Trendmagazin

Luxusbútor a macskádnak

A tervezők szerint lesz rá igény

2014.08.29 | Munkatársunktól

Amikor elutazunk egy üzleti útra, és nem tudunk foglalkozni a kedvencünkkel, mindig azongondolkodunk, vajon hogy érzi magát egyedül a lakásban. A macskák számára még kevesebb luxuskategóriás eszközt fejlesztettek ki, mint a kutyáknak, azonban a Pet Interiors létrehozott egy olyan fekhelyet, amit a cicák bizonyára imádni fognak.A cég egyik vezető tervezője megalkotta azt a macskaállványt, amit a luxuslakásokban szintebútorként lehet kezelni, és egyáltalán nem látszik rajta, hogy ez a macskánk kedvenc alvóhelye.A Rondo névre hallgató modell felszerelhető egy hagyományos talapzatra, vagyközvetlenül elhelyezhető a falra is, létrehozva ezzel egy hűvös felfüggesztett barlangot amacskánk számára.A fekvőhely elérhető bőr, fonott szövet, műbőr és még horgolt változatokban is. Tartozik hozzá egybelső párna, amely egy latex-pehely keverék, ami képes minden esetben megtartani az alakját,mindemellett pedig tartalmaz egy levehető, mosógépben mosható gyapjúhuzatot is, mely elérhető 9 különböző színben.A bámulatos macskafekhelynek az ára igen borsos, hiszen 855 dollárt (mintegy 200 ezer forintot) kérnek érte.