Trendmagazin

Újabb luxushotel épül Dubaiban

A vendégeknek saját személyzetük is lehet

2014.06.09 | Munkatársunktól

Miután nemrégiben megnyitották a Ras Al Khaimah Hotelt, az üzemeltető, a Hilton Worldwide bejelentette, hogy megnyitja második szállodáját is Dubaiban, a Waldorf Astoria Dubai Palm Jumeiraht. A hotel része lesz a Waldorf Astoria Hotels & Resorts­nak, ahol a tervek szerint 319 szoba fogja várni a vendégeket, a Pálma sziget keleti részén. Az üzemeltetők azért ezt a helyet választották, mivel a kilátás innen a leggyönyörűbb az Arab-­öbölre, másrészt pedig itt volt elegendő hely a minden extrával felszerelt épület számára. A megnyitón a cég tulajdonosa elmondta, itt is elérhető lesz a mindenki állttal kedvelt Dubai ”True Waldorf Service", aminek köszönhetően a vendégeknek saját személyzetük lehet, és úgy érezhetik magukat, mintha a királyi család tagjai lennének.


A Waldorf Astoria Dubai Palm Jumeirah vendégeit 6 pazar étterem várja majd, ahol szó szerint el lesznek kényeztetve, mivel a világ összes ételtípusát megkóstolhatják bármelyik étteremben, így mindenki a maga ízlése szerint választhat majd az étlapról. A 6 étterem között megtalálható lesz a híres Michelin-díjas író és szakács Heinz Beck étterme is, ami a Social Heinz Beck nevet kapja és magában hordja majd a New York-i­ divat és elegancia stílusjegyeit. A többi étterem között találunk egy Lao elnevezésű ázsiai éttermet, egy helyi arab ihletésű a Mezzerie éttermet, egy Serafina nevű velencei luxuséttermet és több olyan étkezdét is, aminek elegáns és kifinomult stílusa van és tükrözi a Palm Avenue érzését. A hotel központi része a Peacock Alley nevet kapta, ami a New York­ban nagy népszerűségnek örvendő Waldorf and Astoria Hotels korábbi elnevezése volt, és korabeli New York központja volt.

A Waldorf Astoria Dubai Palm Jumeirah­ban megtalálható lesz a már jelképpé vált híres lobby óra, nyolc természetes megvilágítású konferenciaterem, többfunkciós bálterem, ami egy kis átalakítással 600 főt is képes befogadni. Rendelkezni fog egy 200 méteres homokos privát stranddal, két feszített tükrű medencével és teniszpályával is, a vízi sportok szerelmeseinek pedig hajó és jetski bérlési lehetőséggel.