Trendmagazin

Engedd be a napfényt a házba!

Alaposan átalakult az egykori kis házikó

Az Andrew Maynard Architects megvalósította a Hill House nevű projektet, ami egy Melbourne-i kis házikó igen érdekes kibővítését foglalta magába.

Az épület dizájnját megalkotni igen komoly feladatnak bizonyult, hiszen számos problémával kellett szembenézni. Az építmény egy otthon, tehát lakhatónak kell lennie, másrészről a nap elhelyezkedése és a hőszigetelés is sok bonyodalmat okozott. Ezenfelül a Melbourne-i házak többsége egy apró hátsó kerttel is rendelkezik, amely sajnos megakadályozza, hogy a nap bejusson a lakásba, ezért un-ortodox megoldásokra volt szükség, hogy ezt a hátrányt előnnyé kovácsolják.

A ház eredetileg északi fekvésű, a család főbejáratként a hátsó részt használja, ennek következtében a lakhely egész évben árnyékos. Ráadásul a 90-es években a ház kétszintessé emelése során még a belső térben még nagyobb lett a sötétség. Az itt élő szülők olyan otthonra vágytak, mely tökéletesen megfelel kettejüknek és három gyereküknek is otthonul szolgál, amíg azok felnőnek.

Az építészek ahelyett, hogy a múlt hibáit megismételték volna újból kibővítve a hátsó részt, egy teljesen új struktúrát hoztak létre a blokk déli részén, azon a helyen, mely eddig a hátsó kertnek adott otthon. Az új struktúra a nappal éppen szemben áll, a konzolos doboz felül nem ereszti át a nyári nap melegét, azonban télen melegen tartja a belső teret. Elsőként ez a modern doboz jelent meg az alkotók képzeletében, majd hamarosan szükségszerűnek látszott, hogy az ötletet tovább bővítsék, így az új, egyoldalú és most már napos homlokzatot. Több gondolat is született, de végül a dombos megoldás győzött.

Az új struktúra szembenéz az eredeti házzal. Itt a hátsó udvar a ház középpontjává vált. A világosságon túl az új struktúra további előnye, hogy tökéletesen összhangban van a környezetével. Az ablakok hatalmasak, az amerikai konyhában és az ebédlőben a falak faborításúak. A házba belépve az az érzésünk támad, hogy a Hill House jobban hasonlít a természetre, mint a városi környezetre.

Az egyik fal mentén egy 2 méter magas kerítést állítottak, de ez más házakkal ellentétben 1 méter széles, a folyosó magasságát pedig lecsökkentették fejmagasságig. Ez a megoldás egy szűkebb étkező területet eredményezett, viszont élhetőbb hellyé emelte azt. A szinteken történő változás lehetővé tette a Maynard tervezte ZERO WASTE TABLE padok megalkotását.

A lakás főbejárata most már nem a fő utca felé néz: a család ezentúl hátulról lép be a házba. Az eredeti házban most hálószobák lesznek, tehát a főbejárat funkciója átalakult. Az eredeti ház – a Melbourne-ra jellemző keskeny blokkjaival – megkövetelte, hogy a látogatók hosszú folyosókon keresztül, a hálószobákon át jusson el a nappaliig. A sötét, privát helyiségekbe vetett lopott pillantások nem voltak ritkák ezen az „utazásokon”. A Hill House- ban újragondolták az elrendezést. A konyha a ház agya vált az új üdvözlési ponttá. A kerten túl van és a nappalival, az udvarral és a gyerekek „házával” szomszédos.

A régi ház vált a gyerekek házává. Egyszerű falazott szerkezetével ugyan kapcsolódik a térben az új házhoz, de nem formálták át, az arculatán szándékosan nem változtattak. Ez a rész tehát megmaradt olyannak, amilyen volt: nyíltnak és robusztusnak. A ház tervezője egyébként Tasmániából származik, ahol a táj uralja a helyet. A beépített forma minden esetben alárendelődik a tájnak. Melbourne azonban túlnyomórészt sík terület. De valószínűleg éppen ezért kalandos az építészete: nincs táj, ami korlátozná az épület megalkotási módját. A Hill House éppen erre szolgál jó példaként.