Abortusz – Legalizált tömeggyilkosságok
A terhesség megszakítása a korábbi évszázadokban sem volt ismeretlen
2011.07.16 | Kirschner Dávid
Jelenkorunk egyik legsúlyosabb morális, erkölcsi, lelkiismereti kérdése a művi terhesség megszakítás, ismertebb nevén az abortusz. Akárhogy is igyekeznek egyesek elbagatellizálni, tény, hogy a fogantatástól kezdve a nem kívánt terhesség elleni beavatkozások már fejlődésnek indult magzatok életét oltják ki.
Dosztojevszkij tette fel azt a kérdést, hogy ha a világon élő összes ember problémáját, az összes kínt, szenvedést, nyomorúságot meg lehetne szüntetni azzal, hogy egy kisgyermeket brutális kegyetlenséggel halálra kínzunk, akkor megtehetnénk-e? Az orosz irodalmi óriás felvetése szorosan kapcsolódik témánkhoz, és igyekszünk is megtalálni rá a választ. Az abortusz kérdésének mélysége, és a probléma komplexitása nem engedi meg, hogy egyetlen cikkben kimerítő részletességgel vizsgáljuk a témát, azonban a főnyomvonalait érintjük. A fiatalkori szexuális élet, a felvilágosítás, az erkölcsi értékekhez ragaszkodás, és a megfelelő törvényi és társadalmi fellépés hiánya mind- mind hozzájárul, hogy Magyarországon évente több ezer terhességet szakítanak meg.
A történelem korábbi évszázadaiban sem volt ismeretlen a terhesség megszakadása, vagy megszakítása. A legkorábbi írásos emlékek a magzatok védelmére vonatkozólag Hammurapi törvénykönyvében (209-es pont) szerepelnek, ahol a vetélést okozó testi sértésért pénzbírságot kellett fizetni (a babiloni uralkodó törvénye egyébként sok helyen egy szinten kezeli az élet és a vagyon elleni vétségeket). A magzat, mint élő személy védelmére a Mózesi Törvény viszont már kifejezett hangsúlyt tett: a vetélést okozó véletlen, vagy szándékos testi sértést halállal büntették („...életet kell adni életért”; II.Móz 21,22-23 versek). A híres orvosról, Hippokratészről elnevezett eskü szövegében az eutanázia megtagadása után a terhesség megszakítás tagadása szerepel: „ ...nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” A legkorábbi római törvénykódex (a Tizenkét táblás törvények) például – más eszköz nem lévén – megengedte a nem kívánt lánygyermek, vagy a fogyatékkal született gyermekek megölését.
A terhesség megszakításának két irányvonala, korlátozása van a különféle a demokratikus nemzetek törvényében. Az úgynevezett indikációs korlátozások egy meghatározott ok függvényében (egészségügyi, lelki, anyagi, stb.) teszik ezt lehetővé – ide tartozik például hazánk, Anglia, Németország, Izrael. A másik korlátozás az időbeli korlátozások rendszere, mely a terhesség előre haladásának függvényében engedélyezi a megszakítást, ez általában a fogantatástól számított tizenkettedik hét (hazánkban kiskorú esetén ez még lehet a 18. hét is). A társadalmi megközelítés tekintetében is kettő irányvonalról beszélhetünk. A „pro life” mozgalom képviselői azok, akik a fogantatás pillanatától önálló individuumként, elindult életként kezelik a magzatot. Kiállnak az abortálás ellen, még ha az anya élete is forogna kockán, ugyanis az erőfeszítés közvetlenül az életért, és nem az élet ellen kell, hogy történjen, vagyis az orvosoknak mindkettejük megmentéséért egyaránt kellene harcolniuk. A „pro choice” irányzata kifejezett a terhes nő oldaláról nézi a kérdést, nagy hangsúlyt tesznek a női önrendelkezési jogra, és az utód elvállalásában teljes szabadságot követelnek a nőknek, ugyanis a magzatot a „nő testének részeként” fogják fel.
Az abortuszt vizsgáló statisztikai adatok azt a képet mutatják, hogy a törvényi tiltás sajnos ugyanúgy kitermeli az illegális abortálás „piacát”, miközben minden terhességmegszakítás növeli a népességcsökkentést. Hazánkban is fogyó népességről beszélnek, miközben az EU-ban minden ötödik terhesség abortusszal ér véget, és gyakorlatilag huszonöt másodpercenként (!) végeznek abortuszt a világon. Kubában például teljesen természetesnek és elfogadottnak veszik, hogy az ismertté vált terhességek 60%-a abortusszal végződik. A hazai abortusz mutatók messze a legrosszabbak a kontinensen: a kilencvenes évekre például 100 élve születésre 134 abortusz jutott. 1956 és 1990 között hozzávetőlegesen négy és fél millió abortusz történt. Az azóta eltelt huszonegy évben újabb megközelítőleg 1,2 millió, nem számítva az illegális abortálásokat. Fontos megemlíteni, hogy sokszor azért nem kívánt a terhesség, mert az anya egy alkalmi kapcsolatban, vagy éppen túl fiatalon esett teherbe. Egy néhány évvel ezelőtti kutatás alapján hazákban 27 százalékról 40 százalékra növekedett az aktív szexuális életet élő 17 éves lányok száma. Ijesztő adat, hogy a hazánkban, 2001-ben végzett abortuszok több mint 10 százalékát, vagyis 6500 beavatkozást 18 év alattiakon végezték el, ráadásul közülük 175-en nem voltak még 14 évesek az abortuszuk idején. A fiatalok felvilágosítása rendkívül fontos, fel kell hívni a figyelmüket a megfelelő fogamzásgátlási módszerekre – ezek közül azok elfogadhatóak, melyek magát a foganást gátolják meg, nem pedig elhajtják a megfogant sejteket, és az anya szervezetében nem okoznak változást. Rá kell döbbenteni őket, hogy a nemi élet felelősséggel jár, és következménye lehet a terhesség, és egy gyermek megszületése, akiről gondoskodni kell.
Az alábbi bekezdés nélkül nem érthető meg teljesen, miért is súlyos kegyetlenség a terhesség megszakítása, azonban kizárólag erős idegzetűek olvassák a most következő sorokat! A hatod- nyolcadik héten a magzat lényegében teljesen ember formájú, minden szerve működik (a most hatályos jogszabályok alapján a 12. hétig megszakítható a terhesség). A terhesség megszakításának folyamata a méhnyak különféle módszerekkel történő tágításával kezdődik, ez magába foglalja különféle eszközök felvezetését a méhbe. Ma a leggyakoribb beavatkozási módszer a „vákuum- aspiráció”, amikor a méh kitágítása után egy kb. 6–14 mm vastagságú csövet helyeznek fel a méhbe, közvetlen a magzat mellé, és ekkor megkezdődik a szívócső végén a magzat szétzúzása, melynek során a tagjait egyenként távolítja el a szerkezet, míg testfoszlányok és a fej hátra nem marad. Vagyis gyakorlatilag darabokra szaggatja a kisembert. Egy ultrahanggal készült felvételen jól kivehető, amint a magzat menekül a szívócső elöl, miközben a szíve is egyre hevesebben ver. Amikor a cső végül eléri, látható, ahogy néma sikolyra nyitja a száját... A hetedik-nyolcadik héten a magzat feje nagyobb, ebben az esetben először az orvos egy speciális eszközzel (abortusz fogó) összefogja a magzat fejét, és összezúzza, ezután a fej tartalmát, majd csontjait távolítja el. Legvégül egy erre a célra kifejlesztett kanállal (küret) kikaparja a magzat maradványait. Kevesebb, mint húsz éve még végeztek csak kürettel is abortálást.
A terhesség megszakítása rövid távon okozhat erős vérzést, a méhfal sérülését, ami akár a méh teljes eltávolításához vezethet. Késői szövődményt okoz ha a magzat részei megmaradnak, és végső soron meddőség is kialakulhat. A fizikai következmények mellett létezik a posztabortusz szindróma, mely éveken keresztül elhúzódó bűntudattal teli depressziót okoz, és egyes esetekben végelegesen megváltoztatja a nő szexualitáshoz való hozzá állását.
Magyarországon az abortusz gyakorlata fokozatosan alakult ki, és vált elfogadottá társadalmilag és törvényileg. Hivatalosan „engedélyezett” és „törvénytelen” megszakításról lehet szó. Az előbbi esetében a törvény engedélyezi, akkor ha a magzatnak genetikai károsodása van, vagy az anya életét veszélyezteti; ha az anya anyagilag és lelkileg válsághelyzetben van; ha a terhesség bűncselekmény következménye. Amennyiben az anya élete veszélyben van/lesz a terhesség idején (méhen kívüli terhesség, a magzat elhalt a méhben) vagy erőszak következtében lett állapotos, az állam állja az abortálás költségeit, más esetekben – az egyéni anyagi helyzet figyelembe vételével – legfeljebb 26.000 forintba kerül megszakítani terhességet. Ha a megszakítás okaként a nő a válsághelyzetet jelöli meg, elbeszélgetnek vele az önkormányzat, és egyéb szervezetek anyagi támogatásainak lehetőségéről. A lehetséges okok között mindegyik önmagában is súlyos probléma, legyen az egészségügyi, lelki vagy anyagi, az abortusz legalitásának kérdését azonban mégsem kizárólag erről az oldalról, hanem az élet, az élet védelme szempontjából is érdemes megvizsgálni, és itt be kell kalkulálni az anya életének védelmét is, ami szintén nehezen megválaszolható kérdés; valamint azt is figyelembe kell venni, hogy a spermium és petesejt utáni állapotban, zigótaként, a szívműködés kezdete előtti állapotában (embrió) és azután miként tekintünk a fejlődő magzatra. Állandó kérdés, hogy mikortól számít a magzat embernek? A szívműködés kezdete azért lehet vízválasztó, mert az a fogantatást követő hatodik héten már megindul, vér pedig már az ötödik héttől fogva van a magzatban. Ez azért érdekes, mert az abortuszt ellenzők gyakran beszélnek vérontásról, a megszakítás kapcsán, ami ennek a ténynek a fényében nem elrugaszkodott állítás. Nagyon fontos még, hogy a 12. héten törvényileg még megszakítható terhesség idejére a magzat már teljesen emberi formájú, minden tagja és szerve megvan, és funkcionál.
Tehát, az egyik oldalon állnak azok, akik azért kardoskodnak, hogy jobb megszakítani a terhességet, ha a születendő gyermek „úgyis bénán, sérülten élné le az életét” vagy ha „nyomorba születne”. Súlyos gondok. Külső szemlélőként eleve nehéz belegondolni egy nyomorban élő család, vagy egy szellemileg visszamaradott ember gondozásának mindennapi nehézségeibe, azonban mégis van valami, ami szinte megmagyarázhatatlanul hatol az emberbe. Ez pedig a cikk elején említett Dosztojevszkij-i kérdéshez vezet vissza, még ha előtte nem is hallottuk ezt a kérdést. A válasz az, hogy mindenkinek joga van az élethez, a sorshoz, az élet lehetőségétől és a kiteljesedés esélyétől senkit sem lehet megfosztani, akár betegen és sérülten születik, akár nem – senki helyett sem dönthetünk.