Két év utazás után megérkezett Párizsba, ahol beállt Maréchal úr mellé inasnak. Maréchal egy híres layetier-emballeur volt, abban az időben a csomagolókat és utazóláda készítő mesterembereket nevezték így. Ebben a korszakban vált népszerűvé az utazás, megjelentek az első vasutak, gőzhajók. Az emberek magukkal vitték méreg drága porcelán teás készleteiket, a hölgyek hatalmas abroncsos ruhakölteményeiket, kalapjaikat és bármit, ami számukra fontos használati eszköz volt. A speciális nyárfa ládákat a pompás ruhacsodák számára saját kézzel készítették méretre szabva. Alig 16 éve dolgozott Louis a mesternél, amikor személyesen Eugénie császárné kedvenc bőröndkészítőjévé vált. Innentől már egyenes út nyílt a közhírnév és a siker felé. Szerencsés volt mind magán életében, mind az üzletben. 1854-ben megjött kemény munkájának gyümölcse, feleségével megnyitotta első saját üzletét a Neuve des Capucines utca 4-es szám alatt, ami a később felépült párizsi Operaház mellett található. Ez azért is érdekes, mert Magyarországon is az Opera mellett található a Louis Vuitton szalon.
A cég apáról fiúra szállt, a mai napig köze van a Vuitton családnak a mára Moët Hennessy-Louis Vuitton holding néven ismert céghez. Érdekesség továbbá, hogy a családban a férfiak a Louis nevet mind használják saját keresztnevük mellett: így George-Louis Vuitton, Gaston-Louis Vuitton vagy az 5. generációs Patrick-Louis Vuitton is.
Az egyéni megrendelés hagyománya a XIX. századi cégalapítástól egészen máig is él. Az akkoriban gyártott különleges utazóládák a jelen katalógusok lapjairól is visszaköszönnek, megelevenítve ezzel a Louis Vuitton igazi tartalmát, az egyediséget. Császárok, császárnék, felfedezők, kalandorok, színészek, színésznők, politikusok, élsportolók, zenészek, énekesek és a felsorolás kimeríthetetlen, hogy hány ember hány féle igényét teljesítette már a LV.
Persze a sikeres embereket utánozzák, ez így volt már az 1800-as években is. A Louis Vuitton viaszos vásznait a konkurencia azonnal koppintotta, nem hátrált meg Louis, csíkosra festette a ládákat. Majd az utánzatok kiküszöbölése érdekében megalkotta a Louis Vuitton védjeggyel ellátott Damier mintát, mellyel a cég az első törvényesen levédett márkák egyikének forgalmazója a világon. A hamisítás teljes kiszorítása érdekében George Louis Vuitton -Louis Vuitton fia- megtervezte édesapja emlékére a ma is ismert LV Monogram vásznat.
Ma a cég minden kontinensen működtet szebbnél-szebb boutiqueokat. Az üzletek belső terét ugyanabban a stílusban, ugyanolyan anyagokkal és színösszetétellel alakítják ki. A belső design tervezésére Peter Marino nevéhez fűződik, de egyes nagyobb üzleteknél, és az ún. Házaknál minden esetben kortárs művészeket is felkérnek. A zárt kirakatok témája minden üzletben azonos és pályázatot írnak ki annak megtervezésére. Óriási igényt fordítanak a megjelenésre. Így a több mint 150 éves múlttal rendelkező cég több mint 445 üzlettel rendelkezik világszerte.
Olyan hírességekkel dolgozott eddig együtt a cég, mint például Stephen Sprouse graffiti művész, természetesen ő alkotta meg a Monogram Graffiti mintát. Vagy Takhasi Murakami aki a Monogram Multicolore és a Monogram Cerises termékcsalád megálmodója volt. 1997 óta Marc Jacobs a Louis Vuitton művészeti igazgatója és a ready-to-wear kollekciók fő tervezője.
Azon luxusmárkák tudnak igazán helyt állni a piacon, akik a kiegészítők mellett a ruhák tervezésére is gondot fordítanak. A LV ezért áll elő szezonálisan új ready-to-wear kollekcióval. A Louis Vuitton kínálata napjainkban így: ruházati cikkek, táskák, utazó bőröndök, pénz- és levéltárcák, napszemüvegek, karórák, zsebnaptárak, határidőnaplók, divat- és nemesfém ékszerek, cipők, sálak, kendők, övek és útikönyvek széles választéka.
További érdekességekről, a budapesti üzletről és az aktuális kollekcióról olvashattok hamarosan megjelenő cikkünkben!