedig aláírták a McDonald´s gyorséttermi hálózat
magyarországi kialakításáról szóló szerződést. Június 24-én
pedig megkezdte sugárzását Magyarország első kereskedelmi
rádiója, a Danubius Rádió.
Az Amnesty International „Összefogás a
reményért” (A Conspiracy of Hope) című turnéja
keretében többek közt a U2, Sting, Santana, Jackson Browne,
Lou Reed, Peter Gabriel, a Neville Brothers, és Bryan Adams
koncerteztek egész Amerikában egy hónapon át. A U2 a nagy
sikerű 'Help” című dalával lépett
fel. Tina Turner is kapot egy saját csillagot a Walk of
Fame-en, augusztus 8-án pedig leadták a Knight Rider utolsó,
kilencvenedik epizódját az USA-ban. Szeptemberben egy, a
Metallica zenekart szállító busz karambolozott
Svédországban, amely balesetben elveszítették a világ akkor
legismertebb basszusgitárosát, Cliff Burtont. Két év
kihagyás után visszatért Alice Cooper (akiről később Marilyn
Manson kölcsönözte a külsejét) egy nagyszabású turnéval, a
'Rémálom visszatér' címmel.
A Queen is járt ekkor külföldön, ráadásul hazánkban: július
27-én hatalmas ovációval fogadták az
együttest. A magyar rajongók teljesen meglepődtek, amikor
Freddie Mercury kizárólag a hazai rajongóknak magyarul
kezdte énekelni a 'Tavaszi szél vizet áraszt'
című nótát.

Az év egyik legnagyobb
slágere az eladások alapján a 'Rock me Amadeus' című dal
volt, Falco előadásában, és Madonna felnövekvő generációt
megcélzó száma, a 'Papa don't preach', de
ugyanilyen örökzöld sláger a 'The Final Countdown' a
Europe-tól. A Queen 'A kind of magic' című dala,
melynek klipjében rajzolt figurák is megjelennek, Whitney
Houston 'How Will I Know' című
száma, James Brown Rocky IV-ben is megjelent dala, a
'Living in America' is
mind-mind nagy slágerek voltak 1986-ban.
A korszak népszerű együttese volt a hölgyekből álló
Bananarama, akiknek ebben az évben a 'Venus' című daluk volt
sikeres, a bizarr Cyndi Lauper pedig elénekelte az azóta
többször feldolgozott 'True colors'-t . A rock
rajongók a hatalmas sörényű Bon Jovi 'Livin 'On A Prayer'
című számát imádták, a hip-hop rajongóknak a Salt-N-Pepa
énekelte el a 'Push it' című dalt –
a klipp egyébként jól mutatja a hip-hop és a rapzene,
valamint a divat éles változását. Itthon ekkoriban az Omega
jött ki a 'Fekete pillangó' című albummal, a címadó
dalhoz videoklipet is készítettek.

Az 1986-os esztendő
megannyi film klasszikust termelt, ilyen volt az azévi
kasszasiker Top Gun, amely a frissen
befutott Tom Cruise főszereplésével készült el, és be emelte
őt a Hollywood-i macsók klubjába. A film betétdala hasonlóan
sikeres volt a Berlin előadásában, és a 'Take my breath away' minden
idők legnépszerűbb romantikus dalainak egyikévé vált.
Sikerben és bevételben sem sokkal maradt el a Krokodil Dundee című vígjáték.
Főhőse Mick Dundee egy jó kedélyű, de faragatlan
krokodilvadász, aki az egész életét az ausztráliai
őserdőkben töltötte, viszont valami miatt New York
nagyvárosába csöppen, és ebből vannak a bonyodalmak.
Szintén ebben az évben jelent meg Oliver Stone nagy hatású,
a vietnami háborúval szembeni kritikákat megfogalmazó
filmalkotása, a Szakasz. A legjobb filmnek járó
Oscart elnyert film páratlan módon mutatja be, hogyan
váltak, és válnak a jó szándékú, hazájukat szolgálni akaró
fiatalemberek a háború során kegyetlen szörnyetegekké.
1986-ban született meg James Cameron rendezésében az azóta
szubkultúrát teremtő Alien-tetralógia második része,
A bolygó neve: Halál. Bár
1985-ben készült, ebben az évben került a publikum elé, és
nyert Oscar díjat Akira Kurosawa nagyszabású filmje, a
Ran, ami a Lear király
történetének japán feldolgozása. A Stallone főszereplésével
készült Cobra szintén a korán túlmutató
film lett, egyike volt az első filmeknek, melyek
szélsőségesen öntörvényű zsarut tettek meg főhősükké.

1986-ban készült el a Hegylakó sorozat első darabja, ami Christopher Lambert karrierjének egyik legismertebb filmszerepét hozta a színész számára. A filmben halhatatlanok küzdenek egymás ellen, a film egyik ismert, és idézett mondata ezért a „Csak egy maradhat!”. A mozifilm sikerét növelte, hogy betétdalát a Queen énekelte.



























