Trendmagazin

Különc milliárdosok

Ingvar Kamprad és Jack O’neill története

Biztos sokan játszottunk már el a gondolattal: Mit tennénk, ha milliárdosok lennénk? Hogy élnénk, ha a világ leggazdagabbjai között tartanának számon, ha akkora vagyonunk lenne, mint Bill Gatesnek, Carlos Slimnek, vagy Roman Abramovicsnak? Mivel töltenénk a mindennapjainkat? Magunkkal foglalkoznánk elsősorban, vagy azért dolgoznánk, hogy maradandót alkossunk, és jobbá tegyük a környezetünket?

Bizonyára többen elképzeltük, hogy hogyha megtehetnénk, hatalmas lakásokat birtokolnánk, luxusautókkal járnánk, drága ruhákba öltöznénk és befolyásos emberek között mozognánk nap mint nap. Az egész életünk álomszerű és fényűző lenne. Sok vagyonos ember él így, és valljuk be, közülünk is sokan választanák ezt az életet. Persze sok gazdag adakozik és költ sok pénzt jótékony célokra, viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ennek legtöbbször nem más a célja, mint hogy az illető növelje a népszerűségét, reklámozza magát, vagy elterelje az emberek figyelmét az éppen aktuális botrányáról. Persze nem célom, hogy ítéletet mondjak bárki fölött, hiszen nem új jelenség ez, és elismerem, hogy nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy valaki milliárdokat tudjon kezelni, annak minden velejárójával, a hírnévtől kezdve az irigy és rosszindulatú emberekig. Vannak azonban olyan gazdagok, akiket látszólag hidegen hagy az a tény, hogy dollár milliárdokat mozgatnak. Sokan tartják őket különcnek, pedig valójában ők azok, akik a pénzre nem mint célra, hanem mint eszközre tekintenek, és nagyobb az esélyük arra, hogy az utókor jobb szívvel fog majd visszagondolni rájuk, mint egyes tékozló celebekre. Az alábbiakban két nem mindennapi élettörténetet olvashatunk.

Ingvar Kamprad

„Elnézést uram, ez egy zártkörű gálaest, ahova csak a meghívott üzletembereket engedhetjük be”… Ilyen, vagy ehhez hasonló szöveggel próbálták elküldeni a biztonsági őrök azt az öregurat, aki a szemük előtt szállt le a távolsági buszról, hogy részt vegyen az általuk biztosított rendezvényen, amit az üzleti élet elitjének rendeztek. Biztosan nem gondolták azt, hogy az általuk átlagos öregembernek nézett férfi a világ 11. leggazdagabb embere, a Forbes magazin listája alapján, aki 23 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik.

Ingvar Kampradnak, a magát svéd skótnak is becéző milliárdos üzletembernek, már egészen fiatalon megmutatkozott tehetsége az üzleti élethez. Ötévesen kezdett el kereskedni; gyufákat adott el szomszédjaiknak, később kerékpárjával járta a vidéket, és mindent pénzzé tett, ami a keze ügyébe került; karácsonyi díszeket, magvakat, ceruzákat vagy halat.

17 évesen, jó tanulmányi eredményeiért, az apja megjutalmazta némi pénzzel, ekkor alapította meg az IKEA Kereskedelmi Vállalatot. Cége kezdetben tollakat, irattárcákat, órákat, ékszert és nejlonharisnyát árult, majd 1947-ben megtervezte első bútorát, egy kézimunkázó-karosszéket. Első munkája annyira jól sikerült, hogy a sok megrendelés miatt bővítenie kellett a választékot, majd 1951-től már kizárólag csak bútorokkal foglalkozott. Ingvar neveket adott bútorainak, mivel diszlexiája miatt nehezen tudta megjegyezni azok cikkszámait. 1953-ban kiadta az első IKEA katalógust, és megnyitotta első bemutatótermét, hogy a vásárlók kipróbálhassák a bútorokat, mielőtt megrendelik. Ez a két újítás akkora sikert hozott neki, hogy bemutatótermei valóságos turistalátványossággá váltak, ahova özönlöttek az emberek egész Svédországból. Ingvar mindig is arra törekedett, hogy termékeit a lehető legalacsonyabb áron adja. Arra jött rá, hogy a tároláson és a szállításon nagyon sokat spórolhat, ha bútorait lapos dobozokba csomagolja. Így született meg az összeszerelhető-bútor koncepció, ami azóta az IKEA védjegyévé vált. Egyszer észrevette, hogy a nap egy bizonyos szakaszában eltűnnek a vásárlók az üzleteiből. Rájött, hogy az emberek azért mennek el, mert éhesek, ezért éttermet hozott létre az áruházon belül. Azóta vált ismertté a mondás: ”a legtöbb bútort a szakács adja el”. 1965-ben nyitotta meg Stockholmban az első kiskereskedelmi raktárát, lenyűgöző, 45.800 négyzetméteres területen. Az IKEA az évek alatt igazi multinacionális-vállalattá vált, 25 országban 114 üzlete van, és több mint 120ezer embert foglalkoztat, tulajdonosát pedig a világ leggazabbjai között tartják számon. Ingvar Kampradot látszólag nem szédítette meg ez a tény. Bár Svájcban és Franciaországban is van birtoka, ő mégis egy 15 éves Volvóval jár, általában valamelyik IKEA áruházban ebédel, ha repül, turistaosztályon foglal helyet, és arra kéri alkalmazottait, hogy a papír mindkét oldalára írjanak, hogy ezzel is spóroljanak.

Ingvar az egész életét arra szentelte, hogy vállalkozása egyre jobb és hatékonyabb legyen, keményen és kitartóan dolgozott, és ennek meg lett az eredménye; az egész világon méltán népszerűek a termékei, jótékonysági szervezete, az INGKA pedig 36 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. Némileg árnyalja a képet az a tény, hogy a sok munka miatt, elhanyagolta a családját, és ez váláshoz vezetett, fiatal korában pedig szimpatizált Hitlerrel, és a náci eszmékkel. Saját bevallása szerint mindkettőt mélységesen megbánta, és az utóbbi miatt kilencvenes években és bocsánatkérő levelet is írt minden munkatársának, és áruházat nyitott Izraelben, Netanya városában.

Jack O’neill

Aki vásárol már életében O’Neill terméket, annak biztosan feltűnt az, hogy a legtöbb üzletben ki van téve a falra egy arckép. Ha jóindulatúak vagyunk, akkor kalózkapitányra, ha kevésbe, akkor hajléktalanra asszociálunk a látottak alapján. Nos, egyik sem igaz. A képen Jack O’Neill látható, a márka alapítója, és névadója, akinek a cége mellesleg több milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik.

A kis Jack 1923-ban született, Denverben, Colorado államban, majd családjával együtt dél-Kaliforniába költözött. Eleinte favágásból kereste a kenyerét, majd belépett a hadseregbe, megjárta a II. világháborút, az Amerikai Légierőnél szolgált. 1949-ben San Franciscóba költözött, ahol kezdetben halászként dolgozott, később pedig alumíniummal, tűzoltó készülékekkel és tetőablakokkal kereskedett. Ekkor szeretett bele az óceánba, és ettől kezdve minden alkalmat megragadott arra, hogy szörfözhessen. ”Őrült szenvedélyünk volt a szörfözés, még akkor is örömünket leltük benne, mikor testünk kékre fagyott. (…) A hullámok San Franciscóban télen voltak a legjobbak. Addig rohangáltunk a homokdűnéken, amíg fel nem melegedtünk, majd felkaptuk a deszkákat és berohantunk a tengerbe. Felálltunk a hullámok tetejére és őrülten kiabáltunk a februári ködben.”

Egyre jobban foglalkoztatta a gondolat, hogy kifejlesszen egy olyan ruhát, amely megvédi testét a hidegtől, mégis kényelmesen lehessen benne mozogni. Egyik repülőútján felkeltette az érdeklődését egy zártcellás, szintetikus gumihab, amit azóta neoprén néven ismerünk. Pár nap múlva meg is alkotta az első neoprén ruháját, ami még nem volt ugyan tökéletes, de hatalmas lelkesedéssel töltötte el Jacket. Tovább kísérletezett, majd a hatvanas évek elején rájött, hogy a zártcellás neoprén habot be kell vonni egy nyúlós, nejlon anyaggal. Ezzel feltalálta a szörfösök második bőrét, és megalapozta saját karrierjét. Időközben nyitott két szörfüzletet is a part közelében O’Neill Surf Shop néven, saját bevallása szerint csak azért, mert megházasodott, és valamiből el kellett tartania népes családját. Közben annyira megnőtt a neoprén ruhái iránti a kereslet, hogy Santa Cruz délkeleti részén megalapította saját gyárát, és mind a hat gyermekének munkát adott benne. Özönlöttek hozzá a megrendelések, és Jack egyre sikeresebb üzletember lett.

1971-ben szörfözés közben baleset érte, aminek következtében elveszítette a bal szemét. Ezután mintázták meg róla, az azóta már az egész világon ismert O’Neill logót, ami egy szemellenzős, szakállas férfit ábrázol. Az 1980-as évekre az O’Neill Surf Shop internacionális vállalat lett, amely az egész világon uralta a szörfruha piacot, és vezető sportruházati márka lett a hullámlovasok körében, Amerikában, Ausztráliában, Európában és Japánban. 85-ben megalapították az O’Neill, Inc.-t, aminek Jack O’Neill lett az elnöke, fia, Pat pedig a cég ügyvezető-igazgatója. Ettől kezdve Jack folyamatosan átadta gyermekeinek a cég irányítását, mára már teljes mértékben ők vezetik a hatalmas O’Neill birodalmat.

Jack idős kora ellenére is rendkívül aktív, szörfözik, vitorlázik, vagy a hőlégballonjával utazik. Különböző projectekben vesz részt; fő patrónusa egy diszlexiás gyerekek számára létrehozott iskolának, és azon dolgozik, hogy megmentse a fehércápákat a kihalástól. Mégis akkor érzi a legjobban magát, amikor katamaránján iskoláskorú gyermekeket fogad, és az O'Neill's Sea Odyssey program keretében megismerteti őket az óceánnal.