Több tízezer munkahely szűnhet meg
Brexit - Párizsba mennek a bankok?
MTI/TM    2016.12.09    0 hozzászólás

A francia tőzsdefelügyelet (AMF) főtitkára szerint a brit EU-tagság megszűnése miatt több nemzetközi nagybank is vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes szolgáltatásait Londonból Párizsba telepítse át.

Benoit de Juvigny, a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: sok Londonban működő pénzügyi szolgáltató "az informális érdeklődésnél tart", de egyes citybeli nagybankok már messze túljutottak ezen, a tervezés előrehaladott szakaszában járnak, "gyakorlati kérdéseket tesznek fel", sőt többen közülük el is végezték az egyes tevékenységi körök áttelepítéséhez szükséges, részletekbe menő vizsgálatokat. A francia felügyelet vezetője kijelentette: Londonban nagyon komoly szakértelem halmozódott fel a pénzügyi szolgáltatásokban, de nem szabad lebecsülni a más országok által e téren kínált szakmai tudást sem. A BBC londoni banki forrásokból származó értesülése szerint Párizs mellett Frankfurt, Dublin, Luxemburg, Amszterdam, Madrid, Pozsony és Málta is aktívan igyekszik átcsábítani Londonban honos pénzügyi szolgáltatási vállalatokat.

Londoni pénzügyi elemzők már jó ideje folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt arra, hogy több tízmilliárd font bevételkiesést és több tízezer munkahely megszűnését okozhatja a Cityben, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után kiszorul az EU egységes belső piacáról is, mivel ebben az esetben megszűnne a Londonban működő pénzügyi társaságok euróövezeti szolgáltatásnyújtási jogosultsága.

Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég által a City legnagyobb pénzügyi szolgáltatási vállalkozásait képviselő szervezet, a TheCityUK megbízásából összeállított tanulmány szerint a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, 18-20 milliárd font (6700-7400 milliárd forint) bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozva a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban.

Az elemzés szerint azonban ez csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer pénzügyi szolgáltatási munkahely kerülhet veszélybe Londonban. A legrosszabb forgatókönyv szélsőérték-hatása így akár 38 milliárd font (14 ezer milliárd forint) bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group - amely félévente állít össze globális rangsort a világ vezető pénzügyi központjairól - idei őszi ranglistáján már csak minimális előnyt mutatott ki a továbbra is első helyezett Londonnak, és jelezte, hogy a következő rangsorban "komoly változások lehetnek", mivel az ennek összeállításához megkezdődött felmérés befektetői értékeléseiben jelentősen romlott London mint pénzügyi központ megítélése.

A Z/Yen következő rangsorának felmérése jórészt már a brit EU-tagságról júniusban tartott népszavazás utáni időszakra esik. A referendumon a részvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

Még nem érkezett hozzászólás!
Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: http://domain.hu/kepneve.jpg - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
Hugo Boss 'Waldon' mandzsettagomb
A kifinomult eleganciával rendelkező férfiak fontos kiegészítője a mandzsettás ing. A Hugo Boss új kollekciójában találunk egy 'Waldon' elnevezésű, fényezett palládiumból készült, csavart barázdákkal díszített mandzsettagombot, ami "semleges" színe miatt bármilyen típusú inghez és öltönyhöz passzolhat.

Legfrissebb hozzászólások
26
Vapiano – Egy falat...
villo, 2017.06.18. 20:48
7
A pápai pilóták egyedi...
Robcsi001, 2017.05.12. 19:39
1
Mi történt Taylor Lautner...
DaveLee, 2017.01.10. 23:10
9
Kalifornia megelőzte...
szzol, 2016.12.22. 23:37
2
George R. R. Martin beszólt...
Corall, 2016.11.07. 23:51
29
Tini vagyok, hogyan...
barbarakovacs, 2016.10.06. 09:29
Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
A nyolcvanas évek derekán a világ országai fokozatosan demokratizálódtak: Brunei elnyerte függetlenségét, és Uruguay-ban is demokráciát kiáltottak ki a diktatúra helyett.