Trendmagazin

Stagnál az okostelefon-piac

Szerény növekedés

2016.07.31 | MTI/TM

Az okostelefonok világpiaci forgalma nem nőtt lényegesen az idei második negyedévben sem az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat felmérése szerint.

A második negyedévben 343,3 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, ami mindössze 0,3 százalékkal haladja meg a 2015 második negyedévi 342,4 milliót, de szerény, 3,1 százalékos a növekedés az idei első negyedévi 333,1 millióhoz képest.


A világpiac öt legnagyobb szállítójának rangsora nem módosult, de súlyeloszlásuk kissé változott. A Samsung megőrizte vezető pozícióját, és új modelljeinek köszönhetően piaci részesedésén is erősíteni tudott. Az Apple számára a második negyedév hagyományosan gyenge, mivel ügyfelei a harmadik negyedévi újdonságokra várva visszatartják vásárlásaikat. A Top-5 lista három kínai tagja növelte eladásait és piaci részesedését a listára fel nem került "összes többi" gyártó kárára.

A Samsung a második negyedévben 77,0 millió okostelefont értékesített, 5,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, ami az idén 22,4 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő a korábbi 21,3 százalék helyett. Az Apple eladásai 15,0 százalékkal 40,4 millióra csökkentek, piaci részesedése 11,8 százalékra zsugorodott 13,9 százalékról.

A Huawei 32,1 millió okostelefont értékesített a második negyedévben, 8,4 százalékkal többet, mint tavaly. Piaci részesedése 9,4 százalékra nőtt 8,6 százalékról. A legnagyobb növekedést a lista harmadik helyén álló kínai OPPO érte el: 22,6 millió készüléket értékesített, 136,6 millióval többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése pedig 6,6 százalékra nőtt 2,8 százalékról. A listán ötödik kínai vivo 16,4 millió, az előző évinél 80,2 százalékkal több készülékkel 4,8 százalékos piaci részesedést szerzett 2,7 százalék után.

Az összes többi gyártó eladásai 10,8 százalékkal 154,8 millióra csökkentek a második negyedévben, piaci részesedésük pedig 45,1 százalékra zsugorodott 50,7 százalékról.