TOP 15 építészeti csoda
A világ legszebb felhőkarcolói
Munkatársunktól    2015.04.19    0 hozzászólás

A felhőkarcolók a világ modern csodái közé tartoznak, hihetetlenül magas építmények, melyek nemcsak hasznosak –hiszen ha már nincs több hely a földön, miért ne építkeznénk az ég felé?­ De egyben érzékeltetik is az emberi fajra olyannyira jellemző vágyat, hogy mindig felfelé törekedjünk. A mérnöki bravúroknak köszönhetően igazi építészeti remekművek jöttek létre,­ így összegyűjtöttük a 15 legcsodásabb és leglenyűgözőbb felhőkarcolót.

15. 30 St Mary Axe - London


London szívében – a brit főváros legfőbb pénzügyi negyedében­ található a 30 St Mary Axe, mely a Baltic Exchange helyére épült­ annak az ikonikus épületnek a helyére, mely globális piacnak számított a hajózási szállítmányozást és kereskedelmet illetően. Több mint egy évtizeddel a felépítését követően, a 30 St Mary Axe mára már egy londoni ikonnak számít, melyet szeretettel „Gherkin”­ néven emlegetnek a helyiek, mivel az építmény szokatlan alakjának köszönhetően leginkább egy ecetes uborkához hasonlít. Azonban a turisták sokszor úgy emlegetik, mint London legnagyobb tölténye, mivel az épület nagyon hasonlít egy töltényre is.

14. F&F Tower - Panama City


Az egyik legjobb 2011­ben befejezett felhőkarcolóként tartják számon az F&F tornyot, mely Panama városának egyik legjellegzetesebb struktúrája, és ez nem csak a mérete miatt van így! A közel 800 láb (több mint 240 méter) magas irodaház, melyet korábban a „Revolution Tower”­ként emlegettek, a zöld különböző színeiben pompázik, és valaki csak egyfajta csavart- felhőkarcolóként ismeri, köszönhetően annak a ténynek, hogy valójában ennek a felhőkarcolónak spirális alakja van. Egyesek szerint első ránézésre egy halomnyi könyvkupachoz is hasonlítható.

13. Aqua - Chicago


Chicago híres a sok felhőkarcolójáról, és valójában a város önmagában is úttörő volt ezen szokatlanul magas szerkezetek sorozatos építésében, mely 150 évvel ezelőtt kezdődött. Napjainkban, a szeles városban szinte túltengés van ezekből a nagyon impozáns épületekből, hiszen számos felhőkarcolóval büszkélkedhet Chicago, és az egyik ezek közül az Aqua. Az épület erkélyei ­ melyek 12 lábra (3,7 méterre) nyúlnak ki­, a toronynak igazán egyedi, szabálytalan megjelenést biztosítanak, melynek köszönhetően messziről egy hatalmas szobornak tűnik az egész.

12. Scandic Victoria Tower - Stockholm


Stockholm északnyugati részén található a Scandic Victoria Tower, mely a svéd főváros legmagasabb szállodája, valamint egyben Skandinávia legmagasabb szállodája is. Az épület szerkezete rendkívül figyelemre méltó, mely egy meglehetősen kérkedő világ része. A teljes egészében üveggel borított torony, háromszög alakú ablakokkal lett ellátva, mely így egyfajta jellegzetes mintázatot biztosít az egyébként szokatlan külsejű, leginkább egy kalapácsra hasonlító épületnek.

11. Messeturm - Frankfurt


A Messeturm építését ­ mely németül annyit tesz: vásártorony­, 1990­ben fejezték be, így az egyik legrégebbi épület, mely erre a listára felkerült, mely jól mutatja, hogy mennyire sok csodás felhőkarcoló épült az elmúlt pár évtizedben. Mindazonáltal, ez a hatalmas irodaház Frankfurt központjában található, és a város legismertebb látványossága is egyben, még akkor is, ha néhány méterrel már felülmúlta a Commerzbank torony. Érdekes módon, ez is egyike azon kevés épületeknek az országban, melyek teljesen saját irányítószámot kaptak. Ez az épület sokak szerint eltér a német építészeti stílustól, és egy kicsit manhattani hangulatot ad Frankfurt amúgy is nyüzsgő városképéhez.

10. The Bow - Calgary


Sok felhőkarcolót egy vállalat vagy egy olyan entitás után neveztek el, mely az építését finanszírozta, ami rendben is van, mivel egy felhőkarcoló felépítése rendkívül sokba kerül! Azonban sokkal érdekesebb az a helyzet, amikor egy épületnek találó nevet adnak, mint például a The Bow esetében, mely Albertában, Calgary városában biztosít már­-már félelmetes látványt. Ez a legmagasabb irodaház épület Kanadában, mely Torontón kívül található, és a Bow-­folyóra néz, de ezzel együtt uralja a város egét is, a nagyon jellegzetes, félhold alakjával.

9. Al Hamra Tower - Kuvait


Az Al Hamra torony a legmagasabb épület Kuvaitban, mely lenyűgöző látványt nyújt, és nem csak a mérete miatt. A tornyot 2011 legjobb találmányai között tartja számon (hiszen ebben az évben építették fel) a Time magazin, mivel a szerkezete egyfajta aszimmetrikus dizájn alapján lett megalkotva –mely a hagyományos kuvaiti köpenyt viselőkre emlékeztet­, mely maximalizálja az Arab-­öbölre nyíló kilátást, miközben minimalizálja a napenergiát.

8. Mode Gokuen Cocoon Tower - Tokió


Általában úgy képzeljük el a felhőkarcolókat, mint amelyben lakások, vagy irodák vannak, és éppen emiatt rendkívül különleges a tokiói Mode Gokuen Cocoon Tower, mert az egész épület ténylegesen egy oktatási segédeszköz. És habár az épület nincs a város tíz legnagyobb felhőkarcolója között, minden bizonnyal mégis az egyik közöttük, mely valóban szemet gyönyörködtető. Az épület tehát otthont ad három oktatási intézménynek is, és ennek tudatában a maga nemében a világ egyik legmagasabb, és legegyedibb oktatási épületének számít. Az épület kívülről nagyon hasonlít a „madárfészek” elnevezésű olimpiai stadionra is.

7. One World Trade Center - New York City


Ugyanoda építve, ahol egykoron az ikonikus ikerépület állt, a One World Trade Center csodás látványt nyújt. Messze a legmagasabb felhőkarcoló a nyugati féltekén, és a világ öt legmagasabb épületeinek egyike, egyértelműen dominál Manhattan lenyűgöző városképében. Mint számos modern építmény, ez is építészetileg több környezetbarát tulajdonsággal bír, így a környezetbarát felhőkarcolók közül magasan kiemelkedik fenntarthatóságával.

6. Petronas Towers - Kuala Lumpur


A malajziai főváros, Kuala Lumpur jelképe a két Petronas torony, mely jól megosztja a különbséget a világ legnagyobb felhőkarcolói között, hiszen 1998 és 2006 között a világ legmagasabb épületének számított, míg végül is a Taipei 101 meghaladta méreteit. Az építmények nagy szilárdságú vasbetonból készültek, mely gazdaságosabb alternatíva az acélhoz képest, és az ikertornyokat az úgynevezett Skybridge – a világ legmagasabb kétemeletes hídja- köti össze a 41. és 42. emeleten.

5. The Shard - London


A londoni égbolton a város felett 309 méter magasan látható a The Shard, mely a legmagasabb épület Nagy­-Britanniában, valamint az Európai Unióban is egyedinek számít. A torony egyszerűen megkülönböztethető az üvegborítása és a jellegzetes gúla alakja miatt, mely uralja a város látképét, köszönhetően az emblematikus szerkezetének. Az ide látogatók számára feltűnhet az is, hogy olyan mintha egy vékonyított piramisra hasonlítana az épület, mivel négy oldala van, melyek az ég felé folyamatosan szűkülnek.

4. Mercury City Tower - Moszkva


Az ultramodern moszkvai nemzetközi üzleti központ részeként, az 1100 láb (330 méter) magas Mercury városi torony az egyik legmagasabb épület Európában. Az orosz fővárosban található új fejlesztés egy maroknyi más hasonló kaliberű épület mellett helyezkedik el, de a Mercury City torony mégis kiemelkedik közülük, nemcsak amiatt mert nagyobb léptékű építmény, hanem amiatt is, mert nagyon jellegzetes narancssárga színű homlokzata van, és ennek köszönhetően bárki felismeri, aki egyszer megpillantja.

3. Mao Tower - Shanghai


Egy másik hatalmas épület, mely egyike a keleti féltekén megjelenő felhőkarcolóknak, és amely egészen addig a legmagasabb kínai épületnek számított, amíg a közelben fel nem építették a Shanghai World Financial Center­t. A Shanghai Tower­rel együttesen, mely várhatóan idén lesz átadva, a trió alkotja majd az első „szupermagas” felhőkarcolói csoportot, mely kétségtelenül félelmetes látványt biztosít majd. Habár a Jin Mao Tower a legkisebb a három közül, vitathatatlanul a legszebb kinézetű is egyben, köszönhetően az emeletes pagoda stílusú megjelenésének, mely teljesen kontrasztban áll a futurisztikus megjelenésű testvéreinek.

2. Burj Khalifa - Dubai


Nem lehet anélkül beszélni a világ legnépszerűbb felhőkarcolóiról, hogy nem említenénk meg a csodás Dubaiban lévő Burj Khalifa-­t. A hihetetlen 2722 láb (830 méteres) magasságával, ez a modern csoda a világon valaha épült legmagasabb szerkezet, melynek célja, hogy népszerűsítse az Emírségek nagyvárosi mivoltát­ melyet kétségtelenül sikerült is elérnie.

1. Taipei 101 - Taipei


A 2004­-ben felépült Taipei 101 egy építészeti remekmű, mely a legnagyobb épület volt a világon egészen addig, amíg 2010­-ben felépítették a hatalmas Burj Khalifa-­t Dubaiban. Az 509 méteres felhőkarcoló 8 különböző funkciójú emeletből áll, melynek szerkezete nagyon hasonlít egy pagodáéra, minden egyes szint mást szimbolizál, attól függően, hogy hányadik szinthez tartozik. Emellett, a Taipei 101-et úgy tervezték, hogy ellenálljon a földrengéseknek és a tájfunoknak is, valamint LEED Platina minősítéssel is rendelkezik, ami a legmagasabb szintű zöld épületnek minősíti a világon.

Lila Versace pulóver
Egy elegáns úriember gardróbjából sem hiányozhat a lila szín, ami ugyan legtöbbször kiegészítőkön jelenik meg (leggyakrabban nyakkendőkön), ám a bátrabbak akár ruhadarabokat is vásárolhatnak ilyen színben.

Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
Javában dúlt a salvadori polgárháború, a továbbra is forrongó Közel-Keleten az izraeli légierő meglepetés csapást mért az iraki atomerőműre, megalakult a Music Television és az első Indiana Jones-film is mozikba került.