Trendmagazin

Meredek ház a Libanon-hegyen

Három emeletes társasház a domboldalon

2012.09.02 | Oroszvári Péter

Nem mindig könnyű helyet találni a szobáknak egy véges méretű telken, főleg, ha 10 méteres szintkülönbség van az utca és a kert között. Bernard Khoury-nak viszont sikerült megépítenie egy szellős társasházat.


A „4328-as számú” szokatlan, háromemeletes ház Bejrútban, Libanon fővárosában található, és 2010-ben fejezték be. Ugyan a Libanon-hegyen található 535 négyzetméteres telek nem mondható kicsinek, meredeksége miatt nehéz volt rajta úgy építkezni, hogy minden részét kihasználhassák.


Ha mindez nem lenne elég, az utcáról induló tető is ugyanilyen meredeken szökik fel hét méter magasra (tehát már 17 méter magasan járunk a kert felett). Mivel a ház lábánál igazából csak a fűbe kiüléshez maradt hely, a medence a nem mellesleg csodálatos kilátással rendelkező tetőre került, a hozzá vezető lépcső pedig jelzi a választóvonalat a két lakás között. A ház két oldalán lehet kilépni a kertbe, de egy mozgó erkéllyel is le lehet jutni a harmadik emeletről. A berendezés természetesen a kornak megfelelő elegánsan és visszafogottan modern, a magas belterek pedig kellemes közérzetet biztosítanak. Azért pókhálózni nem lehet könnyű a plafon sarkait.