Trendmagazin

A fotózás manapság - interjú

Nagyban csökken a hivatásosok szerepe az egyre olcsóbbá váló fényképezőgépek miatt

2012.07.11 | Oroszvári Péter

Fejes Viktort, és Lénárt Gábort, a Tripodcast fotós rádió szerkesztőit kérdeztük ki a műsoraikról, a fényképezés mai helyzetéről, munkájukról, és tanácsaikról. Nem csak fotósoknak!

Mi a Tripodcast, és miért indítottátok el? Kiknek szól?

Közös válasz: A Tripodcast jelenleg Magyarország egyetlen fotós podcastje. Az egyértelmű, hogy fotósoknak szól, de amit szeretnénk elérni vele, hogy minden fotósnak szólhasson; ne csak kezdőnek vagy csak profinak. Ezt igyekszünk úgy megvalósítani, hogy nem tanítani szeretnénk vele direktben, hanem vendégeket hívunk és tapasztalatokat osztunk meg. Különlegessége lesz a Tripodcastnek, hogy nem csak fotós vendégeink lesznek, hívunk majd meg sminkest, fodrászt, marketingszakértőt, művészeti vezetőt, stb.: mindenkit, aki valamilyen szinten kapcsolódik a témához. Ezt pontosan azért tesszük, mert nagyon egyoldalról halljuk általában a dolgokat, de fontos megismerni azt a perspektívát is, amit a rokonágakban dolgozók tudnak nyújtani.

Mi a célotok vele, mit szeretnétek ezzel elérni a jövőben?

Lénárt Gábor: A cél,hogy kidumáljam magamból a fotózással kapcsolatos dolgokat minél sűrűbben. A blogomba írogatni nem ugyanaz, ez sokkal személyesebb, és egyszerűbben is elmondhatom, amit szeretnék. Vágatlanul, minden hibámmal együtt, szerkesztgetés nélkül ismerhetnek meg az emberek minket, amit én nagyon jó dolognak tartok. Már olyan kis dolgok is nagyon érdekesek, amikor egy, csak netről és képei alapján ismert embernek meghallod a hangját.

Fejes Viktor: A személyes cél egyértelműen az, hogy minél többet tanuljunk a saját műsorunkból. Minden egyes alkalommal, amikor leülünk és beszélgetünk egy-másfél órát, tanulunk valamit egymástól, vagy szimplán magunkról/magunktól, és úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a vendégektől mennyit tanulunk – megsúgom: rengeteget. Azt szeretnénk elérni, hogy legyen egy hely a fotósoknak, ahova szeretnének majd jönni beszélgetni; ahol megoszthatják az élményeiket, és kifecsegik azokat a titkokat, amiket már régen meg kellett volna osztaniuk. Hiszem, hogy fölösleges titkolózni, pedig rengetegen teszik. Azonban, ha elárulod a titkaidat, azzal másokat is segítesz, és Neked menned kell újabb titkokat gyártani – és ez igencsak motivál a fejlődésre.

Mivel foglalkoztok, mit fotóztok főként?

LG: Én főként portré és divat fotós vagyok, de adott esetekben néha mást is bevállalok, ha rendesen megfizetik és látok benne potenciált. Persze az én munkám sem csak a fotózásból áll, nagyon sok előkészülettel és szervezéssel jár egy-egy ilyen alkalom, nagyon nehéz sok embert egyszerre összehangolni úgy, hogy mindenki pont akkor és úgy dolgozzon a kezed alá, hogy a lehető legjobb dolog süljön ki belőle.

FV: Én reklám- és koncepciófotós vagyok, amelynek nagy része az utómunka. Ez alatt fejek polírozását, hátterek cserélését értem – tehát bármit, amitől a fotó “tökéletes” lesz. A reklámfotózás lényege a “hibátlan” munka, ezt igyekszem elérni nap mint nap, és minden nap elbukok a saját szememben. A koncepciófotózásban pedig kiélem a mindenféle ferde hajlamaimat. Ilyen egyszerű.

Szoktatok ihletet meríteni a vendégeitek képeiből?

LG: Igen, de nem csak a vendégek képeiből, hanem mindenki máséból is. Nagyon sok képet megnézek a neten nap mint nap, és mindből inspirálódok.

FV: Persze, de ezt úgy mondom, hogy nem csak a vendégek képeiből, hanem minden képből. Ezáltal lehet tanulni mindenből; de szó szerint: a jóból és rosszból.

Hogyan, mikor kezdtetek el fotózni?

LG: A fotózás előtt már Photoshopban próbáltam különböző grafikákat és hasonló dolgokat megvalósítani, magyarul kisérletezgettem a programmal, de a végső áttörés akkor jött,amikor megvettem az első fényképezőgépem, 2008 nyarán. Onnantól kezdve nem volt megállás, teljesen a szerelmese lettem a fotózásnak, és a designolást és hasonlókat pedig véglegesen megszüntettem.

FV: Huh, rettentő szentimentális leszek, de úgy gondolom, hogy a fotósok általában életük kezdete óta fotóznak. No nem a szószerinti értelemben, de amolyan megfoghatatlan módon mindig vonzódnak egy-egy jó képhez, majd később rájönnek, hogy “Áhá! Miért nem próbálom meg én megcsinálni?” – és akkor kezdődik a katasztrófa. Nekem ez a pillanat két éve történt meg, amikor is hirtelen felindulásból 1 hónap alatt szereztem kb. hat darab filmes gépet, és egy olyan fél évig csak filmre fotóztam. Kemény volt az a fél év, de rettentő módon élveztem; filmet ettem és lélegeztem; mindent azon tanultam meg, még vakuzni is – na az a nagy kihívás.

Mire figyeltek oda leginkább egy fotó elkészítésénél?

LG: Nagyon sokmindenre. Lényegében, hogy mindenki olyan jól élje meg a fotózást, mint én. Én olyan dolgokra is odafigyelek, amikre egyébként nem is biztos, hogy kellene: hogy a sminkes se unatkozzon a sarokban, mikor zajlik a fotózás, hogy a werkfotók is jók legyenek, stb. Ha kint fotózunk, akkor a helyszín és az időjárás változására is figyelni kell, az idegenekre akik körülöttünk vannak; a ruhára, a hajra, a sminkre, a pózokra, mindenre. Ha stúdióban fotózunk, akkor fontos, hogy a zene olyan legyen, amit a modell szeret, és felszabadul tőle.

FV: Amire mindenféleképpen odafigyelek az az, hogy legyen valami koncepció. Ha az nincsen, akkor csak szorongatom a gépet, mint egy csimpánz, miközben fel-alá sétálgatok motyogós stílusban. Ha a koncepció megvan (akár fejben, akár papíron), akkor az egyetlen célom, hogy ugyanaz legyen a végeredmény, ami a fejemben van. És talán amire a legjobban odafigyelek, hogy ne legyen sietség.

Milyen vicces, érdekes, kellemes élményekkel lettetek gazdagabbak a fotózásaitok során?

LG: Nagyon sok ilyen élményem van, szinte felsorolhatatlan, pont az ilyenek miatt fotózok embereket. Ezeket át kell élni és érezni, nem igazán lehet elmesélni. Például amikor már elment a sminkes meg mindenki, és végig kettesben fotózunk a modellel. Amikor kint állunk az utcán ketten, az éjszaka közepén, esőben és nézzük vissza a képeket, de ezután még mindig csináljuk, és egyikünk sem panaszkodik, mert élvezzük. Vagy amikor egyszerűen lefekszünk a fűbe és közös képeket csinálunk, csak a vicc kedvéért. Vagy amikor egy medencés fotózáson, egy luxus házban rácsodálkoztunk, hogy mi minden van a hűtőben, amire előzetesen azt mondták, hogy bármit fogyaszthatunk belőle. Ezek az összenézések, az emberek tekintetei és a boldogság, amit a modelleim arcában látok fotózás közben, nekem ezek tartoznak a kellemes élmények közé, mert ezek vannak az én arcomon is. Vicces élmény még amikor a rendőrök vagy idegenek odajönnek hozzánk, hogy mit fotózunk éppen. Ilyen szituációk is számtalanszor előfordultak már.

FV: Hmm, a sok szétfagyás mellett? Viccet félretéve én ilyenkor mindig csak egy dologra tudok gondolni. Amikor először vakuztam filmes géppel. Hát az egy élmény volt. Aki nem tudná milyen, annak összefoglalom: olyan, mint vakon vezetni egy hatalmas repülőt, amiről nem tudni, hogy zuhan vagy emelkedik. Pont a filatori gátnál voltunk, és koromsötét volt (persze éppen szétfagytunk), én meg ott lépdeltem ki a métereket, amiket fejben számoltam ki a vaku irányszámából, és erejéből. Végül az összes kép tökéletesen exponált lett. Máig nem felejtem el azt az érzést, amikor hoztam haza az előhívott filmet, és szkenneltem be, majd ugráltam és fókahangokat hallattam, hogy “yeah, sikerült!”.

Kit fotóznátok le legszívesebben a nagyvilágból, és milyen körülmények között?

LG: Palvin Barbit mindenképpen, de mellette nagyon le szeretném még fotózni Erin Heathertont és Rihannát is. A szituációt pedig akkor kitalálnám, ha lehetőségem lenne bármelyiket is fotózni közülük...

FV: Ismét kicsit szentimentális talajra hajtanék, de a legszívesebben a kedvesemet fotózom akármilyen körülmény között. De rajta kívül két embert mondanék, akikért most azonnal repülőre ülnék: Michael Jordan és Zachary Levi.

Vannak kedvenc fotósaitok, példaképeitek?

LG: Igen, nagyon sok ilyen van, hiszen eszméletlenül sok fotós van, aki jobb nálunk, és imádom nézegetni a képeiket, tanulni belőlük. Aaron Nace például közös kedvencünk Viktorral, sokszor meg is volt említve a neve a Tripodcast adásaiban. Néhány nevet mondanék csak mellé, mert ez tényleg felsorolhatatlan: Lara Jade, Anastasia Volkova, Rosie Hardy, Annie Leibovitz, stb... Rajtuk kívül pedig van néhány személyes fotós ismerősöm, akiknek szintén nagyon szeretem a képeit.

FV: Nekem csak az van. Úgy értem, Ralph Waldo Emerson azt mondta, hogy “minden ember akivel találkozom valamiben jobb nálam”, és én igyekszem ezen elv szerint élni. Persze nem mindig sikerül. De hogy soroljak fotósokat: Zack Arias, Jeremy Cowart, Aaron Nace, Dean Bradshaw, Anthony Mandler... és még sokan mások.

Mik az előnyei és hátrányai annak, hogy manapság nagyon olcsón hozzáférhetőek a fényképezőgépek?

LG: Igen, nagyon olcsók, akár 10-20 ezer forintért is lehet kapni már jó minőségű kompaktokat. Viszont a komolyabb fotózás nagyon drága. Sőt, szerintem az egyik legdrágább hobbi a világon, ha leszámítjuk a Ferrari- és yacht-gyűjtögetést... Előnye, hogy mindenki tud fotózni már, mert a technikai feltételek megvannak, onnantól már a tehetségen és a látásmódon múlik. Hátránya pedig pont ugyanez, hogy mivel manapság már mindenki könnyedén, egy gombnyomással tud automatán, jól kiexponált képet készíteni, nem alkalmazza a hivatásos fotóst, mert fogalma sincs, hogy léteznek olyan dolgok is, hogy kompozíció, vagy világítás. Az átlagember azt hiszi, hogy a profi fotós is ugyanúgy csak lenyomja a gombot, mint ő. További hátrány még, hogy a profibb fotósok is ugyanoda publikálnak (pl. Flickr, Facebook), mint az összes többi ember. Naponta több tízmillió képet töltenek fel manapság, és ezek közül nagyon nehéz kiemelkedni.

FV: Nem vagyok egy gazdag ember, de számomra a fényképezőgépek egyáltalán nem olcsók. De tegyük fel, hogy a belépőszintű gépek olcsók. Erre csupán azt tudom mondani, hogy a fotózásban azt kapod, amiért fizetsz. A belépőszintű gépekkel sincsen baj, hiszen azok manapság már igencsak fejlettek, de mindennek megvan a maga felhasználási területe és célja. A technikai fejlettségből adódóan az egyik legnagyobb előny az “olcsóságból” fakadóan, hogy könnyű jó géphez jutni; nincs szükség milliókra. Természetesen, a hátránya is ugyanez: túl sok ember jut olyan géphez, amire nincsen szüksége.

Mennyire fontos szerintetek a technika?

LG: Legtöbbször jól jön, ha minél jobb gép van az ember kezében, de ez egyáltalán nem fontos. A leglényegesebb a látásmód, és ha az megvan, akkor nem állhat az ember útjába semmi sem, főleg nem a technika.

FV: Semennyire.

Mit szóltok a közösségi portálokon elterjedt pózolós fotókhoz?

LG: Nem nagyon van erről konkrét véleményem, mert próbálom elkerülni azokat a dolgokat, amik nekem nem tetszenek. Nem csak a közösségi oldalakon, de az interneten is nagyon sok szemét van, ezeket egyszerűen ignorálni kell, és csak a fontos dolgokkal foglalkozni. Ezek a “tükörben pózolós fotók” is olyanok, hogy van egy divat, ami után megy az a néhány ember. Majd megunják, vagy jön egy újabb divat, amit majd követni fognak. Ezekkel én nem nagyon szoktam foglalkozni.

FV: Én őszintén semmit. Sokszor még az üzeneteimre sincs időm válaszolni, de amikor marad egy kicsi és esetleg azt valamelyik közösségi portálon töltöm, miért foglalkoznék azzal, hogy a másiknak milyen a fotója? Ha neki az tetszik, mi jogom van azt megkérdőjelezni. Mások az én 365 napos projektemre mondják, hogy magamutogató.

Mit gondoltok a telefonos fotózásról?

LG: Én szeretem azt a tudatot, hogy mindig nálam van egy fényképezőgép. Bár a telefonomnak eléggé rossz minőségű a kamerája, de ennek ellenére is használom az Instagramot, mert néha belefér egy-egy mobilkép, ha rámjön a fotózhatnék, és nincs nálam a fényképezőgépem. Ezen kívül a telefon hatalmas előnye, hogy azonnal megosztható a vele készült kép. Nem egyszer volt már, hogy emiatt telefonnal fotóztam le egy werkfotót úgy, hogy közben nálam volt a fényképezőgép is.

FV: Szerintem poén. A fotózás minden formáját és fajtáját szeretem, és valóban az egy jó dolog, hogy mindig lehet nálam egy telefon, amit bármikor használhatok. Számomra a legnagyobb előnye az, hogy ha valami érdekes helyet találok, ahol fotóznék, akkor lefényképezem, és később berakom egy erre használatos mappába, hogy adott fotózásnál tudjam, hogy milyen helyeket ismerek.

Mit javasoltok a kezdőknek, illetve azoknak, akik el szeretnének kezdeni fényképezni?

LG: Legyenek alázatosak, ne gondolják magukról egyből, hogy fotósok, csak mert van egy fényképezőgépük. Legyenek kritikusak magukkal szemben, próbálják objektíven szemlélni a képeiket, és felismerni a hibáikat, majd kijavítani azokat. Fotózzanak sokat, de ne töltsenek fel egymillió képet az első nap, amikor megvették a fényképezőgépet: próbáljanak szelektálni, és tíz képből max. egyet megosztani. Nézegessék más fotósok képeit, nem szégyen tanulni a jobbaktól, menjenek néhány internetes fotós fórumra, ahol kritikát kaphatnak a képeikre, és ne sértődjenek meg rajta, hanem fogadják meg! Ja, és hallgassák a Tripodcast-et! :)

FV: Mindenképpen készülj fel, hogy ez nem egy egyszerű munka, mert több annál – egy életmód. Viszont ha komolyan szeretnéd csinálni, nem szabad elfelejtened, hogy ez valóban egy munka, és mint olyan, keményen meg kell dolgoznod érte. Kegyetlenül nehéz dolog, de három dolgot tudok javasolni. Az egyik, hogy kezdetnek vegyél pár ezer forintért egy filmes gépet, és az első pár hónapban csak azzal fényképezz – ez később rettentő nagy segítség lesz. A másik, hogy ne hallgass senkire; rám se, Gáborra se, senkire. Ha elég csökönyös vagy és kitartó, akkor végül megtalálod azt, amit keresel ebben a szakmában. A harmadik, hogy ne kövesd a csordát. Nincs értelme ugyanazt csinálni, mint mindenki más. Ez alatt nem azt értem, hogy mindenképpen az ellenkezőjét kell csinálni annak, amit a nagy többség. Sokkal inkább arra gondolok, hogy mindenki csinálja, amit szeretne, mert akármennyire klisé, belőled csak egyetlen egy van ezen a bolygón, és ezt illik kihasználni.

A Tripodcast elérhető a Facebookon, melynek legfrissebb, 9. adásában szó esik a Trendmagazin számára szóló eseményfotózásról is. Viktor képeit itt, Gábor képeit pedig itt nézhetitek meg.