Trendmagazin

Kína lesz a világ legnagyobb luxuspiaca

A felemelkedő középosztály egyre többet költ luxustermékekre

2011.02.05 | Oroszvári Péter

Kína lesz a világ legnagyobb luxuspiaca 2020-ig a gazdaságának robbanásszerű növekedésének köszönhetően – és mert a felemelkedő középosztály a pénzének egyre nagyobb szeletét fordítja luxustermékekre. A következő évtized folyamán a kínai fogyasztók – beleszámítva az egyre több milliárdost – a világpiac 44%-át fogják kitenni a táskák, autók, órák, cipők és ruhák vásárlói közül – jelentette ki a CLSA brókerügynökség.

A nemzet luxusszektora 25 milliárd USD-t ért 2009-ben (a világpiac 10%-át), a hong kong-i, makaói, és taiwani fogyasztást is beleszámítva. „Ahogy a bevételek nőnek, Kína rügyező középosztálya eddig nem látott életkörülményeket ér el – a gyűjtögetés helyett végre van miből költekezniük” – írja az „Aranyba mártva: Luxusélet Kínában és Hong Kongban” című jelentés. – „A kínai fogyasztók szeretik megmutatni jólétüket és sikerességüket, de nem csak magukra gondolnak – a családjuk és barátaik számára is vásárolnak ajándékokat.”


A közvélemény-kutatásban 340 vásárló és 31 luxusbolt üzletvezetője vett részt, Kína több városából. A megkérdezettek több mint felének volt már, vagy tervezi luxustermék vásárlását. A növekvő igények kielégítésére gyorsan jelennek meg az országban a luxustermékek. A Louis Vuitton legtöbb vásárlója már most kínai; a Gucci 18%, a Bulgari 14%, a Hermes 11%-os vásárlókörrel rendelkezik – áll a jelentésben –, míg az olasz Prada csak nemrégiben vetette meg lábát.

Kína a hazai luxuscégek felvirágzását is várja, főleg azokban az iparágakban ahol jelentős előnyük és tapasztalatuk van: ilyen például a porcelán, jáde, vagy az értékes fa, melyet ékszerek és bútorok készítéséhez használhatnak fel.

A Hurun Rich List (a Forbes vagy Sunday Times gazdagsági listájának kínai megfelelője) szerint jelenleg 875 ezer kínai ember rendelkezik nagyobb vagyonal, mint 1 millió dollár; ebből majdnem 200 fő milliárdos.