eddig 74 hozzászólás érkezett
Tv-sorozatok a nyolcvanasokból
Molnár Gergely    2011.08.26

Miután a hatvanas-hetvenes években ugrásszerűen nőtt a TV-készülékek száma a háztartásokban világszerte, egyre nagyobb hatást gyakoroltak az emberek életére a különböző Tv-sorozatok. Szinte családtaggá váltak a sokunk számára a bennük szereplő színészek, utáltuk, imádtuk őket, napi, vagy heti szinten vártuk az újabb részeket. És hiányoztak, miután véget ért a sorozat. Cikkünkben sorra vesszük a nyolcvanas évek néhány kiemelkedő sorozatát…

Dallas (1978-1991)


Bár az első epizódot a hetvenes évek végén kezdték vetíteni, mégis helye van listánkon David Jacobs ötletgazda világszerte ismert és hihetetlenül népszerű sorozatának, hiszen alapvetően a nyolcvanas éveket határozta meg. A címéül szolgáló város csak a Kennedy elnök elleni merényletről volt híres, ez azonban a Ewing családnak és a körülöttük lévő sok-sok embernek köszönhetően megváltozott. Sajnos Magyarországon csak a kilencvenes években tűzte műsorára a Magyar Televízió, de nálunk is óriási érdeklődés kísérte az egyes részeket. Péntek esténként ment, mindenki a TV előtt ült, az utcák üresek voltak, hiszen akkoriban nem volt semmilyen riválisa a Dallasnak. Fülbemászó főcímzene, jó színészek által alakított érdekes karakterek, ez volt a szappanoperák jolly jokere, mert mindent ütött.

Knight Rider (1982-1986)


Máig emlékezetes és a nyolcvanasokat szintén meghatározta a David Hasselhoff, és egy mesterséges intelligenciával felszerelt, különleges Pontiac főszereplésével készült sci-fi – akció sorozat. Michael Knight a Jogért és Igazságért Alapítvány erőforrásainak segítségével üldözi a bűnt, védi az ártatlanokat. Elsősorban a fiatalabb korosztályt célozta meg a sorozat, de népszerűsége az idősebb nézőknek is köszönhető. Itt is sokat számított a könnyen dúdolható főcímzene, de nem a forgatókönyv vagy a színészek miatt volt sikeres, hanem sok akciójelenet szögezte le a nézőket a készülék elé. 1986 után - Hasselhoff nélkül - több széria és Tv film is készült, ám az eredeti sikerét meg sem közelítették.

T. J. Hooker (1982-1986)


Talán kevesen emlékeznek a Star Trek-ből kiöregedett William Shatner főszereplésével készült rendőr-sorozatra, de nagyon is népszerű volt a maga idejében. Nem nagyon találkozhatunk ismétlésekkel ellentétben az előző kettővel, melyeket rendre ismétel valamelyik csatorna. Meglepő módon, hamar láthattuk mi is, Magyarországon már a nyolcvanas években vetítették. A fiatal Heather Locklear – aki később a Melrose Place című szappanopera egyik főszereplője lett – itt vált ismerté a tv nézők körében.

A simlis és a szende (1985-1989)


Bruce Willis és Cybill Shepherd párosa világszerte és hazánkban is sikeres volt. Egy magánnyomozó iroda hétköznapjait ismerhetjük meg a sorozatban, újabb és újabb szövevényes ügyek, amelyeket természetesen hőseink mindig megoldanak és sok humor volt a széria jellemzője. A két főszereplő ellentétes személyiségéből adódó különbségek, csipkelődések, ajtócsapkodások jó alaphelyzetet teremtett és remek ugródeszkának bizonyult Willis mozifilmes karrierjéhez, aki ezek után rengeteg nagy költségvetésű hollywoodi moziban játszott főszerepet.

A klinika (1985-1989)


Az európai sorozatokat se hagyjuk ki a sorból. A német ZDF sorozata nemcsak hazájában, hanem egész Európában nézett volt. Brinkmann professzor - akit Klausjürgen Wussow alakított – a klinika főorvosa és nemcsak a bonyolult műtétekkel és a kórház vezetésével kellett megbirkóznia, hanem új feleségének családon belüli elfogadtatásával is. Tovább színesíti a képet Udo, Brinkmann professzor előző házasságából született fia és a szigorú, temperamentumos Hildegard főnővér is.

Miami Vice (1984-1990)


Eredetiségét és stílusos mivoltát, mi sem bizonyítja jobban, hogy mozifilm is készült a sorozat alapján, méghozzá nem is rossz. Sőt, nem is akárki rendezte, hanem a Szemtől szemben, A bennfentes és még sok emlékezetes film rendezője, Michael Mann dirigálta a filmet. Tengerpart, Don Johnson, Philip Michael Thomas, sok rosszfiú, rengeteg bikinis csaj, talán sekélyesnek tűnik, de akkor is ez a Miami Vice-érzés. Megkérdőjelezhetetlenül rányomta bélyegét a nyolcvanas évek hangulatára.

Szomszédok (1987-1999)


Most pedig evezzünk a hazai sorozatok vizeire is. Ugyan a Szomszédok című teleregény a nyolcvanas évek végén indult és a kilencvenes években élte virágkorát, azért tegyünk egy kis engedményt és említsük meg összeállításunkban. Tényleg egy ország nézte Taki bácsi, Lenke néni, Alma, Vágási Feri és a többiek lakótelepi kalandjait. Nos, a forgatókönyv – azon belül a párbeszédek nem sikeredtek mindig életszerűre, de a sok kiváló, több évtizedes színházi gyakorlattal rendelkező színésznek köszönhetően egy igazán egyedi sorozat született.

Rovat a 80-as évekről. A politikától a kultúráig mindenre kitérünk, emellett pedig az öltözködés, a zene és a filmek világa is előtérbe kerül.
Amikor mindenki két számmal nagyobb felső ruhát, de szűk nadrágot hordott, amikor a férfiak nagy részének is nőies frizurája volt, amikor egy mobiltelefon akkora volt, mint ma egy laptop, na akkor dúlt a huszadik század legnagyobb kulturális forradalma.
Miután a hatvanas-hetvenes években ugrásszerűen nőtt a TV-készülékek száma a háztartásokban világszerte, egyre nagyobb hatást gyakoroltak az emberek életére a különböző Tv-sorozatok.
1986-ot egy negatív szimbólummá vált katasztrófa, a Csernobil-i atomreaktor robbanása árnyékolta be, az év egyik legnagyobb slágere a 'Rock me Amadeus' volt, Tom Cruise főszereplésével pedig a Top Gun hódította a mozikat.
Sikerekben gazdag új évet kívánok! Remélem mindannyiótok számára olyan jól indult a 2013, mint nekünk!
HÁ,
5 éve
- 93 hozzászólás
Obama kicsivel ugyan, de győzött. Nagyon sajnálom, rettentően nehéz négy év vár Amerikára.
HÁ,
5 éve
- 10 hozzászólás
Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 8 és 1 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
zsani16
-
2012.09.21. 23:08
TOP 10 magyar film a...
74
Már rég kerestem ilyen cikket, köszi! Meg fogom ezeket nézni (csak a beszerzésük lesz kissé problémás..)
avatar
Athos
-
2012.05.05. 05:08
Tv-sorozatok a nyolc...
73
Az a komoly hogy ezek még ma is ugyanolyan jók..
avatar
Blue3y3
-
2012.03.27. 19:44
Áthallások - Azok a ...
72
Az biztos hogy egy nyugati fejlett országban teljesen másként élték meg a 80-as évek kultúráját az emberek mint itt. A magyar időszak szürke és kopottas volt azokhoz képest...
avatar
suvitomi
-
2012.03.11. 21:46
1989 - Magyar Köztár...
71
kroll: Mindent nem lehetne felsorolni sztem egy cikkben vagy csak nagyon hosszan. De azért a Batman meg a Simpsons benne van, a két legjobb!
avatar
Angelina
-
2012.03.01. 00:54
1980 – A kultú...
70
kroll: Flashdance tényleg jó film volt, nagyon sokat láttam már! :)
avatar
kroll
-
2012.03.01. 00:08
1980 – A kultú...
69
A zenebutik 81-ben indult, nem 80-ban, viszont kimaradt az egymilió fontos hangjegy, ami meghatározó könnyűzenei magazin volt ekkoriban.
avatar
kroll
-
2012.03.01. 00:01
1983 – Létrejö...
68
Az életben maradni mellett az év másik kultikus filmje pedig a Flashdance
avatar
kroll
-
2012.02.29. 23:59
1983 – Létrejö...
67
Érdemes lett volna azt is megemlíteni, hogy 1983 március 23-án jelentette be Ronald Reagan a stratégiai védelmi kezdeményezést (SDI) közismertebb nevén a csillagháborús programot.
avatar
Blue3y3
-
2012.02.27. 15:47
1989 - Magyar Köztár...
66
A Batman még ma is fasza film, függetlenül attól hogy technikailag már nincs versenyben az újakkal.
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2012.01.30. 14:25
1988 – Demokra...
65
szerencsére nekem is kimaradt, biztos féltem volna ha kiskoromban megnézem :SS
avatar
Florahh
-
2012.01.29. 18:24
1988 – Demokra...
64
Én emlékszem arra a filmre, nagyon félelmetes!
avatar
zZz
-
2012.01.29. 13:08
1988 – Demokra...
63
Nekem ez a Gyerekjáték vmiért kimaradt O.O
avatar
gery
-
2012.01.28. 15:19
1988 – Demokra...
62
Die Hard odacsapott rendesen :D
avatar
vivtomas
-
2012.01.27. 18:47
1988 – Demokra...
61
xetron: Ilyen ökör filmet... :D
avatar
xetron
-
2012.01.27. 09:59
1988 – Demokra...
60
Childs play milyen súlyos film volt :DD az a játékbaba mekkora tömeggyilkos lett D a folytatás még ezen is túltett
"Sorry Jack Chucky is back" :XXDDDD
avatar
Torpedo
-
2012.01.12. 12:56
1987 – Az első...
59
Good Morning Vietnam és a Wall Street baromi jó filmek, 87 legjobb termése :D
avatar
Sonic
-
2012.01.09. 21:26
1987 – Az első...
58
Predator de rossz film volt :S nemrég adta a tv, de nagy kín volt végignézni :D
avatar
intel
-
2012.01.08. 18:39
1987 – Az első...
57
a wall street baromi jo film volt!
avatar
Athos
-
2011.12.26. 20:52
1986 – Kataszt...
56
Balumsn: de még mennyire :D
avatar
Balumsn
-
2011.12.20. 17:28
1986 – Kataszt...
55
Rock me Amadeus LOOOL xD ezt komolyan gondolták annó?!?
avatar
carol
-
2011.12.15. 18:07
1986 – Kataszt...
54
ilyen régi a top gun? én szeretem :))
avatar
CloudX
-
2011.12.14. 22:29
1986 – Kataszt...
53
Helló
Top Gun rajongóknak!
UGRÁS A WEBOLDALRA
avatar
Canga
-
2011.12.14. 20:26
1986 – Kataszt...
52
Ez az év milyen termékeny volt slágerekben!
avatar
bigyo92
-
2011.11.24. 22:20
1985 - Gorbacsov és ...
51
Canga hahaha retróóó :)
avatar
Canga
-
2011.11.24. 00:56
1985 - Gorbacsov és ...
50
R-go vicc :)
avatar
mio
-
2011.11.22. 21:56
1985 - Gorbacsov és ...
49
Legend.. uu erre emlexem, szornyu film volt :DD
avatar
sunshine
-
2011.09.20. 22:15
TOP 10 magyar film a...
48
Eldorádót most néztem meg és nagyon tetszett :)
avatar
Chewaa
-
2011.08.30. 17:44
Tv-sorozatok a nyolc...
47
petra19: már akkor is éltél és nézted, vagy mi? :P
avatar
petra19
-
2011.08.30. 05:16
Tv-sorozatok a nyolc...
46
"Péntek esténként ment, mindenki a TV előtt ült, az utcák üresek voltak, hiszen akkoriban nem volt semmilyen riválisa a Dallasnak."

Ez tényleg így volt!
avatar
Huszti
-
2011.08.29. 13:56
Tv-sorozatok a nyolc...
45
Drfly: köszi! lehet megnézek majd 1-1 részt :D
avatar
DrFly
-
2011.08.27. 17:22
Tv-sorozatok a nyolc...
44
avatar
DrFly
-
2011.08.27. 17:21
Tv-sorozatok a nyolc...
43
Szomszédok epizódjait vissza lehet nézni a www.videotar.mtv.hu oldalon!
avatar
Athos
-
2011.08.27. 12:01
Tv-sorozatok a nyolc...
42
Kiválóan összeszedtétek! Én ezek közül a KR-t és a VC-t ismerem jobban, a többi kimaradt
avatar
challenger
-
2011.08.27. 05:08
Tv-sorozatok a nyolc...
41
Szomszédok az eddigi legjobb sorozat szvsz!
avatar
Balumsn
-
2011.08.27. 00:30
Tv-sorozatok a nyolc...
40
Knight Rider még most is nagynak számít :)
avatar
one_girl
-
2011.08.26. 22:36
Tv-sorozatok a nyolc...
39
nagyon tetszik :) a szomszédok ment legtöbb időn át ezek közül!
avatar
zZz
-
2011.08.26. 20:47
Tv-sorozatok a nyolc...
38
Jo sorozatok voltak, de nem cserelnek a mostani evekkel mert most is nagyon sok jo van, csak masok.
avatar
lovelyrekus
-
2011.08.26. 18:35
Tv-sorozatok a nyolc...
37
Szomszédok , Klinika (L) azóta nincs helyettük jobb..
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2011.08.26. 18:03
Tv-sorozatok a nyolc...
36
de naaaaagy =)
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2011.08.24. 21:09
TOP 10 magyar film a...
35
sil: akkor te nagy 80-as évek filmjeinek rajongója lehetsz :))
avatar
sil
-
2011.08.24. 21:03
TOP 10 magyar film a...
10
Én láttam az összeset, és az Egészséges Erotikát leszámítva, mindegyik tetszett!
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2011.08.09. 19:43
1984 – Mozikba...
33
Mozgalmas év volt :) vice City... :)
avatar
Fire
-
2011.08.08. 22:06
1984 – Mozikba...
32
Hol van már ma a jó öreg Skála már rendesen kiszorították a piacról. Akkor nagy újdonság lehetett.
avatar
sweetie
-
2011.08.08. 19:57
1984 – Mozikba...
31
Elton John már akkor is nevetségesen nézett ki :))
avatar
Fire
-
2011.07.31. 15:53
1983 – Létrejö...
30
,,aerodinamikai mutatóik pedig javultak" -ez már nem egy bumszli autó. jól kialakították.
avatar
petra19
-
2011.07.31. 15:05
1983 – Létrejö...
29
Madonna fiatalon :)
avatar
Fire
-
2011.07.30. 11:49
1983 – Létrejö...
28
Az iszlámszélsőségesek nem bírnak magukkal öngyilkos merénylővel robbantanak, elképesztő több száz katona: ,,299 amerikai és francia katona veszítette életét."

Most meg Norvégiában megjelenik ez az ámokfutó: Anders Behring Breivik és 72 civilt meggyilkol.
avatar
tSas
-
2011.07.29. 13:18
1983 – Létrejö...
27
1983 - Létrejött az internet... és előtte mit csináltak az emberek? :D:D
avatar
Monika90
-
2011.07.21. 17:56
1982 – Thrille...
26
Fire: Arra én is emlékszem :)
avatar
Fire
-
2011.07.21. 11:57
1982 – Thrille...
25
eye of the tiger szám elég népszerű volt, a 2010-es x-faktorban a non stop előadásában is milyen egyedi volt.
avatar
Csili | Fashion Guru
-
2011.07.21. 03:56
TOP 10 magyar film a...
24
megnéztem a macskafogó I. részt nagyon bejön :) humoros
avatar
DaNi
-
2011.07.17. 15:30
1982 – Thrille...
23
az egyik legjobb bmw volt..
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2011.07.17. 06:11
1982 – Thrille...
22
Fire: szerintem is! Sly Stallone nagy színész lett. A Rocky filmek is maradandók, meg az eye of the tiger szám főleg :D
avatar
Fire
-
2011.07.16. 13:06
1982 – Thrille...
21
Burton: bizony egyetértünk. Nagy film, kemény hogy most 2011-ben a cool tv-n premierként leadták, pedig már nem a legújabb filmek között van, és még nem tudták egyediségét elhomályosítani más filmek.
avatar
one_girl
-
2011.07.15. 22:50
1982 – Thrille...
20
"Ekkoriban történt, hogy egy koncerten Ozzy Osbourne állítólag leharapta egy élő denevér fejét de az a videofelvételeken nem tűnik élőnek. Az év során több botránya is volt, például amikor letartóztatták amiatt, hogy egy koncerten a közönség közé vizelt."

tiszta horror huhhh,.. de az ET azér jó volt..
avatar
LosSantos
-
2011.07.15. 20:38
1982 – Thrille...
19
ez az e30 tényleg szép, meg jó sok időn át gyártották
avatar
Oliv3r
-
2011.07.15. 19:17
1982 – Thrille...
18
ez volt a legszebb bmw-k egyike!
avatar
Burton
-
2011.07.15. 15:26
1982 – Thrille...
17
Rambo a kedvencem volt :D a bmw pedig stylish..
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2011.07.04. 14:53
1981 – Merényl...
16
Indiana Jones máig kedvencem, és szerintem mai szemmel is profinak mondható.
avatar
Fire
-
2011.07.04. 09:53
1981 – Merényl...
15
A jó öreg Indiana Jones franchise valóban verhetetlen egyik utánzata se közelíti meg a színvonalát.
Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!