Trendmagazin

12 millió dollárt kap Trouble örököse

Ki a világ leggazdagabb kutyusának örököse?

2011.06.29 | Szabó Adrienn

A Macskaarisztokraták című rajzfilmből ismert lehet a történet, miszerint az állatok örökösként szerepelnek a Madame életében. Nos, a kis Trouble hagyján, hogy örökös, de még róla is átszáll a vagyon másra.

Trouble (Baj), a világ leggazdagabb kutyusainak egyike nemrégiben töltötte be tizenkettedik életévét, amit be se merek szorozni, hogy megkapjuk kutyaévekben a maltese valós korát. A kis fehér gombóc a világ legszerencsésebb kutyájának mondhatja magát, mióta gazdája, Leona Helmsley 2007-ben elhunyt. Az eb ekkor 12 millió dollárt örökölt, amit később a bíróság 2 milliónak ítélt, sajnos a kis jószág nem tudott ez ellen felszólalni. De már nem is fog, ugyanis most, fél év után derült ki, hogy decemberben Trouble követte gazdáját a túlvilágra.


Trouble tökéletes életet élt, ez így volt gazdija halálát követően is. Leona halála után Floridában, Calr Lekic, a saratosai Helmsley Sandcastle hotel igazgatója vette gondjaiba a kutyust. Leona, akit a Fukarság királynőjeként is emlegetnek az ő igényes módján rendelkezett hűn szeretett ölebe temetéséről. Végrendeletében kiköti, hogy az ő egyetlen, kis kedvencét okvetlen mellé temessék, a Helmsley mauzóleumba a New Yorki Sleepy Hollow temetőben. De a végrendelkezéssel nem törődve a kutyust elhamvasztották, és nem helyezték el végső nyughelyére gazdája mellé.

Szegény kutyuli, még a végtisztességet sem adják meg neki a gazdája által elrendelt módon. Míg élt sem volt nyugta, több rablási és gyilkossági kísérlet áldozatává vált az évek során, pénze miatt. Éppen ezért személyi testőrsége volt, 100 000 dolláros éves fizetéssel és további 8000 dollárt fizettek az eb ápolásáért is.

Vajon Trouble vagyonára játszik az egész rokonság? Egy biztos, Leona végrendelkezésének hála hollywoodi sztorikat megszégyenítő film pereg le előttünk, méghozzá a valós életben. Ha nem egy szeretetszolgálat kapja a 12 milliós örökséget, a családtagok közt megkezdődhet a harc. Jönnek majd a rejtélyes elhalálozások és a ballonkabátos nyomozók?