Keresett kulcsszó: fagylalt

A nyár leghűsítőbb édessége
A legnagyobb nyári kánikulában gyakran eszembe jut, milyen szívesen kiállnék a hóba és kinyújtanám a nyelvem arccal az ég felé fordulva, mint még pöttöm koromban. Nos valahogy így érezhetett az a kínai ember is, aki rájött arra, nagyjából 5000 éve, hogy a hó a legfrissítőbb hideg nyalat a hőségben.

Újdonság a koffein tartalmú energia-jékrém
A nyári kánikulában számtalan féle jeges finomsággal frissülhetünk fel. Ha vigyázni szeretnénk vonalainkra, érdemes valódi gyümölcsből készült hűsítőt választanunk...

Mióta náluk jártam, azóta nem vettem boltban kekszet!
Egy házaspár gondolt egyet, és a biztos állásukat feladva egy olyan kekszmanufaktúrát hozott létre, ami hazánkban egyedülállónak számít.

Videón jelentette be indulását
George Pataki, New York állam volt kormányzója is indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért.

Királycsinálók
A Politico szerint Romney és Adelson egyesítették erőiket, hogy meggyőzzék az adományozókat, sorakozzanak fel a párt konzervatív versenyzői mögött. Így megakadályozhatják a bizonytalanságokból kialakuló botránysorozatot, ami szörnyű pusztítást végzett 2012­-ben.

Botrány a tévés vita után
A republikánus párt vezetése annyira kiakadt a CNBC által szervezett legutóbbi vita műsorvezetőire, hogy az NBC következő felvételét akár bojkottálhatják is.

Netanyahuval fog tárgyalni
A toronymagasan vezető republikánus elnökjelölt bejelentette, hogy hamarosan Izraelben találkozik Benjamin Netanyahuval.

A GOP elit minden eszközt bevet
Az Egyesült Államokban az elnökjelölt-állító konvenció évtizedek óta érvényben lévő szabályainak újraírását fontolgatják republikánus vezetők. A cél: Donald Trump elnökjelöltségének megakadályozása.

A Fox News legújabb felmérése durva pofont jelent a republikánusok számára, akiknek elnökjelöltje az utóbbi két hétben sorozatos botrányokba keveredett, lerontva ezzel az egész párt választási esélyeit.

Mr. Manhattant elképesztő arányban veri Hillary Clinton a legújabb közvélemény-kutatások szerint. A republikánusok országszerte zsugorodnak.

A Poitico elemez
Hillary Clinton egyik tanácsadója szerint a demokratáknak olyan sok lehetőségük van az elektori kollégium elsöprő többségének megszerzésére, mint nemzedékek óta senkinek.

A Republikánus Párt történetében másodszor választott női vezetőt
Ronna Romney McDaniel személyében új elnököt választottak csütörtökön a Republiknus Párt élére. 

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, ám a vagyoneloszlás szinte végletesen egyenlőtlen, ezért a vagyontömeg növekedése várhatóan nem gyakorol jelentősebb felhajtóerőt a fogyasztásra.
A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan előnyökhöz jutnak az emberekkel szemben - véli Bill Gates.
A Brexit miatt az oxfordshire-i Woodstockból a belgiumi Antwerpenbe teszi át székhelyét jövőre az Európai Unió Barokk Zenekara.
Az Apple vezérigazgatója szerint globális kiterjedésű felvilágosító kampányt kell indítani a közösségi médiafelületeket elöntő álhírek ellen.
Norvégia továbbra is a világ legtökéletesebb demokráciája, az Egyesült Államok azonban már nem tartozik a legdemokratikusabb országok csoportjába az EIU éves felmérése szerint.
Elindult a 2017-es SIHH konferencia, ahol idén is a legkomolyabb óragyártók rukkolnak elő új modelljeikkel. Folyamatosan frissülő cikkünkben beszámolunk a legérdekesebb bejelentésekről. 
Ronna Romney McDaniel személyében új elnököt választottak csütörtökön a Republiknus Párt élére. 
Átadták a forgalomnak a világ legmagasabb függőhídját a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Az 1341 méter hosszú Pejpancsiang-híd 565 méterrel magasodik az azonos nevű völgy fölé.
A korábbinál bizakodóbban ítélik meg cégük jövő évi kilátásait a brit vállalatvezetők, hosszabb távra előretekintve azonban kétharmaduk továbbra is borúlátó.
Érezted már magad királyi méltóságnak annak ellenére, hogy egy csepp királyi vér sem folyik az ereidben? Ha igen, akkor itt az alkalom, hogy bepillants ebbe a nem mindennapi felvidéki kastélyba, ami most új tulajdonosát keresi.
A francia tőzsdefelügyelet főtitkára szerint a brit EU-tagság megszűnése miatt több nemzetközi nagybank is vizsgálja annak lehetőségét, hogy egyes szolgáltatásait Londonból Párizsba telepítse át.
Dubai legújabb fejlesztése a  Rosemont Hotel & Residences, melynek legnagyobb különlegessége, hogy egy 6900 négyzetméternyi beltéri dzsungelt kap.
A Twilight sikere nyomán pillanatok alatt világsztár lett, sokan Hollywood új üdvöskéjét látták benne. Aztán szép lassan eltűnt, új filmjei sem váltották be a reményeket. Vajon mi történhetett? És van még s
A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot.
Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!

További cikkeink
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete, átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is - több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó, motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter magasra nyúlik az égbe.
A hetekben eladásra bocsátották Jacko egy pár kesztyűjét, valamint a Triumph túrnéjáról ismert kristályozott lovas sisakját is.