Trendmagazin

Aranyat nyert Marcus Hellner Szocsiban

Svédország tarolt

2014.03.05 | Munkatársunktól

Lehet valaki egyszerre sikeres a pókerben és a sípályán is? Marcus Hellner, a svéd sportoló nemrég bebizonyította, hogy igen. Igazi történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik végig követték a téli olimpia menetét. Ugyanis a havas játékokon 42 év óta először alakultak úgy az eredmények, hogy mind a férfi, mind a női 4x10 kilométeres sífutásban Svédország jeleskedett.

A svédek ezt a sikert – részben – Marcus Hellnernek köszönhetik. Hellner – aki a svéd sífutó csapat oszlopos tagja – az utolsó szakaszon már egyedül volt, és nem volt más dolga, mint mindenki szeme láttára a magasba emelni, és lengetni a svéd zászlót, miközben éppen besiklik a célba.

A svéd sportolónak nem volt egyszerű dolga. A verseny előtt ugyanis a nap első síelője meglehetősen lemaradt, így Hellnernek keményen kellett dolgoznia, hogy a csapat utolérje magát. Amikor Hellner került oda, hogy versenyezzen, 14 másodperces előnnyel indult az orosz versenyző előtt. Végül 27 másodpercre növelte az előnyét, és hatalmas fölénnyel így ért be a célba. A csapat másik 4 tagja Marcus Hellner, Lars Nelson, Johan Olsson és Daniel Richardson voltak.


A végeredményeket tekintve egyébként általánosságban véve is bátran kijelenthetjük, hogy az idei téli olimpián a skandináv országok vitték a prímet érmek szempontjából: 17-et vittek haza a svédek, a finnek és a norvégok egybevéve.

Hellner 4 évvel ezelőtt már nyert így futamot Vancouver-ben. Ezen a mostani versenyen a harmadik aranyérmét szerezte meg ebben a számban. Marcus karrierje egyébként igen fiatalon, 16 éves korában kezdődött el, amikor csatlakozott egy speciális középiskola csapatához Gällivare-ben. Szülei szintén sportolók, az atlétikában jeleskednek, így nem is volt kétséges, hogy fiuk követi majd példájukat. A fiú a síelésen kívül más sportokat is űzött: focizott és teniszezett is. Érdekesség, hogy a tiszteletére még egy stadiont is elneveztek róla, amely a Hellnerstadium nevet kapta.

Az első világkupája 2006-ban volt Borlänge városban. 2008-ban pedig már az első 10 közé is bejutott. Legelőször a 2008/2009-es szezonban nyert világkupát, 2011-ben és 2013-ban dupla ezüstérmet kapott a FIS Nordic Ski Championship-en, 2012-ben pedig ezüstérmet szerzett a FIS Tour de Ski versenyen.

Ami pedig a hobbikat illeti, a sípálya mellett a pókerversenyeken is bizonyította már rátermettségét és tehetségét. Ugyanis az utóbbi években M. Hellner néven csatlakozott a PokerStars csapatához, Fatima Moreira de Melo és a teniszcsillag Rafael Nadal mellé, 2010-ben pedig részt vett velük a World Series of Poker főversenyén. A 2010-es pókertornát követően pénzügyi támogatást is kapott, hogy sífelszereléseinek összegét fedezni tudja. A pókeres játékok mindegyik fajtáját játssza. Megszállott pókerjátékos, aki tudja, mit akar, és a céljait meg is valósítja. A legjobb bizonyíték erre az alábbi interjú részlet:

„Mint síelő, megtanultam odakoncentrálni a dolgokra. A jó fizikai állapot azt is jelenti, hogy sokáig fenn tudsz maradni, és képes vagy minden idegszáladdal figyelni. 12 órát ülni a pókerasztal mellett nem kis teljesítmény, főleg mentálisan megterhelő. Azt hiszem, a síelésből igen sok dolgot tudok hasznosítani a pókerasztal mellett is. És természetesen, nagyon erősen vágyom arra, hogy nyerjek” – nyilatkozta egy korábbi interjúban.

Hellner tehát jött, pókerezett és lesiklott. Biztos vagyok benne, hogy erről az emberről még sokat fogunk hallani.

Ha kíváncsi vagy Marcus nagy pillanataira, nézd meg az alábbi videót: