Trendmagazin

Obamáék kaszálni fognak a könyvpiacon

Az Obama család megélhetését a könyveladások fogják biztosítani

2016.09.05 | Munkatársunktól

A New York Times által megszólaltatott könyvpiaci szereplők véleménye alapján Barack Obama hatalmas összegeket fog besöpörni az elnöksége után megjelenő könyveivel.

"Övé lesz a legértékesebb elnöki memoár, és úgy gondolom, hogy Michelle Obamáé pedig a legjobban fogyó first lady memoár lesz a történelemben" - nyilatkozta Raphael Sagalyn könyvpiaci szakértő, aki hozzátette, számításai szerint Barack Obama 2-3 könyvre szóló ajánlatot kap majd, amivel legalább 30 millió dollárt fog keresni. Más elemzők szerint viszont ez a szám 10-12 millióra lesz tehető.

Fotó: Flickr/Barack Obama

Akárhogy is, az Obama család megélhetését a könyveladások fogják biztosítani, ahogy ez a korábbi elnököknél is történt. Bush elnök "Decision Points" című könyve 2 millió példányban ment el és 10 millió dollárt hozott, Bill Clinton "My Life" memoárja is hasonlóan best seller lett.

Obama eddig három könyvet írt, a “Dreams From My Father”, “The Audacity of Hope”, és az “Of Thee I Sing” egyaránt az eladási csúcslistákon szerepelt, összességében 4 milliót adtak el belőlük, ezzel Obama bevételeit 10 millió dollárral növelték.