Trendmagazin

Hatalmas kártérítést kap az Apple

A Samsungot elmeszelte a bíróság

2012.08.25 | MTI/TM

A Samsung dél-koreai ipari csoportot arra ítélték, hogy fizessen 1,05 milliárd dollár kártérítést vetélytársának, az amerikai Apple-nek szabadalmi jogainak megsértése miatt – jelentette helyi idő szerint pénteken az amerikai sajtó.


A San Jose-i bíróság szerint a Samsung a forradalmian új iPhone és iPad készülékekben használt műszaki újításokat tulajdonított el az Apple-től. A pereskedés több mint egy éven át folyt, és még most sem biztos, hogy lezárul, mert fellebbezés várható a dél-koreai cég részéről. Az utóbbi szintén beperelte az amerikai vállalatot 422 millió dollárra, de ezt a bíróság elutasította.

A bíróság döntése szerint a Samsung egyes, amerikai piacon kapható 4G-s okostelefonjaiban alkalmazott a gyártó jogtalanul az Apple által levédetett szoftveres megoldásokat, többek közt a menürendszer ikonjai és betűinek megjelenítéséhez, és a menüben végrehajtható ujjmozdulatokat biztosító megoldásokat. Ugyanakkor a bíróság szerint a Samsung táblagépeinek külső kialakítása nem másolja az iPad formatervét, noha az Apple ezzel is megvádolta riválisát.


A BBC brit közszolgálati médiumnak a Samsung úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen fellebbezni fognak az ítélet ellen, s ha ez nem lenne sikeres, akkor a fellebbviteli bíróság elé viszik az ügyet. A döntés nem csak a Samsung, hanem a Google számára is komoly csapást jelent, hiszen a dél-koreai gyártó készülékein az utóbbi cég Android operációs rendszere fut. Ha a Samsungnak nem sikerül elérnie, hogy a felsőbb fokú bíróságok megváltoztassák, vagy mérsékeljék a kártérítést, az minden idők legnagyobb összegű, szabadalomsértésért megítélt büntetése lehet az Egyesült Államokban az Ars Technica című technológiai hírportál szerint. hirdetés

Brian Lowe, a Santa Clara Egyetem jogászprofesszora a CNet technológiai hírportálnak elmondta, hogy a korábbi szabadalomsértési perek nyomán jó esélyt lát arra, hogy a felsőbb fokú bíróságokon jelentősen mérséklődjön a Samsungra kirótt kártérítés összege, vagy akár az ítélet is megváltozzon.

A Samsung közlése szerint a bírósági döntés “komoly veszteség az amerikai fogyasztók számára”. Ezzel szemben Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója méltatta a pénteki döntést: szerinte az a nap rendkívüli fontosságú az Apple és más innovátorok számára. Az Apple szerint a döntés “hangos és egyértelmű üzenet arra vonatkozóan, hogy nem szabad lopni”. Az amerikai gyártó szerint ugyanis a technológiák jogtalan használata a termékválaszték csökkenéséhez, és az árak emelkedéséhez vezethet.


Egy, az amerikai perrel párhuzamosan folyó dél-koreai perben is érdekes eredmény született csütörtökön: az ottani bíróság kimondta, hogy mind az Apple, mind a Samsung megsértette egymás szabadalmait. A dél-koreai döntés értelmében arra is sor kerülhet, hogy mindkét cég bizonyos termékeinek árusítását betiltják. Az ázsiai országban egyébként az Apple-nek negyvenmillió wonos, a Samsungnak 25 millió wonos, vagyis csupán néhány millió forintnak megfelelő kártérítést kellett fizetnie riválisának.

A hírre várhatóan igen heves módon fognak reagálni az érintett vállalatok a hétfői tőzsdenyitás után. Az Apple papírjai az utóbbi egy hónapban szignifikánsan áttörték a 600 dolláros kulcsszintet, ezért a mostani pozitív hír könnyen a 700 dolláros érték fölé is lökheti a részvényt.