Az órából mindössze 1952 darab kerül majd forgalomba
Bemutatkozott az Omega új csillaga
0 hozzászólás
Munkatársunktól    2013.02.22

Miután meghódította a tengerek mélyét, a hegycsúcsokat, a holdat, sőt még híres sporteseményeket is, a svájci luxusóra gyártó nem állt le, új területre merészkedett: most a fémeket kombinálja egymással. így hozta létre az új, 18 karátos rózsaarany ötvözetet, a Sednát, amely ellenáll mindenféle hatásnak.


Mivel azzal nem érhették be, hogy létrehoztak egy fémötvözetet, valamire fel is kellett ezt használniuk, így építettek belőle egy időmérőt - így született meg az Omega Constellation Sedna limitált kiadású karóra. Három anyag ötvözetéből, palládiumból, rózsaaranyból és rézből született a Sedna. Ezen a néven említik az űrkutatásban a legvörösebb anyagot, és a Jeges-tenger alján élő eszkimó istennőt is.


Az órából mindössze 1952 darab kerül majd forgalomba, utalva az évszámra, amikor az Omega megalkotta az első Constellation szériáját. A rendkívül elegáns modell mutatói, illetve a számok és a szíj csatja készült Sednából. Az ezüstből készült, pite formájú számlap az 1950-es első darabot idézi meg, a csiszolt házon megjelenő római számok pedig nagyban segítenek az idő leolvasásában. Különlegessége még a 8501-es kaliberű Co-Axial szerkezet, amelyet a tok hátlapján megcsodálhatunk. A 100 méterig vízálló Omega időmérő látványos, vörös bélésű fadobozban érkezik.

Cimkék: arany, karóra, luxus, Omega,
Emporio Armani gyűrű
Lányok! Nem tudjátok mit vegyetek a párotoknak karácsonyra? Mutatok néhány lehetőséget, rögtön itt is van egy rozsdamentes acélból készült, durván bordázott, Armani logós gyűrű.

Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
Miután a hatvanas-hetvenes években ugrásszerűen nőtt a TV-készülékek száma a háztartásokban világszerte, egyre nagyobb hatást gyakoroltak az emberek életére a különböző Tv-sorozatok.