Trendmagazin

Német céget vásárolt a Tesla

A vételárat nem közölték

2016.11.08 | MTI/TM

A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot - közölte kedden honlapján az elektromos autókat gyártó Tesla Motors.

A Tesla közleménye szerint a német gyártásautomatizálási vállalat szakismeretei kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a Tesla Motors termelési kapacitásának évi 500 ezerre növelésében 2018-ig.

Magas technológiai színvonalú termékek tömeges gyártásához már olyan fejlett gyártástechnológiára van szükség, ami legalább akkora, vagy még nagyobb mérnöki figyelmet érdemel, mint maga a végtermék - írja a Tesla közleménye, hozzátéve, hogy magas termelési volumeneknél pedig már magát a termelőüzemet is fejlett technológiai terméknek kell tekinteni.

A németországi Prüm-i székhelyű Grohmann Engineering vállalat vételárát a Tesla nem közölte. A tranzakció lezárására a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően a jövő év elején kerülhet sor. A cég Tesla Grohmann Automation néven működik tovább és az elkövetkező évben ezer új mérnöki és technikusi állást hirdet majd meg.

A vállalat jelenlegi igazgatója Klaus Grohmann irányítása alatt a Tesla Grohmann Automation állítja majd elő a Tesla gyártási rendszerének számos kulcsfontosságú berendezését.