Trendmagazin

Búcsút veszünk Poirot-tól

Bepillantás a belga Sherlock Holmes gardróbjába

2013.02.18 | Boskovics Bianka

Agatha Christie az 1920-as évek óta tarol a könyvpiacon. Legismertebb karaktere a nem épp elbűvölő személyiséggel rendelkező, ám annál jobb szimattal felvértezett Hercule Poirot. A detektív legemblematikusabb megformálója, a kiváló David Suchet bejelentette, hogy idén forgatják az utolsó Poirot-epizódot. A legendás figura előtt tisztelegve idézzük fel őt és felejthetetlen ruhatárát!


Mrs. Christie első regényében, A titokzatos stylesi esetben tűnt fel először, majd az írónő megunta, kiállhatatlannak titulálta, azonban szorgos olvasóközönségének kívánságára még évtizedekig „életben tartotta” Poirot-t. Később 1989-ben mutatkozott be David Suchet megformálásában, mint televíziós sorozat. A brit színész mindvégig hangsúlyozta, hogy számára rendkívül fontos a furcsa nevű detektív regény-hű visszaadása külső és belső tulajdonságokban egyaránt. Mint tudjuk, mindkettő maradéktalanul teljesült.


Akárhonnan vizsgáljuk, Poirot nem könnyű eset. Hírhedten egoista, meghökkentően pontos, az esze félelmetesen jól vág, egyedülállóan kifinomult, és ebből következően kínosan ügyel a jó megjelenésre. Lángelméjű hősünk öltözéke éppoly jól behatárolja őt, mint a fenti tulajdonságai, ők ketten egyszerűen elválaszthatatlanok. Ennek értelmében, ha megkérünk egy járókelőt, hogy fesse le őt, karakterisztikái összetéveszthetetlenül egyezni fognak: tömzsi Homburg kalap, Dalí miniatürizált, tökéletesre nyírt bajsza, feszes csokornyakkendő, decens mellény, szigorúan élére vasalt nadrág, makulátlanul fényes lakkcipő, és természetesen egymást kiegészítő színek. De hogyan váltakozik mindez a mindennapjaiban?


A reggeli órákban, különösen a sorozat ifjonti éveiben, jellegzetesen visszafogott földszínekben, leginkább a bézs és a szürke különböző árnyalataiban láthatjuk kamera előtt. Továbbá – a megszokott kiegészítőkön túl - nem elhanyagolható az a tipikus felöltő, amit valószínűleg nagyon kedvelhet, hisz sokszor feltűnik benne. Szabása könnyű, kényelmes, hajtókája az utolsó szemig hibátlan, formája csúcsos. Poirot igencsak favorizálja a visszahajtott kézelőt is, ezt finom mandzsettagombokkal ki is hangsúlyozza. Mellényét gyakorta zsebóra lánca díszíti.


Esténként, avagy különleges alkalmakkor számára igencsak előnyös színeket, feketét és fehéret ölt, de nem ritka a mély kékeslila sem. Igazán elegáns hatást selyemmel, díszzsebkendővel ér el. A hab a tortán az egyedülálló gyűrűkészlete, amit előszeretettel be is mutat. Egyetlen sötét folt marad csak a nagyérdemű előtt: a pizsama rejtélye. Minekután Poirot talpig úriember, és megátalkodottan ügyel a részletekre, soha nem mutatkozik teljes „harci dísz” nélkül. A sorozat 13 évadot, 24 évet, az írott változat 33 regényt és 54 novellát élt meg.