Trendmagazin

Egyre több sorozatot nézünk

A sorozatok az 50-es 60-as években jelentek meg a televíziókban

2013.09.22 | Kocsis Katica

A sorozatok az utóbbi évtizedben virágkorukat élik: egyre több készül belőlük és egyre többen válunk a különböző szériák függőivé. A FilmBox áprilisi kutatása is igazolja, hogy a sorozatoknak a kétezres években kultuszuk lett: ugyan a válaszadók 60%-a egyaránt rajong mindkét műfajért, 27,8%-uk egyértelműen a sorozatokat preferálja a filmekkel szemben. De mitől váltak a sorozatok korunkban ennyire népszerűvé?

A sorozatok népszerűségének növekedése

A sorozatok az 50-es 60-as években jelentek meg a televíziókban, habár ezek a szériák szinte semmiben sem hasonlítottak azokhoz az alkotásokhoz, amik az utóbbi 10 évben láttak világot. A korai sorozatok még kis költségvetésből készültek el és minden szempontból “energiatakarékosak” voltak: a látvány, a kreativitás, a történet, a színészi játék mind alulmúlták azt, ami a filmekben megjelent. (Gondoljunk csak a Star Trek eredeti verziójára.) Aztán a kilencvenes években bekövetkezett egy nagy fordulat - szerintem az 1994-ben induló Jóbarátokkal -, ami által a sorozat műfaja egészen más fénytörésbe került. Megjelentek azok a szériák, amik történetükkel és/vagy szereplőikkel közel kerültek hozzánk és egy alternatív élet lehetőségét kínálták: részesei váltunk Chandlerék mindennapjainak, együtt éreztünk velük és épp úgy, hiányoztak, mint a barátaink, ha nem láttuk őket egy hétig.

Jóbarátok (10 évad / 1994-2004)

A sorozatok színvonala tehát jelentősen megnőtt, de ahhoz, hogy ekkora népszerűségre tegyenek szert, másra is szükség volt: korunk és életvitelünk megváltozásához. Ebben a felgyorsult világban sokszor nincs időnk megvárni, amíg egy film a tetőpontjához ér, mi azonnali élményekre vágyunk, a sorozat pedig éppen ezt kínálja: gyors és rövid, sőt közvetlenül és könnyedén be is fogadható. Hatása pedig hatalmasra nőhet: képes életünk részévé válni, új világot teremteni.

Néhány “klasszikus” darab

A Jóbarátok (Friends) 1994-ben indult és már az első évad során is hatalmas sikereket tudott felmutatni. (Abban az évben Amerikában közel 15 millióan látták az első évadot, ez a szám pedig fokozatosan nőtt az évadok számával együtt.) A 10 évadot megélt sorozat hat barát mindennapjait mutatta be, akik igyekeztek megtalálni saját útjukat és megtanulni, hogyan nőjenek fel, ahogy közelednek a harminchoz. Sikerességét hitelességének köszönhette, valódi élethelyzeteket mutattak be hús-vér karakterek segítségével, így gyorsan közel tudtunk kerülni hozzájuk. A sorozat a mai napig hatalmas bevételeket produkál az ismétléseknek és DVD kiadásoknak köszönhetően, persze az alapköltségvetés sem volt szűkreszabott: az utolsó évadért például a hat főszereplőnek fejenként és epizódonként egymillió dollárt fizettek.

Szex és New York (6 évad / 1998-2004)

A Szex és New York (Sex and the City) 1998-ban meghatározóan újat hozott a mainstream televíziózásban. Kezdettől fogva magas nézettségi adatokat produkált, díjakat kapott, persze leginkább a nők rajongtak ezért a szériáért. A sorozat központi témája az, hogy milyen harmincas, egyedülálló, nagyvárosi nőként az élet. A 2000-es években a sorozatok robbanásának lehettünk tanúi: egyre több alkotás született, amik közül persze volt számos gagyi is, de néhány igen magas nézettségi adatokat produkált. A Született feleségek a Jóbarátok nézettségével vetekedett, annak ellenére, hogy ez is inkább “csajos” sorozat volt, de számos kaland (Eltűntek - Lost), orvosi (Doktor House) vagy bűnügyi sorozat (Gyilkos elmék - Criminal Minds) is született, amik nézettségi és bevételi csúcsokat döntöttek meg.

LOST - Eltűntek (6 évad / 2004-2010)

A sorozatipar mára messze túlnőtte eredeti kereteit és olyan léptékben halad előre, hogy élvezeti és kulturális értéke nem ritkán meghaladja egy-egy óriás költségvetésből készült mozi minőségét. Rengeteg jó minőségű széria közül választhatunk, így nem véletlen, hogy ma már a sorozatnézők egy külön szubkultúrát alkotnak.

Az új generáció

A sitcomok közül több tíz millióan nézik a Így jártam anyátokkal (How I met your mother) című Jóbarátok-klónt, de hasonlóan népszerű a Agymenők (The Big Bang Theory) is, ami egy igen érdekes szituációval játszik el: mi történik, ha két hiper-intelligens szobatárs szomszédjába egy gyönyörű, ámde butácska nő költözik és ráébrednek arra, hogy nem tudnak semmit a laboron kívüli életről. A sorozat sztárjai egyébként epizódonként 300.000 dollárt kapnak, de az alkotóknak még így is megéri, hiszen ennél jóval magasabb a sorozat bevétele. Úgy tűnik, hogy rengetegen kedvelik azokat a drámákat is, ahol a középpontban egy negatív karakter áll, akinek azonban nemcsak rossz tulajdonságai vannak, így a néző bizonyos mértékig azonosulni tud vele. Ide tartozik többek között a Dexter, ahol egy sorozatgyilkos folyamatosan formálódó elméje tárul elénk. A siker talán abban áll, hogy a karakter a lehető legapróbb részletekig felépített - legyen szó múltról, kódexről, gyereknevelésről, testvérszerelemről, szabadságról, vágyról -, mégis a főhős jelleme folyamatosan alakul, fejlődik. Itt kell még megemlíteni a Totál szívást (Breaking Bad) is, ahol az egyes részeket a megjelenés napján már 4-5 millió amerikai nézi meg.

Trónok harca (3 évad / 2011-)

Napjainkban a nézettségi és bevételi listák élén legtöbbször a Trónok harca című (Game of Thrones) fantasy áll, mely egy az egyben George R.R. Martin hatalmas sikert arató könyvosozatának televíziós változata. Az ötödik évad egyes részeit 4-5 millió amerikai nézte végig, amiből jól látszik, hogy a sorozatok esetében is egyre inkább a magas színvonalon, jelentős költségvetéssel kivitelezett, erős történeten alapuló, látványos darabokat részesítjük előnyben.