Trendmagazin

Hamarosan megjelenik a vízi gokart

20 ezer eurós árával a gazdagok játékszere lesz

2014.05.22 | Munkatársunktól

A gokartok apró, és gyors szerkezetükkel, valamint a magas teljesítmény/tömeg arányukkal rengeteg szórakozást tudnak nyújtani nekünk. Hogy egy hasonló adrenalinbomba-élményt hozzon létre a vízen, a tervező Dr. Theo Christen egy egészen egyedülálló ötlettel rukkolt elő: egy aszimmetrikus tutajt alkotott, melynek a wokart nevet adta.


A pehelysúlyú jármű egy középhajtású motorral rendelkezik, mely páratlan fordulási képességet biztosít a neki, anélkül, hogy az eldőlne. A gépjármű stílusú kormányrendszer segít a wokartnak az egyszerű fordulásban, a 70 lóerős külső motor pedig 46 mérföld/h-ra képes gyorsítani a járművet. Az együléses tutaj kifejlesztése 4 hosszú évig tartott, miközben folyamatosan tesztelték, és fejlesztették a gépet, valamint a tervezők is lelkiismeretesen alakítgatták a külsejét egészen addig, míg a wokartnak sikerült a gokarthoz hasonló gyorsaságra és stabilitásra szert tennie. A wokartot a thaiföldi CMI cég kezdi majd el gyártani, az ára pedig megközelítőleg 20 ezer euró (kb. 6,1 millió forint) lesz.