Trendmagazin

Juszt és Árpa leleplezésre készül

Állításuk szerint félmillió embert érint az ügy

2011.06.05 | Munkatársunktól

A népszerű tévések olyan fogyasztói csoportok ellen kívánnak fellépni, amelyek szerintük 45 milliárd forintos kárt okoztak már az embereknek.

Juszt László és Árpa Attila a Frizbiben

Juszt László és Árpa Attila a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban beszélt az ügyről. Véleményük szerint olyan fogyasztói csoportok működnek ma Magyarországon, amik ugyan törvényesek, de mégis pofátlan módon megkárosítják az oda belépő ügyfeleik jelentős részét. Elmondásuk szerint ezekhez a cégekhez azok fordulnak, akik sehol nem kapnak hitelt, de mégis szeretnének vásárolni például egy lakást, vagy egy autót. Ennek eléréséhez a szerződő félnek előre kell törlesztenie, majd a futamidő végén megkapja a kívánt vagyontárgyat. Amennyiben időközben felmondja a szerződést, vagy nem tud fizetni, az összes eddigi befizetése elveszik. Míg Juszt könyvet írt az ügyről, addig Árpa Attila szocio-thrillert forgatna a történtekből.

Az egyik ilyen csoport egykori vezetője H. Attila is segítségükre lesz, aki szintén megjelent Hajdú Péter műsorában. A vállalkozó elmondta, hogy nagyon nagy bevételekre tett szert ezzel az üzleti modellel, ám egy idő után már sokallta az összegeket, amelyet savlekötőkre kellett költenie, valamint megszólalt a lelkiismerete is. "Vagyok annyira értékes ember, hogy bármiből tudok pénzt csinálni, nem kell ahhoz fogyasztói csoportot vezessek, hogy komoly összegekre tegyek szert" - tette hozzá az üzletember.

H. Attila kiszállt és most leleplez

Juszt László szerint egy egyszerű törvénymódosítással be lehetne szüntetni ezeket a vállalkozásokat, ám a kormánynál ezidáig nem foglalkoztak az üggyel. Az biztos, hogy fogunk még hallani az ügyről, mely már most is nagy botrányokat kavart, ugyanis Juszt könyve kapcsán a kiadót perrel fenyegetik.

A teljes adás megtekinthető a TV2 oldalán. Első rész | Második rész