Trendmagazin

Éjsötét lett az új Richard Mille modell

Elérhető rózsaarany változatban is

2012.10.25 | Oroszvári Péter

Sötét idők járnak a Richard Mille óragyár háza táján: 30 darabos, minden eddiginél feketébb limitált szériával jelenik meg az RM 030, valamint a felhúzó szerkezetet is újratervezték.

Néhány apró részlettől eltekintve valóban teljesen fekete az óra, csak a dátumablak kerete, a másodpercmutató hegye, a járástartalék maximuma és a felhúzó-indikátor virít ki pirosságával, a mutatók és a kilátszódó alkatrészek pedig fémes ezüstszínben csillognak.


Akikre esetleg ez a nagy sötétség depresszíven hatna, az választhatja a rózsaarany változatot is, amiben csak a szkeletált számlap maradt szürkeárnyalatos, több azonban a piros, és a fehér is megjelent. Ez a típus szintén 30 példányban készül, de ehhez is fekete gumiszíj jár.


Lényegesen fontosabb viszont, hogy a felhúzó mechanikát 4 évnyi munkával teljesen újratervezték, megalkotva egy hosszabb élettartamú, precízebb rendszert. Mikor egy automata óra rugója teljesen összenyomódott a rotor mozgásának köszönhetően, felléphet a túlhúzás veszélye, amit általában úgy oldanak meg, hogy a rugóról egyszerűen lecsúszik a húzókar. Ez azonban kopást okoz, a keletkező mikrotörmelék pedig szennyezi az óra belsejét, rontja a szerkezet járását. Richard Mille órájában azonban egyből lekapcsolódik a rugó a húzómechanizmusról, ezáltal nem jön létre a felületek közötti felesleges súrlódás.

Az órák feltehetően bőven túllépik az alapverziók 20 millió forint körüli árát, de számunkra az is megnehezíti a beszerzést, hogy csak az Egyesült Államokban fogják forgalmazni őket.