Trendmagazin

Jól vizsgázott a Nyíl 3 elfogórakéta

A Vaskupola és a Dávid Parittyája mellé fejlesztik

2015.12.10 | MTI/TM

A "Nyíl 3" légvédelmi elfogórakéta sikeres tesztjéről számolt be csütörtökön az izraeli közszolgálati rádió.

Az izraeli légvédelem legmagasabb, harmadik szintű elfogó-rakéta rendszere a Föld légkörén kívül képes kilőni a több ezer kilométerről útnak indított legnagyobb hatótávolságú rakétákat, például az iráni Sahab-3 típusúakat. A tengerpartról a tenger irányába útnak indított Nyíl 3 a védelmi minisztérium bejelentése szerint a föld légkörén kívül sikeresen megsemmisítette a célba vett nagy hatótávolságú rakétát. A tárca a vele együttműködő amerikai hivatallal közösen fejlesztette ki a Nyíl 3 névre keresztelt fegyvert.


 

Tavaly kudarccal végződött a rakéta tesztje, mert nem volt képes befogni a célt, és ezért végül útnak sem indították. A tanulságok levonása után átalakított rakéta viszont csütörtök reggel radarrendszerével képes volt észlelni a légierő által fellőtt nagy hatótávolságú rakétát, és riasztotta vezérlőegységét, amely a röppálya elemzése után kijelölte az elfogórakéta számára a megfelelő útvonalat. Az izraeli katonai illetékesek bejelentették, hogy tökéletesítése érdekében még további tesztek várnak a Nyíl 3 rendszerre.

A zsidó állam háromszintű rakétapajzs védelmet épít ki: a Vaskupola nevű rendszer rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat tud kilőni, a Dávid Parittyája nevű pajzs a közepes hatótávolságú rakétákat képes semlegesíteni, míg a nagy hatótávolságú rakétákkal szembeni védekezés a már egy évtizede használatra kész Nyíl rakéták feladata.