DSK szabadon távozott a bíróságról
Megdőlhet a Strauss-Kahn elleni vád?
46 hozzászólás
TRENDMAGAZIN    2011.05.19

FRISS: Megdőlhet a Strauss Kahn elleni vád?

Dominique Strauss-Kahnt szabadlábra helyezte az ügyészség, miután több hazugságon is rajtakapták azt a szobalányt, aki korábban feljelentette. A guineai bevándorló egyszer már hazudott nemi erőszakról, ráadásul a kihallgatása során is felmerültek valótlanságok, ezért az ügyészség megkérdőjelezi Nafissatou Diallo szavahihetőségét.

Benjamin Brafman eddig jól
teljesített - Strauss-Kahn szabadlábon
Benjamin Brafman eddig jól teljesített - Strauss-Kahn szabadlábon

A New York Times szerint a bevándorló korábban azt a történetet adta elő, hogy Guineában csoportos nemi erőszak áldozata volt, ám ez utólag kiderült hogy hazugság volt. Gyanús pénzmozgásokra is fény derült Nafissatou Diallo számláján, ahova több tízmillió forintnak megfelelő dollárt utalt át egy azóta kábítószerkereskedelem miatt letartóztatott férfi. Továbbá a kihallgatása során a nő 1 tulajdonában lévő mobiltelefonról számolt be, amit a nyomozók le is ellenőriztek, miközben a valóságban összesen 5 telefonszámmal rendelkezett, amiknek költsége meghaladta a hotelben kapott fizetését.

Strauss-Kahn és felesége
távozik a bíróságról (Fotó: Mario Tama)
Strauss-Kahn és felesége távozik a bíróságról (Fotó: Mario Tama)

Ezek az új információk jelentősen megváltoztathatják az ügy további menetét, a francia szocialisták már Strauss-Kahn visszatérését várják, akit ha felmentenek a vádak alól, akár Nicolas Sarkozy kihívója is lehet a jövő évi elnökválasztáson. Az ügy további alakulásáról még beszámolunk. (2011.07.01.)

Kapcsolódó videó: DSK elhagyja a bíróság épületét (AssociatedPress)


Eredeti cikkünk: Börtönben az IMF-vezér

Dominique Strauss-Kahnt múlthét szombaton fogta el a rendőrség a New York-i repülőtéren, a vád: nemi erőszak kísérlete és szexuális zaklatás. Az Uniót sokkolta a hír, az euró árfolyama hatalmasat zuhant, a pánik a tőzsdéket is magával rántotta. Sokak szerint kelepcébe csalták a bankárt, akinek eltűnésével új pénzügyi világ jöhet létre.

Dominique Strauss-Kahn, az
International Monetary Fund vezérigazgatója - kettétört
karrier
Dominique Strauss-Kahn, az International Monetary Fund vezérigazgatója - kettétört karrier

Világszerte megdöbbenéssel fogadta a sajtó a kirobbant üggyel kapcsolatos híreket, melyek több ponton is homályosak illetve ellentmondásosak. Az IMF-vezér a vád szerint a Sofitel szállodában található lakosztályában május 14-én 13 óra magasságában az éppen belépő szobalányt meztelenül megtámadta és orális szexre akarta kényszeríteni. A 32 éves muzulmán nő állítása szerint Strauss-Kahn megpróbálta bezárni a fürdőszobába, de sikerült kimenekülnie a szobából, és segítséget kért a munkatársaitól, akik azonnal értesítették a rendőrséget. Strauss-Kahnt a New York-i repülőtéren tartóztatták le, mikor éppen Franciaország felé vette volna az irányt.

Az ügy alapjaiban rengette meg a francia sajtót, hiszen az IMF vezetőjét Nicolas Sarkozy legesélyesebb kihívójaként tartották számon a soron következő, 2012-es elnökválasztáson. A 62 éves közgazdászprofesszor 2007 óta vezetője a Nemzetközi Valutaalapnak, mely talán a világ legjelentősebb hitelezője. Az IMF vezetőjeként a legnagyobb érdemének azt tartják, hogy a világválság kirobbanása után olyan hitelezési politikát folytatott, aminek keretében több bajba került EU-s ország komoly pénzügyi segítséget tudott igénybe venni (Magyarország a Gyurcsány-kormány idején 25 milliárd dollárnyi készenléti hitelkerethez jutott).

A Franciaországban jelenleg regnáló jobboldali kormány meglehetősen óvatos nyilatkozatokat tesz az ügyben, Francois Baroin kormányszóvivő szerint mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, ezért nem szabad elhamarkodott véleményeket megfogalmazni az üggyel kapcsolatban. A francia baloldalt ledöbbentették a hírek, ám a vezető politikusaik nem hiszik el, hogy ezek igazak lennének. A Valutaalap vezetőjének közeli munkatársa, Jean-Marie Le Guen pedig arról beszélt az egyik televízióban, hogy ő egyáltalán nem ilyennek ismerte meg Strauss-Kahnt, ezért “komoly kételyei vannak” a vádakkal kapcsolatosan. A megvádolt közgazdász felesége nyilatkozatban adott hangot annak, hogy egy pillanatig sem hitt a felmerült híreknek, és biztos férje ártatlanságában.

Jó kezekben? New York
legjobbja védi
Jó kezekben? New York legjobbja védi

Strauss-Kahn védelmének vezetője, Benjamin Brafman New York egyik legsikeresebb jogásza, aki szerint a bankár minden vádpontban ártatlannak vallja magát. Brafman - aki annak idején Michael Jacksont is kimentette a vádak alól - már az ügy kézhezvétele után néhány órával azt nyilatkozta a sajtónak, hogy "úgy gondolom, ez egy igencsak védhető ügy". A sztárügyvédek a vádat követő 24 órában csapataikkal pontosan rekonstruálták védencük egész napos mozgását, aki szerintük a bűncselekmény időpontjában éppen lányával ebédelt, és ezt tanúkkal és tárgyi bizonyítékokkal is tudják igazolni. Az adataik szerint Strauss-Kahn déli 12:28-kor rendezte a Sofitelben a számlát és hagyta el a helyszínt, míg a rendőrségi információk szerint az állítólagos erőszakoskodás 13 óra körül történhetett. Az ügyvédek elmondása szerint az IMF-vezér ebédje elhúzódott, ezért már nem tudott visszamenni a hotelbe, így odatelefonált a recepcióra, hogy küldjék utána csomagjait a repülőtérre. Ekkor már javában zajlott a keresés, a szálloda munkatársai pedig értesítették a rendőrséget, akik azonnal a New York-i repülőtérre siettek, és már a repülőgép első osztályáról szállították le a vádlottat, majd őrizetbe vették.

Védőügyvédei beadtak egy kérelmet, hogy Strauss-Kahn 1 millió dolláros óvadék ellenében távozhasson, ám ezt az ügyész egy esetleges szökés miatt elutasította. A döntés után a vádlottat a New York-ban található Rikers Island nevezetű börtönbe szállították át, ahol kiemelt biztonsági intézkedések mellett őrzik. Egyszemélyes cellájába kapja az ebédet is, mivel a börtön vezetői nem merik a rabok közé engedni, ugyanis számos elitélt úgy akar magának hírnevet és tiszteletet szerezni a börtön falain belül, hogy ismert, híres rabokat támad meg.

Az ügyben több nehezen érthető, ellentmondásos részlet található. A rendőrség eredetileg 13 órát adott meg mint a bűncselekmény elkövetési időpontja, erre az IMF-vezér ügyvédjei képesek voltak bizonyítékokat szerezni arról, hogy akkor már védencük nem is tartózkodott a szállodában, és az egész védelmi stratégiát erre építették fel, majd ekkor a rendőrség hirtelen módosította az időpontot, és már 12 óra körüli időpontról beszéltek.

Több lap és az ott nyilatkozók is azzal próbálták Strauss-Kahnt gyanúsnak beállítani, mivel információik szerint egy szemtanú látta a bankárt, amint sietve elhagyta a szállodát, kvázi elmenekülve a helyszínről. Strauss-Kahn ügyvédei szerint azonban a vádlott a szálloda elhagyása után nem a repülőtérre ment, hanem lányával ebédelt, melyre ahogy már említettük fentebb, bizonyítékaik is vannak, így ez a történetvezetés sem állja meg a helyét. Strauss-Kahn már a nyomozás kezdeti szakaszában hozzájárult, hogy meztelenre vetkőzve a bűnügyi orvosszakértő megvizsgálja. A nyomozóhatóság szerint az eredmények azt mutatják, hogy a vádlott testén sem karmolások, sem véraláfutások nem voltak. Ügyét legközelebb május 20-án tárgyalja a bíróság.

Politikai riválisok
Politikai riválisok

A hírek kapcsán egyre több embert foglalkoztat világszerte az a kérdés, hogy vajon kik profitálhatnak a bankár “eltűnéséből”? Strauss-Kahn ugyan még hivatalosan nem jelentette be, de nyílt titok volt, hogy 2012-ben a francia szocialisták elnökjelöltje lesz. Nicolas Sarkozy népszerűsége az utóbbi időkben jelentősen csökkent, így a közvéleménykutatók egyöntetűen Strauss-Kahnt jelölték meg mint egyértelmű befutót. A legutóbbi előrejelzéseken már az látszott, hogy a szocialisták Strauss-Kahn vezetésével 23 százalékos eredményt érhetnek el, utánuk Marine Le Pen szélsőjobbos pártja 17 százalékot kapna, Sarkozy pedig a maga 16 százalékával már be sem jutna a második fordulóba. Így azonban az ottani erőviszonyok is komoly fordulatot vehetnek, egyes elemzők szerint leginkább a francia szélsőjobboldal profitálhat majd a botrányból, mely eddig is a pénzemberek ellen kampányolt, amivel most Sarkozy elnököt is gyengítheti, aki szintén ezt a réteget testesíti meg luxus hajóútjaival és Rolex karóráival.

Rendkívül sokatmondó, hogy egy német lakosság körében készült felmérés szerint a megkérdezettek 80%-a gondolja úgy, hogy Strauss-Kahn egy összeesküvés áldozata lett, azaz az emberek döntő többsége nem hiszi el a vádakat. A Kereszténydemokrata Párt elnöknője szerint Strauss-Kahnnak csapdát állítottak fel, és ő beleesett. Ezeknek az elméleteknek kedvez az is, amit a Libération szellőztetett meg az ügy kapcsán. Az IMF-vezér az újság egyik szerkesztőjével ebédelt a botrány kirobbanása előtt két héttel, akinek Strauss-Kahn elmondta, hogy olyan félelmei vannak, miszerint Claude Guéan, Franciaország belügyminisztere megfigyelteti őt, továbbá elmondta, hogy nagyon tart attól, hogy valamilyen koholt váddal megpróbálják még a választások előtt kelepcébe csalni. Strauss-Kahn több ilyen témát is említett, szerinte vagy zsidó származását próbálják felhasználni, vagy pedig pénzügyeit, vagyonát pécézik ki, de az is elképzelhető, hogy a nők iránti rajongására építenek egy piszkos történetet. “Előkerülhet egy állítólag autóparkolóban megerőszakolt nő, akinek kifizetnek majd ötszázezer, vagy akár egymillió eurót, hogy kitaláljon egy sztorit.”

A francia közvélemény már az elmúlt hónapokban is megtapasztalhatta, hogy Dominique Strauss-Kahn ellen egy jól összehangolt lejáratókampány indult. Az IMF-vezért paparazzik követték, egyes bulvárlapok heti szinten számoltak be különféle ügyeiről – természetesen negatív módon. Ezen cikkekben előkerült Strauss-Kahn vagyona, fényűző életmódja is, több millió eurót érő párizsi penthouse lakása, marrakeshi villája. A France Soir egyik cikkében például arról írt, hogy a vagyonos bankár New York legdrágább szabójánál varratja öltönyeit, melyek 35 ezer dollárba kerülnek (ez átszámítva több mint 6 millió forint).

Paparazzik követték, a
képeket pedig lejárató cikksorozatok
Paparazzik követték, a képeket pedig lejárató cikksorozatok

Az Atlantico.fr pedig olyan paparazzifotókat közölt le egyik számában, melyeken Strauss-Kahn és felesége látható, amint Párizs belvárosában egy 40 milliós Porsche Panamera limuzinba szállnak be, amiről utólag kiderült, hogy nem is az ő tulajdonuk, csak egyik barátjuktól kapták kölcsön kipróbálásra. Ekkor – egy nappal a szállodás botrány előtt – az IMF-vezérénél betelt a pohár, és bejelentette hogy elindítja a pereket az újságok ellen a folyamatos hazugságok miatt. A történethez hozzátartozik, hogy az elfogása után alig 20 perccel egy twitter-bejegyzés jelent meg a kirobbant nemi erőszakról az interneten, melyet elsőként a már említett Atlantico.fr vett át, amelynek Nicolas Sarkozy volt kampányfőnöke, Arnaud Dassier a tulajdonosa.

Ugyan a nyomozás során még érhetik komoly meglepetések a közvéleményt, ám az már szinte egészen biztos, hogy Strauss-Kahn karrierje kettétört, még akkor is, ha bebizonyosodik ártatlansága. Az Unión belül már most keresik utódját, aki átveheti székét az IMF élén. Angela Merkel mindenképpen európai vezetőt akar, ám több név is szóba kerülhet. A lehetséges jelöltek között van Agustin Carstens, a mexikói jegybank vezetője, de esélyes lehet Stanley Fischer, az izraeli központi bank elnöke is, aki korábban már alelnöke volt az IMF-nek.

Strauss-Kahnt szövetségi
nyomozók kísérik - messze még a történet vége
Strauss-Kahnt szövetségi nyomozók kísérik - messze még a történet vége

A Le Monde felkérésére Christian Salmon esszéista a következő véleményt fogalmazza meg a témával kapcsolatban: " A hatalom bukásának vagyunk tanúi: azt az embert, aki a hatalom megtestesítője volt, a képeken teljesen eszköztelennek látjuk, némának és kiszolgáltatottnak. Itt szó szerint a közéleti ember bukásáról van szó, akit megfosztottak a hatalmától és odavetettek a média elé prédának. (...) Rendkívül brutális kép. (...) Itt egy korszak szörnyű végének vagyunk tanúi. Egy demokratikus korszak ért véget a maga színtereivel, a maga időbeliségével, az eljárásaival, a határaival, amelyet a magán- és közéleti között húzott, az önmagunkról kialakított kép és aközött, amelyet a média sugároz rólunk. Úgyhogy itt egy korszakhatárt látunk: a politika bizonyos értelemben itt ért véget, és ez rendkívül gyászos" - írja Salmon.

Még nem látni, hogy mi lesz Strauss-Kahn sorsa, amennyiben elítélik, 18-25 évet is kaphat. Az viszont szakértők szerint is bizonyos, hogy személyének eltűnése nagyon komoly változásokat hozhat a világpolitikában: megváltozhat a hitelezési rendszer, más érdekcsoportok kerülhetnek előnybe. Egyes elemzők szerint az erőviszonyok változása leginkább Sarkozynek kedvezhet, aki most ismét megpróbálhatja keresztülverni modernizációs elképzeléseit az Unión. A többször “Új Világrend” néven is hangoztatott elképzelése alapjaiban hozna új rendszert, melynek legfontosabb célkitűzései között az Unió központosítása és a tagországok pórázának jelentős rövidítése áll. Sarkozy szerint új nemzetközi szabályokra van szükség, amiket csak egy központilag irányított szervezet koordinálhat, ezért még a tavalyi évben felmerült egy új világszervezet létrehozása is, mely az ENSZ kiterjesztett karjaként működhetne.

Továbbá az IMF-en belül is akadnak olyan vezetők, akik egy új, központosított valuta bevezetését javasolják, amit az újonnan létrehozott globális világbank bocsátana ki, nem hagyva beleszólást a tagországok monetáris politikájába. Ezek a tervek Strauss-Kahn lemondásával, és egy más szemléletű IMF igazgatóval közelebb léphetnek a megvalósításhoz, így elképzelhető, hogy néhány éven belül egy igencsak megváltozott pénzügyi világ fogad majd bennünket.

2,904,600 Huf / 9,400 Eur
4,449,600 Huf / 14,400 Eur
Hennel Ádám is részt vett azon a rendezvényen, ahol az ország legtehetségesebb fodrászai mutatták be munkáikat.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!
avatar
BlackHawk
-
2011.07.07. 11:37
46
De lassan történik az ügy teljes tisztázása, elképesztő.
avatar
Fire
-
2011.07.06. 00:30
45
Jó nagy kárt okozott Dominique Strauss-Kahn-nak ez a ribanc jó pár év börtönt kiérdemel az biztos.

Az FBI elég szerencsétlen volt, hogy így elhitte ezt a szánalmas mesét.
avatar
Goodwill
-
2011.07.05. 19:36
44
ezt nyomozgatták hetekig az FBI-os nyomozók? jól átverte őket a nőci
avatar
zZz
-
2011.07.04. 19:36
43
pfff szanalmas.. de ebbol is latszik hogy elobnb utobb kiderul az igazsag. a bevandorlo szukanak viszont annyi
avatar
Badboy
-
2011.07.03. 22:06
42
Ha ez nem igaz akkor mi történt? Felbérelték a lányt?
avatar
Fire
-
2011.07.03. 22:04
41
biropeti: igazad van. :) XD
avatar
biropeti
-
2011.07.03. 21:52
40
Az eddigi kommented alapján nem is gondoltam. De attól még az a cikk félrevezető :)
avatar
Fire
-
2011.07.03. 21:49
39
biropeti: te is írtó vicces vagy. Ha bemásol valaki valamit nem jelenti hogy egyet is ért azzal. De azért másolj be még pár lexikonnyi szöveget legyen mit olvasni! :)

avatar
urbanjoco
-
2011.07.03. 21:05
38
állítólag a lány prostiként üzemelt a szállodában! a sofitel human resources leaderje is lemondhat egy iyen után! a new yorki ügyészség pedig fizetheti a kártérítéseket! remélem a megbízók is rács mögé kerülnek!
avatar
biropeti
-
2011.07.03. 21:01
37
Guardian nyomán: A francia tömegtájékoztatási eszközökben megszólalt jogi szakértők kiemelik: mivel a hazugság az Egyesült Államokban bűncselekménynek számít, az ügyész számára hatalmas fiaskó lehet az ügyből, ha folytatja az eljárást. Ezért valószínű, hogy még július 18., azaz Strauss-Kahn következő bírósági meghallgatása előtt bejelenti, hogy ejti az összes vádpontot.
avatar
biropeti
-
2011.07.03. 20:24
36
Origo.hu: Olaszos vacsorával lazított a szabadon engedett Strauss-Kahn



Hétszázdolláros vacsorával ünnepelte meg szabadon engedését New Yorkban a nemi erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér. Szarvasgombát és sügért evett, amit vörösborral öblített le egy olasz étteremben - írja a New York Daily News. A New York Post azt állítja, hogy a Strauss-Kahn által a vád szerint megerőszakolt nő prostituáltként is dolgozott.



Az étterem szomszédos asztalainál ülő vendégek szerint Straus-Kahn és társasága ünnepi hangulatban, nevetgélve étkezett, és rendkívül figyelmes kiszolgálásnak örülhetett. "El sem hinné micsoda kiszolgálást kaptak. Minden alkalommal, amikor ételt vittek ki nekik, öt vagy hat pincér sürgölődött az asztalnál" - idézte a New York Daily News a kanadai Silvia Gottolát, aki közvetlenül Strauss-Kahnék asztala mellett ült. 



Az étterem tulajdonosa, Luigi Rosso szerint 600-700 dolláros vacsorát fogyasztottak, és nem foglaltak előre asztalt. "Fogalmunk sem volt róla, hogy jönnek. Csak úgy beesett (Strauss-Kahn), annyira izgatott vagyok, hogy minket választott. Örülök, hogy kiengedték" - mondta a tulaj. 



http://www.origo.hu/nagyvilag/20110702-dominique-strausskahn-zaklatasi-ugye-unnepi-vacsora.html
avatar
biropeti
-
2011.07.03. 20:13
35
Fire: \"vicces\" cikket linkeltél..

mindennapi.hu: Reszkess Sarkozy, megint jön Strauss-Kahn?

Ha felmentik Dominique Strauss-Kahnt, az IMF korábbi vezetőjét a szexuális bűntény vádja alól, népszerűbb lesz mi valaha.

Sylvie Pierre-Brossolette, a Le Point hetilap politikai szerkesztője szerint minden lehetséges. A visszatérő Strauss-Kahnban akár a francia hőst is lehet látni, akit bántalmazott és megalázott az amerikai igazságszolgáltatási rendszer. Sokat lendítene a dolgok végkimenetelén, ha a francia baloldali szavazók is a megmentőt látnák benne, azt az embert aki megmenti a népet Sarkozy-től.

Strauss- Kahn azonban nem aggódik politikai „imidzse” miatt: péntek este, a házi őrizetből való szabadulását drága vacsorával ünnepelte a barátaival.

http://www.mindennapi.hu/cikk/vilaghir/reszkess-sarkozy-megint-jon-strauss-kahn-/2011-07-03/4644
avatar
Torpedo
-
2011.07.03. 17:47
34
Fire: Harris Interactive??? Az a Le Pen szelsoseges part fiokszervezete a kozvelemenykutatasaik semmit se ernek. legutobb azt hoztak ki hogy FN 10%-al nyer. Mellesleg a ma.hu ujsagiroja is beallt a hazugsaggyarto cimekhez? A cikk szerint 65%+ tamogatja a sajat szavazok koreben es a TL kozt is 49% akkor mirol beszelunk?
avatar
Fire
-
2011.07.03. 17:33
33
http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/101229/1/kulfold/Mar_a_franciak_sem_szeretik_a_szexbotranyba_keveredett_DSKt

Már a franciák sem szeretik a szexbotrányba keveredett DSK-t

Szinte fele-fele arányban oszlik meg a franciák véleménye arról, hogy visszatérjen-e Dominique Strauss-Kahn a politikai életbe, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette a politikus házi őrizetét pénteken.

2011.07.03 10:50MTI +-hirdetés
A Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet friss felmérése szerint a franciák 49 százaléka támogatja, 45 százaléka viszont nem szeretné, hogy a Nemzetközi Valutaalap volt főigazgatója szerepet vállaljon a francia belpolitikában.

A július 1-jén és 2-án készített reprezentatív felmérés eredményeit a Le Parisien című napilap vasárnapi számában ismerteti.

A részletes adatokból kitűnik, hogy a baloldali szimpatizánsok között jóval nagyobb (60 százalék) azok aránya, akik azt remélik, hogy Strauss-Kahn visszatér a politikai életbe. A szocialista párt (PS) támogatói között még nagyobb, 65 százalék ez az arány. Ugyanakkor a megkérdezetteknek mindössze 43 százaléka szeretné azt, hogy a PS módosítsa előválasztási menetrendjét, amelynek alapján a köztársaságielnök-választáson indulni szándékozó politikusoknak július 13-ig be kell jelenteniük ezen szándékukat. A baloldali szimpatizánsoknak az 51, míg a szocialista párt híveinek pedig 55 százaléka reméli, hogy megváltoztatják a jelöltség bejelentésének határidejét. A legfőbb esélyesek közül Francois Hollande pénteken, Ségolene Royal pedig szombaton jelezte, hogy nem ellenzi a dátum módosítását. Martine Aubry, a szocialista párt főtitkára viszont még nem nyilatkozott.

Dominique Strauss-Kahnt május 14-én tartóztatták le New Yorkban, miután egy, a Sofitel hotel alkalmazásában álló szobalány azzal vádolta meg a férfit, hogy a zuhanyzóból meztelenül kilépve a szobába tuszkolta őt és erőszakoskodott vele.

A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint DSK-nak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást.

Az ügyészség nyomozói azonban úgy találták, hogy a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható, ezért beleegyeztek a házi őrizet megszüntetésébe.

Mindazonáltal továbbra is folyik az eljárás Strauss-Kahn ellen szexuális erőszak kísérlete miatt, és a nyomozók megvizsgálják a vádló szavahihetőségével kapcsolatban felmerült kétségeket is.
avatar
Tompi
-
2011.07.03. 16:45
32
raffael: az szép :S milyen világban élünk..
avatar
BlackHawk
-
2011.07.03. 01:09
31
A SZOBALÁNY MUZULMÁN ,Dominique Strauss-Kahn PEDIG ZSIDÓ. A MUZULMÁNOK NEM BÍRNAK MAGUKKAL, SOSE NÉZTÉK JÓ SZEMMEL A HITETLENEK TÉNYKEDÉSEIT. HA KELL MEGÖLIK A HITETLENEKET( MINDENKI HITETLENNEK SZÁMÍT VILÁGNÉZETÜK SZERINT, AKI NEM ALLAH-OT IMÁDJA). ITT MEG CSAK FÉLRE AKARTÁK RAKNI A POZICÓJÁBÓL,AMI SIKERÜLT IS.

HAZUGSÁG AZ EGÉSZ ÜGY. ELEVE A LÁNY EGY FOLYTÁBA HAZUDIK. Dominique Strauss-Kahn NEM FOGYATÉKOS, HOGY PONT EGY NÉGER MENEKÜLTTEL KEZDJEN KI!
avatar
polgarlaszlo
-
2011.07.02. 19:11
30
Amennyiben tisztázzák a vádak alól, és elindul a választáson simán kiüti Sarkozy-t (aki jelenleg a 3. lenne mert még a szélsőjobbos is megelőzi, az meg már Amerikában kínos lenne!)
A franciák nagyon büszke nép és ez az amerikai megalázó igazságszolgáltatás nem fekszik nekik.

Kologne: igen ebből még baja lehet a lánynak, akár ki is toloncolhatják.
avatar
szili
-
2011.07.02. 17:14
29
Helyes!Én is így gondoltam!:)
Különben nagyon jó a cikk választás
avatar
mio
-
2011.07.02. 16:06
28
megse olyan feddhetetlen a szobalany? ha mar egyszer hazudott ilyet (hogy megkapja a menedekjogot) akkor most miert ne tehette volna hogy penzt szerezzen?

ettol meg strauss-kahn se szent, mert tuti volt koztuk valami, pedig hazas ember..
avatar
Schumi
-
2011.07.02. 15:35
27
Bármi is történt, ezek után nem hinném hogy az esküdtszék hinne a szobalánynak..
avatar
Kologne
-
2011.07.01. 22:30
26
ez eleg cinkes lesz, mert a vadlottnak nincs igazmondasi kotelezettsege (vallomasat szabadon modosithatja) viszont a tanunak, a sertettnek igen, es ha kiderul hogy nem mond igazat, akkor lecsukjak hamis tanuzasert.
avatar
Balumsn
-
2011.07.01. 20:04
25
Igen ezzel pont ez a baj hogy ezek után hány ilyen vesztegetés lesz! Akikkel meg tényleg megtörténik azok meg nem mernek majd feljelentést tenni.
avatar
Ricsiboy
-
2011.07.01. 19:07
24
Micsoda fordulatok! :P Ebből is látszik hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, én ezért sem szóltam hozzá eddig.
avatar
raffael
-
2011.07.01. 18:39
23
visszafizették a 6millió usd óvadékot is ez már azt jelenti hogy ügyészi szinten is vége lesz - usaban az ügyészek karrierje nagyon függ az ilyen ügyektől, ezért se vállalhatja tovább ezt a kétes vádat .
avatar
biropeti
-
2011.07.01. 18:22
22
Pénteken megszüntette a bíróság Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjének a házi őrizetét, jelentette a CNN. A New York-i ügyészség másfél hónappal azután fogadta el a védelem erre irányuló kérelmét , hogy a francia férfit nemi erőszak kísérletének gyanúja miatt az amerikai hatóságok letartóztatták.

Bár a házi őrizetből kiszabadul, a DSK-ként is ismert politikus az ügyészség álláspontja értelmében továbbra sem utazhat szabadon. Ha a fellebbviteli bíróságon Michael Obus bíró is támogatja a védelem kezdeményezését, DSK az egymillió dolláros óvadékot és a biztonsági letétként a házi őrizet kezdetén kifizetett ötmillió dolláros biztonsági letétet is visszakapja.

http://index.hu/kulfold/2011/07/01/megszuntettek_strauss-kahn_hazi_orizetet/
avatar
raffael
-
2011.07.01. 17:05
21
nagyon hiszékenyek akik ezt a megerőszakolós mesét bevették - tulképp velük bármi szart meg lehetne etetni. még a végén a szobalány kerül börtönbe ja és fizetheti a kártérítést mert egy ember elvesztette a munkáját és majdnem az életét. jó dolog a jogállam de az ilyen eseteknél kurvára nem igazságos . dolgoztam usa-ban, ott voltak olyan esetek, hogy pénzes férfiakra clubokban rámásztak fiatal lányok, aztán reggel szaladtak a rendőrségre hogy megerőszakolták őket.. akinek esze volt az kért pénzt és visszavonta a pert.. így szedték össze magukat a kis lotyók .
avatar
biropeti
-
2011.07.01. 16:47
20
DSK-ügy: a szobalány hazudik, mint a vízfolyás

Az ügyészek úgy vélik: a szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint azzal kapcsolatban is, hogy - mint korábban állította - szülőföldjén, Guineában megerőszakolták. Kiderült az is, hogy öt mobiltelefon-előfizetése van, ezek díja pedig jóval meghaladja a teljes fizetését.

http://nol.hu/kulfold/dsk-ugy__a_szobalany_hazudik__mint_a_vizfolyas_
avatar
biropeti
-
2011.07.01. 16:18
19
Felbuzdultak a francia szocialisták

Strauss-Kahn franciaországi szövetségesei azt remélik, hogy az új fejlemények újraéleszthetik a volt IMF-vezér elnökválasztási reményeit. Habár indulási szándékát nem jelentette be, de DSK a szexbotrány kirobbanásáig Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök legesélyesebb kihívójának számított a 2012-es elnökválasztásra.

Lionel Jospin korábbi szocialista miniszterelnök villámcsapásként értékelte a fejleményeket, szerinte Strauss-Kahn farkasok elé vetették. Több szocialista politikus is úgy vélte, fel kellene függeszteniük az elnökjelöltjükről döntő pártszavazást, amíg nem dől el a korábban a pártban politizáló Strauss-Kahn ügye.

Ha valóban kiderülne, hogy nem állnak az ellene felhozott vádak, akkor az egész ügy még előnyt is jelenthetne Strauss-Kahnnak 2012-ben. Sokan úgy érzik, hogy az egész francia nemzetet meghurcolták az üggyel.
avatar
biropeti
-
2011.07.01. 16:16
18
Kezd beigazolódni amit sokan gondoltak: Megdőlhet a Strauss Kahn elleni vád

(index.hu)

Amerikai lapok úgy tudják, hogy az ügyészek megkérdőjelezték a Dominique Strauss-Kahnt szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány vallomásának több pontját. Az biztos, hogy a volt IMF-vezért pénteken meglepetésre berendelték a bíróságra.

Valótlanságokat fedeztek fel

A bírósági beidézés bejelenése után a New York Times azt írta, hogy megdőlhetnek a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak. Lap igazságügyi illetékesektől értesült arról, hogy a harminckét éves guineai szobalány vallomásában a nyomozók több valótlanságot fedeztek fel, így a Strauss-Kahnt vádoló nő szavahihetősége kétségbe vonható.

Ezt egy igazságügyi tisztviselő is megerősítette. \"Az ügyészek meggyőződése szerint az IMF volt vezérigazgatójának vádlója nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti\" – közölte a név nélkül nyilatkozó forrás.

A szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint azzal kapcsolatban is, hogy – mint korábban állította – szülőföldjén, Guineában megerőszakolták, vélik az ügyészek.

http://index.hu/kulfold/2011/07/01/strauss-kahnt_varatlanul_berendeltek_a_birosagra/
avatar
Athos
-
2011.06.16. 16:59
17
szerintem se kockáztatna, ilyen hülye nem lehet valaki
Elegáns Yoon garbó
A Yoon tervezői elkészítették az idei év egyik legmenőbb garbóját. Ennél a modellnél minden stimmel, hiszen a karcsúsított szabásvonal mellett a színvilág is rendkívül előkelő hatást nyújt.

Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egy egész rovatot szentel a 20. század egyik legemlékezetesebb évtizedének, a legendás nyolcvanas éveknek.