A német kormány felmérését a Süddeutsche Zeitung hozta le
A németek a válság alatt is gazdagodtak
2 hozzászólás
MTI/TM    2012.09.18

A világgazdasági válság kitörése óta tovább növekedett a németek vagyona, ugyanakkor a szegények és a gazdagok közötti szakadék is nőtt - derül ki egy kormányzati kimutatásból, amelyet a Süddeutsche Zeitung ismertetett kedden.

A német szociális és munkaügyi minisztérium felmérése szerint 2007 - a válság előtti utolsó év - óta az ingatlantól a készpénzen át a nyugdíj-előtakarékossági konstrukciókba fektetett pénzig összesen 1,4 ezer milliárd euróval nőtt a német magánszemélyek vagyona, így 2012 elejére elérte a 10 ezer milliárd eurót. Húsz évvel korábban, 1992-ben 4,6 ezer milliárd euró értékű vagyonnal rendelkeztek a németek, vagyis két évtized alatt több mint a duplájára nőtt a magánvagyonuk.

Ugyanakkor a 82 milliós ország közössége szegényebb lett, 1992 óta 800 milliárd euróval csökkent az állami vagyon, a szegények és a gazdagok közti szakadék pedig nőtt. A leggazdagabb tíz százaléknál 1998-ban a teljes magánvagyon 45 százaléka koncentrálódott, 2008-ban viszont már 53 százalék volt ez az arány, és jelenleg a társadalom "alsó" 50 százaléka csupán a teljes magánvagyon 1 százalékával rendelkezik.


A jövedelmek alakulása is a társadalmi rétegek közötti távolság növekedését jelzi, hiszen a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók 40 százalékának az infláció miatt csökkent a jövedelme az utóbbi négy évben, míg a leggazdagabbak jövedelme az inflációt meghaladó mértékben nőtt. "Ez a folyamat sérti a lakosság igazságérzetét" - idézett a dokumentumból a müncheni lap.

Kedvező tendencia, hogy csökken a különbség a volt NDK és az országi nyugati része között, a vagyoni különbség azonban így is jelentős: a nyugati tartományokban a háztartások átlagosan 132 ezer euró vagyonnal rendelkeznek, míg a keleti háztartások 55 ezer euróval - áll a felmérésben, amelyet négyévente végez el a német kormány.

Egy másik friss felmérés is a németek gazdagodását jelzi. Az Allianz biztosítótársaság Global Wealth Report című, kedden Frankfurtban bemutatott felmérése szerint a németek készpénzben, értékpapírban, bankbetétben és biztosítási konstrukcióban tartott vagyona minden korábbinál nagyobb, összesen 4,715 ezer milliárd euró, ami 1,3 százalékos növekedés 2011-hez képest.

Az idén tavasszal a Bundesbank is végzett felmérést a németek vagyonáról, és hasonló megállapításra jutott, mint az Allianz. A német jegybank is a készpénz-, értékpapír- és bankbetétállomány, valamint a biztosítási konstrukciókban tartott vagyon alakulását vizsgálta, és kimutatta, hogy 2011 és 2012 eleje között a teljes magánvagyon 149 milliárd euróval nőtt és meghaladta a 4,7 ezer milliárd eurót, ami minden korábbinál nagyobb érték.

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: http://domain.hu/kepneve.jpg - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Blue3y3
-
2012.09.19. 12:53
2
\"jelenleg a társadalom \"alsó\" 50 százaléka csupán a teljes magánvagyon 1 százalékával rendelkezik.\"

!!!
avatar
salvador
-
2012.09.18. 21:29
1
EU gyengébb országain nyerészkedve nem nehéz gazdagodni.
Csíkos Diesel garbó
Bizonyára sokan meglepődtök, de a YOOX új kínálatának eddigi legütősebb garbóját a Diesel hozta!

Legfrissebb hozzászólások
18
Ballonkabát akkor és most
canshuga, 2018.04.03. 13:59
26
Vapiano – Egy falat...
villo, 2017.06.18. 20:48
7
A pápai pilóták egyedi...
Robcsi001, 2017.05.12. 19:39
1
Mi történt Taylor Lautner...
DaveLee, 2017.01.10. 23:10
9
Kalifornia megelőzte...
szzol, 2016.12.22. 23:37
2
George R. R. Martin beszólt...
Corall, 2016.11.07. 23:51
Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
A nyolcvanas évek derekán a világ országai fokozatosan demokratizálódtak: Brunei elnyerte függetlenségét, és Uruguay-ban is demokráciát kiáltottak ki a diktatúra helyett.