Trendmagazin

Schwarzenegger ismét a csúcsra tör?

Beindul-e újra a tartalék áramkör?

2011.02.07 | Molnár Gergely

Kétségtelenül egyedi figura, testépítő bajnok, filmsztár, üzletember, kormányzó. Kevés ember van a világon, aki ne ismerné a nevét. Minden valamire való edzőteremben van róla legalább egy poszter. Több területen is a csúcsra tört, rengeteg rajongója van világszerte, ugyanakkor sokakat irritál. A főszerepben: Arnold Schwarzenegger...


A kezdet

A pszichológusok sokszor a gyermekkorra vezetnek vissza mindent, ez esetben kezdjük mi is innen a vizsgálódást. 1947. július 30-án született Ausztriában egy Grazhoz közeli kis faluban. Rendőrfőnök édesapja szigorúan nevelte és gyakran Arnold bátyját Meinhardot - aki 1971-ben autóbalesetben meghalt – helyezte előtérbe. Talán ezért alakult ki benne a – nem mindennapi – életpályához szükséges akarat, fegyelem és győzni akarás. 14-15 éves korában csábították le barátai az edzőterembe. Azonnal beleszeretett a testépítők világába és nagy kitartással emelgette a súlyokat. Komoly sikereket kezdett elérni kitartásának köszönhetően, első komolyabb – nemzetközi szintű – versenyét a sorkatonai szolgálatból megszökve nyerte. Majd egyre többször lett első helyezett a különböző bajnokságokon. Arnold a csúcson.


Hollywood

Felfigyeltek a filmesek is a különleges testfelépítésű Mr. Univers-re. Kezdetben csak középkategóriás filmekben csillogtathatta meg „színészi” képességeit, azonban jött két főszerep a nyolcvanas években, ami alapvető változásokat hozott Arnold életében. A két szóban forgó film az 1982-es Conan, a barbár és az 1984-es Terminator- A halálosztó. Mindkét film, illetve a folytatások – különösen a Terminátor 2. Az ítélet napja – rengeteg bevételt hozott és hősünket is az akciófilmek koronázatlan királyává tette. Majd jöttek az újabb és újabb akciófilmek, mint például a Kommandó, a Ragadozó vagy Az emlékmás. De nemcsak a brutális jellemek megformálásában remekelt, vígjátéki szerepben is volt alkalma kipróbálni magát az Ikrek című filmben Danny DeVito-val, méghozzá nem is rossz végeredménnyel. Bebizonyította, hogy nem pusztán két nyakkitörés között tud humorizálni. Színészi alakításaival nem nyerte el a kritikusok osztatlan elismerését, de el kellett ismernie mindenkinek, hogy nem egy ostoba emberről van szó. Legutóbb a The Expendables - A feláldozhatókban láthatta a közönség egy mellékszerepben. Üzletemberként is sikeres, a legjobban fizetett filmsztárok közé tartozott fénykorában, volt miből befektetnie. 1986-ban feleségül vette Kennedy elnök unokahúgát Maria Shrivert. Arnold népszerűségének hullámait tudatosan meglovagolva, egyre inkább a közéleti szerepvállalás és a politika felé fordult. Arnold ismét a csúcson.


Politika

Új terepre tévedt a „halálosztó”. Azonban a politikában is sikeresen győzte le ellenfeleit. 2003-ban Kalifornia állam kormányzójává választották. Republikánus színekben indult, érdekes, felesége rokonsága hagyományosan demokrata, ez valószínűleg sok konfliktus forrása lehet, de ha valamit Arnold a fejébe vesz, azt végig is csinálja. Kormányzósága első éveiben minden jól alakult, sikeresen tette rendbe állama költségvetését, de sajnos mindezt hitelekből tette. A médiában lehengerlően tud szerepelni, gondoljunk csak emlékezetes - a médiában remekül tálalt - találkozásaira Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel vagy Nicolas Sarkozy francia államfővel. De sajnos, kissé megcsúszott a törlesztővel a Terminator. Saját bevallása szerint is elhibázottnak értékelte kormányzói ténykedését, legalább is pénzügy szempontból. Úgy hírlik, megtriplázta Kalifornia adósságát, miközben választási ígéreteit igyekezett teljesíteni. Magánvagyona is megsínylette mindezt. Január 3-ával lemondott és politikai karrierjét bejezettnek tekinti. De nem vonul vissza, az utóbbi években a klímaváltozás egyik élharcosává vált és egyre biztosabbnak látszik, hogy ismét a filmkészítés felé fordul. Feltételezem, hogy ez sok filmrajongónak jó hír. És abban is biztos vagyok, hogy lesz még Arnold a csúcson.