Keresett kifejezés: jeg

Extrém búváróra a Hublot-tól
A Hublot egy merész újítással a jól megszokott feketét a tenger mélyének kékségével vegyíti, amivel az All Black Blue igazán vad búvárórává válik.

A Szofran Hair Studioban jártunk
 A hajak földi mennyországa a Hajós utca 39. szám alá költözött. A VI. kerület Szofrán Zsolt hajgenius studiojától lett teljessé. A precizitás és tökéletesség jellemzi Zsolt munkáját, végtelen kreativitása és saját adottságaink együttesével pedig a legmodernebb, legtrendibb és legízlésesebb frizurával távozhatunk üzletéből. 

A nyár leghűsítőbb édessége
A legnagyobb nyári kánikulában gyakran eszembe jut, milyen szívesen kiállnék a hóba és kinyújtanám a nyelvem arccal az ég felé fordulva, mint még pöttöm koromban. Nos valahogy így érezhetett az a kínai ember is, aki rájött arra, nagyjából 5000 éve, hogy a hó a legfrissítőbb hideg nyalat a hőségben.

Megjelent az új változat
 A Baselworld idei kiállításán a Rolex bejelentette az egyik legkelendőbb modelljének, a Submariner-nek az új változatát.

Fiatalos luxus 400 négyzetméteren
Tavaly december 4-én megnyitott a várva várt D&G boutique az Andrássy út 33. szám alatt! A rég várt megnyitóról eddig csak álmodtak a nemzetközi luxuscikkek szerelmesei, mára azonban mindenki nagy örömére a D&G store tökéletes valóság itt Magyarországon is. 

A luxusmárka története
 1835-ben az ifjú Louis Vuitton 14 évesen elhagyta a Svájc közelében található kis szülőfaluját, Anchay-t, hogy szerencsét próbáljon a nagy párizsi forgatagban. Íme a Louis Vuitton története.

Luxus és kifinomultság két szinten
A Roberto Cavalli csillogó, sziporkázó ragyogása várja a vásárlókat két szinten, 260 négyzetméteren. Az alsó szinten található a női kollekció, melyet csodás Swarovski kristályokból készült függöny oszt két részre, mindezt egy hatalmas, ragyogó Roberto Cavalli logó koronázza meg. 

A francia luxusmárka története
1835-ben az ifjú Louis Vuitton 14 évesen elhagyta a Svájc közelében található kis szülőfaluját, Anchay-t, hogy szerencsét próbáljon a nagy párizsi forgatagban. Így kezdődött a Louis Vuitton brand története.

Új karórákal rukkolt elő a Louis Vuitton
A tavaly a világ legnagyobb márkájának tartott Louis Vuitton mindössze 7-8 éve szerepel az óra piacon. A legismertebb a Tambour nevű kollekció, melyet most kibővítettek egy igazi kuriózummal, a Tambour Mysterieuse-el.

A cég története 1856-ban kezdődött el
A Burberry márkanév kialakulása 1856-hoz köthető, ugyanis ebben az évben nyílt meg az első férfi divatáru bolt Angliában, Basingstoke városában. Thomas Burberry ezelőtt gyakornokként dolgozott egy vidéki textilüzletben. 

Az elmúlt néhány hónap új kollekciói
Nem túlzunk, ha azt állítjuk, a kiemelkedő minőségű, s nem éppen populáris  Romain Jerome csak úgy ontja magából az egyre újabb, szélsőséges kreációit. 

Tippek nyári italok elkészítéséhez
Egy pohár jegeskávét? Vagy inkább gyümölcsturmixot? A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik, jól esne valami finom, jéghideg különlegesség, de kinek van kedve ilyenkor egy kellemes kávézó, esetleg más megoldás után kutatni? 

Betörnek a luxusmárkák a multimédiás eszközök piacára
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az igény a különféle számítástechnikai, multimédiás eszközökre. Ennek hatására történhetett meg, hogy például Giorgio Armani divatkirály, vagy éppen a legendás sportkocsigyártó Lamborghini is beszáll ezen termékek piacára. 

Az egyik legkeresettebb luxusmárka a világon
A House of Gucci (Gucci) a legismertebb és legelismertebb divatcégek egyike a világon. Neve egyet jelent az egyedi tervezés, az igényes kivitelezés és a kivételes minőség fogalmával. Napjainkban is a legkeresettebb luxusmárkák közé tartozik.

Sokan segítségre szorultak, megmozdult az ország
Idén hatalmas katasztrófa érte hazánkat, az árvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozta a legtöbb kárt, a Bódva, a Sajó, a Hernád és más folyók áradása miatt több ezer embernek kellett elhagynia otthonát, több száz ház dőlt össze vagy vált teljesen lakhatatlanná.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, ám a vagyoneloszlás szinte végletesen egyenlőtlen, ezért a vagyontömeg növekedése várhatóan nem gyakorol jelentősebb felhajtóerőt a fogyasztásra.
A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan előnyökhöz jutnak az emberekkel szemben - véli Bill Gates.
A Brexit miatt az oxfordshire-i Woodstockból a belgiumi Antwerpenbe teszi át székhelyét jövőre az Európai Unió Barokk Zenekara.
Az Apple vezérigazgatója szerint globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen.
Norvégia továbbra is a világ legtökéletesebb demokráciája, az Egyesült Államok azonban már nem tartozik a legdemokratikusabb országok csoportjába az EIU éves felmérése szerint.
Elindult a 2017-es SIHH konferencia, ahol idén is a legkomolyabb óragyártók rukkolnak elő új modelljeikkel. Folyamatosan frissülő cikkünkben beszámolunk a legérdekesebb bejelentésekről. 
Ronna Romney McDaniel személyében új elnököt választottak csütörtökön a Republiknus Párt élére. 
Átadták a forgalomnak a világ legmagasabb függőhídját a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Az 1341 méter hosszú Pejpancsiang-híd 565 méterrel magasodik az azonos nevű völgy fölé.
A korábbinál bizakodóbban ítélik meg cégük jövő évi kilátásait a brit vállalatvezetők, hosszabb távra előretekintve azonban kétharmaduk továbbra is borúlátó.
Érezted már magad királyi méltóságnak annak ellenére, hogy egy csepp királyi vér sem folyik az ereidben? Ha igen, akkor itt az alkalom, hogy bepillants ebbe a nem mindennapi felvidéki kastélyba, ami most új tulajdonosát keresi.
A francia tőzsdefelügyelet főtitkára szerint a brit EU-tagság megszűnése miatt több nemzetközi nagybank is vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes szolgáltatásait Londonból Párizsba telepítse át.
Dubai legújabb fejlesztése a  Rosemont Hotel & Residences, melynek legnagyobb különlegessége, hogy egy 6900 négyzetméternyi beltéri dzsungelt kap.
A Twilight sikere nyomán pillanatok alatt világsztár lett, sokan Hollywood új üdvöskéjét látták benne. Aztán szép lassan eltűnt, új filmjei sem váltották be a reményeket. Vajon mi történhetett? És van még s
A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot.
Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!

További cikkeink
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete, átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is - több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó, motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter magasra nyúlik az égbe.
A hetekben eladásra bocsátották Jacko egy pár kesztyűjét, valamint a Triumph túrnéjáról ismert kristályozott lovas sisakját is.