Makovecz Imre életpályája
A 20. század egyik leghíresebb magyar építészétől búcsúzunk
2011.10.14 | Major Imola
Makovecz Imre több mint ötven éven keresztül gazdagított bennünket különleges művészi alkotásaival. Számos rangos elismerést begyűjtve, hazánk egyik legelismertebb építészeként volt számon tartva. A 76.-dik életévében elhunyt építész főként az organikus építészet területén szerzett nemzetközi elismeréseket. S bár ez a műfaj nem a legtrendibb hazánkban, mégis Makovecz Úrnak számtalan tanítványa, híve és rajongója lett hosszú munkássága alatt.
Budapesten született 1935 novemberében és életének meghatározó első tíz évét apja szülőfalujában töltötte, Nagykapornakon. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte és mint egy húsz éven át különböző tervezővállalatoknál dolgozott. Szárnyait 1977 környékén kezdte nyitogatni, de az állam nem nézte jó szemmel különc felfogását, ezért jobbnak látta, ha néhány évre még meghúzza magát, így lett a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítésze. 1981-ben jött el az ő ideje és saját építészirodát nyitott. Ma Makona Építész Tervező és Vállalkozó Kft.-ként ismert. Töretlenül működött és virágzott egészen 2010-ig, amikor is bezárásra kényszerült. Az építész ezt kudarcként élte meg s a rendszert és a gazdasági helyzetet hibáztatta. Sose volt olyan, aki véka alá rejtette volna politikai nézetét, véleményét és párthoz való hűségét bátran felvállalta. A rendszerváltás után közéleti személyiségként is ismerté vált, alapítója volt az Országépítő Alapítványnak, a kilencvenes években a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságának tagja, a Balassi kuratórium elnöke, majd 2002-től a Szövetség a Nemzetért polgári kör alapítója lett.
Épületei saját stílusjegyeket viselnek, egy kevésbé szakmabeli is könnyedén felismeri Makovecz kézjegyét. Hazánkban több száz épületet tervezett, középületeket, templomokat, művelődési házakat. Főként vidéken dolgozott, hisz organikus építészete, nem illet bele a nagyvárosi életbe. Célja mindig az volt, hogy a ház egybe épüljön környezetével és együtt egy harmonikus egészet képezzenek. Munkásságáról Ő maga 2002-ben így nyilatkozott: "Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt". A természetes anyagokat kedvelte, a fát szerkezeti elemként használta. A fából sugárzó hagyományosságot szerette a legjobban. Számára egy ház akkor volt tökéletes, ha alapja a földből nőt ki, teteje pedig az égből esett alá. Ő maga volt Magyarországon az organikus építészet atyja. S később tanítványai is őt utánozva, szinte híveivé váltak és másolták.
1964-ben a berhidai étterem volt az első olyan épülete, mely már teljes egészében Makovecz stílusban épült. A szakmában viszont az első elismert, s szerinte is elismerést érdemlő épülete, a paksi Szentlélek-templom volt. Később ez a rendszerváltás szimbólumává is vált. Innentől olyannyira közkedvelt lett, hogy sorra kapta a felkéréseket, s tervezett jobbnál jobb épületeket. A siófoki evangélikus templom, a Farkasréti temető ravatalozója, Stephaneum s az egyik leghosszabb munkája a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese , a legújabb műve a Hagymaház és az egri uszoda. Mind egytől egyig Makovecz. Élete során rengeteg elismerést ért el nem csak hazánkban, de nemzetközi szinten is. Tisztelték szerették attól függetlenül is, hogy külföldön a sevillai világkiállítás magyar pavilonján kívül- ami amúgy világhírű lett- nem tervezett semmi érdemlegeset. A Francia Építészeti Akadémia aranyérmét tudhatta magáénak és a skót, brit és amerikai építészszövetség tiszteletbeli tagjaként volt elismert. Rómában pedig a Sapienza Egyetemen szerzett díszdoktori címet.
Élete folyamán, számos helyen tanította is a mesterséget, a Műegyetemem, az Iparművészetin és a Nemzetközi Építészeti Akadémián egyaránt. Diákjai magukba szívták azt az életérzést, amit Makovecz hordozott. A hazaszeretet, a természet-központúságot és az építészet iránt való elkötelezettséget. Megalkuvást nem ismerő személyiségként ismerték, s hiába nem volt közkedvelt bizonyos közösségek számára az általa képviselt irányvonal szikra szilárdan folytatta s vallotta. Az utolsó húsz évben így többször is konfrontálódott és megosztotta a közvéleményt. De tehetsége vitathatatlan volt, ezt díjai is bizonyítják. Akkor most egy kis felsorolás, hogy ha nem ismertétek is tudjátok, hogy mekkora tehetséget veszítettünk idén októberben. Kossuth-díj, Ybl-díj, Magyar Örökség Díj, Steindl Imre-díj, Corvin-lánc, Prima Primissima, Teleki Pál-érdemérem, Főépítészi Életműdíj, Zala megye,majd Budapest díszpolgára s nem utolsó sorban idén szeptemberben még személyesen vette át a Szent István-díjat.
Hiába, az utókor már személyiségét nem ismerheti, de egészen biztos, hogy egyedi tervezésű különleges épületeiről még hosszú évek múltán is meg fognak emlékezni. Pont ez egy építész igazi dicsősége, hogy maradandót alkotott s neve, akár csak a hősöknek, míg áll az épület -s jó esetben utána is- megmarad. Ezúton szeretnénk búcsúzni Makovecz Imrétől.