Trendmagazin

30 éve Macskák

A Trendmagazin ott volt a sajtótájékoztatón

2013.02.13 | Kocsis Katica

Március 25-én egy igen egyedülálló jubileumhoz érkezik a magyar színháztörténelem, hiszen ezen a napon ünnepli 30. születésnapját a Madách Színház Macskák című előadása. E ritka évforduló alkalmából pedig maga az előadás is nagy megújuláson megy keresztül, hiszen egy új generáció lép a színpadra. A sajtótájékoztatón a darab kultikus figurái mellett a fiatal macskákat is megtekinthettük egy jelenet erejéig.

Fotók: madachszinhaz.hu

Szirtes Tamás elmondta, hogy azért is ilyen különleges ez az évforduló, mert magyar színházban még nem történt meg, hogy ilyen hosszú ideig játszanak egy darabot. A 30 év alatt alatt az előadás csaknem 1400-szor került színre, nemcsak Budapesten, hanem több magyar nagyvárosban, sőt Trento és Bergamo közönsége előtt is. A Macskákra minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több, mint 1,5 millió néző vásárolt jegyet.

A sajtótájékoztatón az igazgató elmondta, hogy ő már 1982-ben látta a darabot Londonban, a látvány teljessége, a darab perfekcionizmusa pedig azonnal magával ragadta. Hazatérvén Ádám Ottónak, a Madách akkori igazgatójának lelkendezve mesélt az előadásról, aki megengedte neki, hogy megrendezze a darabot. Ehhez azonban először meg kellett szerezni a Webber darab játszási jogait. Szirtes három ajánlólevéllel indult Londonba, ahol a Webber-iroda munkatársait kellett meggyőznie arról, hogy meg tudják valósítani ezt az irodalmi alapra épülő darabot. Szirtes egy anekdotát idéz, mikor azt mondja, hogy Webber végül azért engedélyezte a darabot, mert úgy látta, hogy ez „a Varsói Szerződés testére nagyobb sebet fog ejteni, mint egy egész NATO hadosztály”.


A próbák tehát megkezdődtek. Szó szerint vérrel és verítékkel próbáltak a színészek, akik eddig még sosem játszottak zenész-táncos darabban, hiszen a Madách akkor prózai színház volt. 6 hónap alatt azonban az Opera táncosainak segítségével megtanulták, hogyan kell a maximumot kihozni egy ilyen jellegű darabból és azt, hogyan kell a fantáziát és az energiákat a lehető legteljesebben kihasználni.

A mostani sajtótájékoztatón az előadás kultikus figurái is megjelentek. Hűvösvölgyi Ildikó 1995-ig játszott a Macskákban, a 800. előadásig és most az új szereposztásban lánya, Kisfaludy Zsófia veszi át a helyét. Szakály György volt az első Mefisztulész, akinek nagy vágya volt, hogy szólista szerepet kapjon e darabban. Ladinek Judit még kiskorában találkozott először a Macskákkal a Parlament egyik karácsonyfa ünnepélyén, 10 évvel később pedig maga is szerepet kapott e színdarabban. Ő most 23. éve játszik a musicalben. De Póka Éva ott volt mind a 30 év során e darabban Cassandra szerepében és Bencze Ilona is már a kezdetektől jelen van e darab életében. Szerednyei Béla 850-szer játszotta el Micsel Rumlit, Szente Vajk pedig már 7 éve ölti fel a macskajelmezt.


A hamarosan érkező jubileumhoz kapcsolódóan a színház ünnepi programokkal várja a színház iránt érdeklődőket. Március 18-án kiállítás nyílik a Tolnay Szalonban Kanyó Béla és Mohos Angéla „macskás” fotóiból, a következő nap pedig a Macskák-kamion vonul végig Budapest útjain. 20-án a Macskák új szereplői örökbe fogadnak egy oroszlánt a Fővárosi Állatkertben, majd 21-én a Macskákkal egy napon született embereknek készülnek egy meglepetéssel. Az új előadás bemutatására 22-én kerül sor, az ezt követő napokban pedig meglepetés produkciókkal, arcfestéssel készül a színház. 2013. március 25-én a jubileumi előadáson pedig színpadra lép mindenki, aki valaha szerepelt ebben a musicalben.