Trendmagazin

Brutális összegért kelhet el a Summit

A Twilight-filmek hozták meg a cégnek a sikert

2012.01.10 | Munkatársunktól

Az általában jól értesült Hollywood Reporter szerint napokon belül aláírásra kerülhet a szerződés a Twilight-filmekkel befutott Summit és a vancouveri filmipari vállalat, a Lionsgate között.


Már a tavalyi év végén elkezdtek keringeni bizonyos pletykák, miszerint a sikeres filmjeiknek és tőzsdei jelenlétüknek köszönhetően is igencsak feltőkésített Lionsgate a Summit Entertainment megvásárlására készül. Most azonban a hírek szerint már közel járnak a felek az akvizíció aláírásához, amiben az amerikai sajtó szerint mintegy 400 millió dolláros (98 milliárd forintos) vételár fog szerepelni.

A Summit egy független amerikai filmstúdióként alakult 1993-ban, de érdemi tevékenységeit 2006-ban kezdte el, amikor a Paramount Pictures korábbi elnöke, Rob Friedman vette át a vezetést, majd segítségével sikerült a céghez befektetőket is szerezni, aminek eredményeképpen bele tudtak vágni Stephenie Meyer akkor már világsikert aratott könyvének megfilmesítésébe. A 37 millió dolláros költségvetést igénylő Twilight hatalmas sikert hozott, a bevételek meghaladták a 380 millió dollárt, majd a saga következő részei is újabb rekordokat döntöttek. A Summit ezek után vált igazán kapóssá, az utóbbi években a tíz legsikeresebb filmstúdió közé is bekerültek.

Rob Friedman és Patrick Wachsberger Summit elnökök Kristen Stewarttal a Twilight: Eclipse Los Angeles-i premierjén

A Lionsgate a Summit megvásárlásával a tengeren túli filmvállalatok elit körébe kerülhet, de filmforgalmazóként is jelentősen megerősödhet. Rob Friedman és Patrick Wachsberger, a Summit két elnöke - akik egyben a társaság részvényeinek 30%-át birtokolják – sem járnak  rosszul, a hírek szerint a felvásárlás után is tovább vezetik majd a céget.