Trendmagazin

Áthallások - Azok a 80-as évek…

A Trendmagazin is ott volt a konferencián

Március 21-én került megrendezésre a Trafóban az Áthallások címet viselő konferencia ésbeszélgetés, melynek legfőbb célja az volt, hogy bemutassa a Kádár-rendszer utolsó évtizedénekkultúráját vagy ellenkultúráját. Az előadók arra a kérdésre próbáltak válaszolni, hogy milyenek voltaka 80-as évek társadalmi berendezkedései, ideológiai és kulturális viszonyai és, hogy milyen feltételekmellett lehetett művészetet csinálni. A kiváló szakmabeliek személyes élményekkel gazdagítottelőadásai több cikkre is elegendő gondolatot tartalmaztak, a hely szűkössége végett azonban éncsupán néhány momentumot ragadok ki a konferencián elhangzottakból.

A konferenciát az általam nagyon tisztelt György Péter beszéde nyitotta meg. Ő azelmondhatatlanság problémájáról beszélt. Az esztéta úgy gondolja, hogy rendkívül nehezen tudunknyelvileg közel kerülni ehhez a korszakhoz, mivel az teljesen lefordíthatatlan, értelmezhetetlenszámunkra. Teljesen másféle beszédmód kell ahhoz, hogy le tudjuk írni az akkori világot, borzasztóannehéz tehát az áthallás.

Horváth Sándor a 80-as éveket a visszaemlékezés fogalma segítségével értelmezte. Szerinte arendszerváltásra való visszagondolás nem lehetséges érzelmi befolyásoltság nélkül. Előadásánakmásodik részében a 80-as években feléledő retróhullámról beszélt. Ennek kapcsán kötötte össze anyolcvanas éveket korunkkal: azt állította, hogy a 80-as évekbeli retró, a 60-as évek újraéledésenagyon hasonlít ahhoz, ahogyan ma a 80-as évekre gondolunk vissza.

Az első blokkban utolsóként Schein Gábort, irodalomtörténészt hallhattuk. Ő a hatalomfogalmának változásával jellemezte a 80-as éveket: az addig egységes hatalom különböző hatalmakrabomlott szét, melyek egy hierarchiát alkottak. Felbomlott az egységesség, a magától értetődőség ésez a kultúrát is befolyásolta: diskurzusközösségek alakultak ki, melyek összekapcsolódhattak, deugyanakkor magukba is záródhattak. Az irodalmár szerint a 80-as években emiatt jóval szabadabbanlehetett már művészetet csinálni, mint korábban.

A második blokkban a különböző művészeti ágakban történt változásokról volt szó. FuchsLívia, tánctörténész szerint a 80-as években a legnagyobb változást az improvizáció és az egyesdarabok újragondolása, szabadon kezelése jelentette. A Kádár-korszak utolsó évtizedében a táncműfajában felbomlanak azok a szigorú normák, melyek azelőtt örök érvényűnek tűntek.

A színház esetében azonban éppen megrekedtségről, reménytelenségről volt szó – legalábbisNánay István, színházkritikus szerint. A nyolcvanak években kettős mozgás volt megfigyelhető: ahivatásos színházak szerepe változóban volt, a nagy színházak, mint például a Nemzeti az állandóvezető- és rendezőváltás következtében megrendült, elbizonytalanodott; ugyanakkor az alternatívszínházak egyre inkább megerősödtek, egyre többször mutathatták meg magukat.

Szirtes János ennél sokkal optimistábban látja a 80-as éveket. A performansz művész szerintMagyarországon sokkal nagyobb teret engedtek az underground kultúrának, mint a környezőországokban. Itt szabadon engedtek olyan performanszokat előadni, melyek fő témája a szabadságátélése és a szabadon gondolkodás volt a tárgya. A rendszert természetesen zavarta ez a fajtaellenállás, de e művészeti ág megfoghatatlansága miatt nem nagyon tudta kordában tartani azt.Kamondi Zoltán, filmrendező is az ellenállás egyik formájáról beszélt. A film történetébenekkor jutott nagy szerephez a belső film. A rendezők önmagukat elemezték, önmaguknak alkottak ésegyáltalán nem akartak érvényesülni. Kívül hiányzott a szabadság, de az emberi belsőbenszabadságtöbblet uralkodott. A teljes jövőkép hiány következtében megerősödött a mának élés, apillanat művészeteinek virágzása.

A konferenciát Rényi András nagyszerű előadás zárta, melyben a hivatalos művészetcinizmusát, abszurd voltát tárta elénk Varga Imre Kun Béla című szobra segítségével. Az 1986-ban aVérmezőn felállított szobor az emlékmű műfajának totális paródiája: az emlékműnek stabilitást,nyugalmat és erőt kellene sugároznia, mint a volt Sztálin-szobornak. Azonban ez az alkotás mindenpontján ingadozik, mozog. A Sztálin szoborral való több szempontú összehasonlítás világít rá ennekaz alkotásnak a cinikusságára, mely már szinte kikacagja az egész rendszert.

A három órás konferencia teljes volt és nagyon átfogó: az első blokk nyelvi-történelmiproblémáit jól kiegészítették a második blokk specifikusabb előadásai. Az előadásoknakköszönhetően az is bele tudott helyezkedni e kor miliőjébe, aki későbbi korok gyermeke.