Trendmagazin

Amolyan bevezetés-féle

Első bejegyzésem

2011.08.01 | Egy lány  
Az internetes napló (tisztességes nevén: blog) ráadásul mindent fölforgatott. A napló ezután már nem „kedves”, hiszen kommentek formájában bárkin keresztül visszaszól. És a legkevésbbé sem privát, hiszen míg régen a lányok (esetenként fiúk is) a legféltettebb titkaikat osztották meg bizalmasan a papírlappal, az írás végezével pedig gondosan lelakatolták, nehogy bárki hozzáférhessen kincseikhez, ma minden író (vagyis blogger) abban a tudatban pötyögi gondolatait a klaviatúrán, hogy pillanatokon belül emberek ezrei, sőt milliói olvasgathatják őket.
 
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor eldöntöttem, hogy privát napló helyett inkább blogot írok arról, hogyan készülök a Nagy Napra. Az motivál, hogy tudom, minden lány szeretne valamikor menyasszony lenni, s amikor majd szembesül ugyanazokkal a kérdésekkel, kihívásokkal, amikkel én, talán hasznát tudja venni az itt olvasottaknak.
 
Célom tehát nem az, hogy felajánljam esküvőszervezői szolgáltatásaimat, vagy valamit eladjak, hanem az, hogy tapasztalataimat, esetenként kalandjaimat leírva lépésről-lépésre átláthatóvá tegyem az esküvőszervezés folyamatát. És itt ünnepélyesen megígérem, hogy nem csak a könnyű, győztes csatákat, de az esetleg fölmerülő nehézségeket, fölfedezett buktatókat, és az elkerülésükhöz kitapasztalt trükköket is megosztom veletek, Kedves Olvasók!
 
Remélem, hogy a sorozat amellett, hogy hasznos információkat igyekszik nyújtani a jelen és a jövő aráinak, azok számára is élvezetes olvasmány lesz, akik jelenleg még (vagy már) nem érintettek az esküvői előkészületekben.

:Nadine: