Trendmagazin

Putyin bevallott vagyona igen szerény

A nyilatkozat nem említi meg a milliós értékű karórákat

2013.04.12 | MTI/TM

Az orosz államfőnek szerény a vagyona: egyebek között két moszkvai lakása és három orosz gyártmányú gépkocsija van - ez derült ki a Kreml honlapján pénteken közzétett jövedelem- és vagyonbevallásból. Vlagyimir Putyin majdnem 5,8 millió rubel (körülbelül 42 millió forint) jövedelemre tett szert 2012-ben. Emellett 1500 négyzetméteres földterülettel, valamint egy 153,7 és egy 77 négyzetméteres lakással és két, egyenként 18 négyzetméteres garázzsal is rendelkezik. Az orosz államfő saját tulajdonú gépkocsiparkja két GAZ-21-es (Volga) és GAZ-21-R típusú autóból, egy Nivából, továbbá egy Szkif utánfutóból áll.


A kremlin.ru honlapon nyilvánosságra hozott adatok szerint az elnök feleségének, Ljudmila Putyinának mindössze 121 374 rubelt (körülbelül 879 ezer forint) tett ki a tavalyi jövedelme. Az elnöki hivatal mellett a kormány is közzétette tagjainak tavalyi jövedelem- és vagyonbevallását. Ebből kiderült, hogy Dmitrij Medvegyev kormányfő bevétele 2012-ben 25 ezer rubellel meghaladta Vlagyimir Putyinét. Medvegyevet május 7-én váltotta Putyin az államfői székben. A kormánytagok közül Szergej Sojgu védelmi miniszter tűnik ki több mint 15 millió rubeles (több mint 108 millió forint) tavalyi bevételével.

Az elnöki adminisztrációban pedig Jurij Trutnyev volt természeti források minisztere, az államfő jelenlegi tanácsadója a leggazdagabb. Neki tavaly 210 millió rubel (több mint másfél milliárd forint) volt a jövedelme. A Kreml honlapján található lista szerint az elnöki hivatal vezető munkatársai közül Borisz Tyitovnak, a vállalkozók jogait védő biztosnak és feleségének Spanyolországban és Nagy-Britanniában is vannak ingatlanjai.

Az orosz parlament tavaly év végén első olvasásban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az állami tisztviselőknek, hogy külföldi ingatlannal rendelkezzenek és külföldön lévő pénzintézetekben tartsák pénzüket, értékpapírjaikat. Vlagyimir Putyin államfő idén februárban olyan javaslatot terjesztett elő, amely már megengedné a külföldi ingatlant, de az állami tisztviselőknek megtiltaná, hogy külföldi bankszámlákon tartsák pénzüket.

Cikkajánló: Az elnök óragyűjteménye - Putyin milliós értékű karórái