Trendmagazin

Kompakt terepjáróval jön a Jaguar

2015-ben kerülhet piacra

2013.11.07 | Munkatársunktól

Napjainkban az autógyártók sorra adják ki saját fejlesztésű városi terepjáróikat, azonban a Jaguar egy teljesen új meghajtási és mechanikai újítással vág vissza az olyan típusú luxusautóknak, mint például a BMW X3. Manapság már a Lexus, az Acura és az Infiniti is próbálkozik saját fejlesztésű crossoverrel, azonban az amerikai autópiacot még mindig ilyen téren a Land Rover uralja.


A Jaguar új autóját a frankfurti autókiállításon mutatták be, ami azért volt különleges, mert a C-X17-es az első terepjáró, amit az ugró macskát ábrázoló cég eddig készített. Fő vetélytársaként a Land Rovert tekinti az angol sportkocsi gyártó cég, azonban első ránézésre az autókhoz értő kritikusoknak is rögtön feltűnt a hasonlóság egy német cég crossoverjéhez, az Audi Q5-ös modellhez, mely szintén komoly sikereket könyvelhetett el megjelenése óta.


A Jaguar nem csak egy típussal áll majd elő, mivel fejlesztik már az F-Type roadster és a sportosabb vezetési élményt nyújtó XF és XJ-s változatokat is. A C-X17-es több mint egy elegánsra tervezett autó, mivel agresszív hosszított első lámpát kapott, emellett nagyon vastag alumíniumból készítették az autó több alkatrészét is, ami még ellenállóbbá teszi a természeti viszontagságoknak például az alvázat. Az új típus kapható lesz majd 5 ajtós, és 2 ajtós változatban is, annyi különbséggel, hogy a 2 ajtós változat kérhető lesz erősebb motorral, ha a vevő igényli.


A Jaguar igazgatója, Adrian Hallmark a következőket mondta az új jövevényről: „ A C-X17-es Jaguar bemutatja azt az új koncepciós vonalat, amit a cég a jövőben szeretne a vevőközönség elé tárni.” A Jaguar C-X17-es áráról még nem tudni semmit, azonban ha megnézzük a mostani autópiacot, mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni, ha egy ilyen autócsodával kívánunk közlekedni.


Az autó Európában 2015-re kerül majd a márkakereskedésekbe, de már jövőre előrendelhető lesz, ha valaki már az elsők között szeretné vezetni az utakon. Amerikában pedig 2016-tól lesz majd kapható.