A stílus hajnala és virágzása I.
Elvegyülés és elrugaszkodás, azaz a divat
2013.07.25 | Boskovics Bianka
Valahányszor végigsétálunk az utcán, akarva-akaratlanul művészeti elemek sokaságába botlunk. Finoman koppanó cipők, formatartó és formabontó táskák, konzervatív és extrém ruházatok vegyülnek mindenütt, tehát öltözködünk. Talán nincs is olyan kézzelfogható, reprezentatív eleme emberi mivoltunknak, mint a Divat, amely korokon átívelve, kristálytisztán tükrözi mindazt, amik lelkiekben vagyunk. Mindannyian másképp éljük meg saját személyiségünket. Befolyásolja eredendő lelki beállítottságunk, szociális hátterünk, és természetesen a kor, amelyben élünk. Például képzeljük csak magunk elé a napszítta, bronzosan derengő, geometrikus épületek sokaságát a fakókék, hőtől elmosódó mezopotámiai ég alatt! Ezzel szemben mennyivel másabb hangulatot teremt a sokak által kedvelt, gyakran vissza-visszatérő antikvitás! Vonzó az egzotikuma, az ősisége, a megismételhetetlensége.
Az ókori Hellász lakói a harmónia és az egyensúly művészetének bűvöletében éltek, ez tükröződik minden szobrukon, lakóépületeiken, és természetesen viseleteiken is, amelyek férfi és női darabjai nem mutattak jelentős különbséget. Egészen lágy esésűnek mutatkoztak. Amire igazán nagy gondot fordítottak, az a köpenyek, kendők bámulatos hajtogatása, redőzése volt! Kifejezetten népszerűnek számítottak a bájos, könnyed szalagok ruhaszegélyként, kötözőként és hajdíszként egyaránt. Már akkor tudták: a kevesebb néha több. Ennek jegyében főként egyszínű anyagokat öltöttek magukra, tengerparti sziklákat idéző fehéret, a párját alakító tengerkéket, túlfűtött vöröset és az oly szimbolikus olajzöldet.
Az ókori görögök hatását egyedül a rómaiak közelítették meg. Így Rómára gondolva az azonnali reakció a nagyság, a hatalom, az elsőség és a mellőzetlen, mértéktelen luxus. Ennek megfelelően fontosabb szerepet kapott a szépítkezés, cicomázás, mindennemű külcsínemelő tevékenység. Nem ritkán az erősebb nem esetében is. Bár – mint sok másban is – továbbvitték a görög kultúra elemeit, mégis új fűszerezést adtak neki. Több a bonyolult forma, a virtuozitás, a kifinomultság.
Elsőrangú kelmékkel borították testüket, akár egészen finom selyemmel is. Róma hölgyei imádták bodorítani hajkoronájukat, amit művészien bonyolult formákba tűztek, sokan pedig színeztek is. Ennek ellenére csak fátyolban tehették ki a lábukat otthonukból. Hasonlóan imádták a karpereceket, gyöngydiadémokat. Legismertebb darabjaik a tunika, a tóga, a stóla és a saru. Páratlan öltözködésük ma ismét reneszánszát éli.
Továbbhaladva a történelem rögös, ám annál érdekesebb útvesztőin, nagy változás következett be: teret nyert a kereszténység, megkezdte korszakfordító működését az egyház, kibontakozott a vallásos, túlvilág-orientált középkor. Elvesztette jelentőségét az ember fizikai megjelenésének kiemelése, ellenkezőleg, elrejtették azt. Sötét, borús, méltóságot sugárzó árnyalatok jöttek divatba, mint az ibolya, a bíbor, különböző kékek, zöldek. Valamint egy újdonság is megjelent: az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő nadrág.
Eszerint jelen volt a harisnya is, gyakorta mulatságosan, szalagokkal díszített ágyékkötővel felszerelkezve. Christian Clavier „Jöttünk, láttunk, visszamennénk” című filmben nyújtott emlékezetes alakítása óta pedig még többen tudják, hogy akkoriban a hegyes orrú lábbeli tekinthető elfogadottnak. Nem elfelejtendő, ha netalántán középkori megjelenésre törekednénk, tilos kifelejteni a bőrkiegészítőket! A korszak későbbi századaiban, azaz a gótika égbetörő évei alatt, minél csúcsosabb, kecsességet árasztó elemekkel, bársonyban lehetett igazán divatos megjelenést elérni.
Mint minden esetben, itt is igaz az a tétel, miszerint semmi sem tart örökké. Ennek köszönhetően törvényszerűen megjelent a reneszánsz, amely a szigorú vallásos lét alkonyát jelentette. Visszanyúltak az ideálként állított antikvitáshoz, ismét az embert, a földi létet, a tudományokat dicsőítették. A jelenlegi ideállal szemben a teltkarcsú női formák jelentették a szépséget. Gondoljunk csak Leonardo vagy Raffaello festményeire!
Merészebb kivágások, hasítékok jelentek meg a ruhákon, ismét nemesebb anyagokat alkalmaztak – amit a kereskedelem fejlődése is táplált -, nem csak esztétikusabbak, de egyben kellemesebbek is voltak. Ekkor kezdték el használni a finom csipkéket. Zsinórok, élénk, színek, gazdag mintázatok tették változatossá és egyedivé az öltözködés művészetét. A reneszánszban bontott szárnyat, majd a későbbi, extrém barokkban kezdte meg repülését az a fogalom, amit máig szárnyalva „Divatként” ismerünk. A cikk folytatásában barangoljunk el a merész barokktól, a bűbájos biedermeieren át az általunk ismert, oly sokszínű jelenig!