A Maurice Lacroix munkatársai eleinte csupán annyiban voltak biztosak, hogy szerettek volna valami olyat alkotni, ami akár óraipari referencia is lehet - hosszas töprengés után vették fel a kapcsolatot a megfelelő specialistákkal. Manapság ez számít a legfontosabb döntésnek egy innovatív modell meg alkotásakor. Ebből az együttműködésből jött létre az "Atelier de Maurice Lacroix", a Műhely, melynek célkitűzése egy olyan kronográf óra kreálása, mely a ML számára készült, mégis különleges. Az "egyéniség-egyszerűség-letisztultság" hármas elve alapján megszületett az ötlet is: az órán ugyanaz a három mutató mutassa a pontos időt, ami a stopper által mért időt is mutatja. A stopper leállításakor a mutatók ismét ugorjanak a pontos időre, vagyis szimultán mérje a pontos időt, miközben méri az eltelt időszakaszt - nos, ilyet eddig csak a digitális órák tudtak. Mégis, hosszú hónapok nehéz munka folyamatai után, már nem csak a számítógépes modelleken működött a Memoire1-hez gyártott, 537 alkatrészből álló ML128-as szerekezet. Ezzel megszületett a világ jelenlegi legbonyolultabb két mutatóval rendelkező órája.
A műszerben egy köralakú tárcsa jeleníti meg az órákat 1-től 12-ig, a perceket pedig egy külső, a tok oldalának felső peremén elhelyezett üvegen keresztül olvashatjuk le. Ugyanis a másodperc mutató L alakú, és rövideb szára lelóg az óra oldalára, így mindig "fut egy kört" az óra körül. A számlapján keresztül 6 óránál megpillanthatjuk a szerkezetet, 12 óránál pedig leolvashatjuk a dátumot egy körbeforgó, ferde tárcsáról. 3 óránál helyezkedik el a funkciók közötti váltást jelző mód-indikátor (Time vagy Chrono). Az óra nem csekély méretű, a fehérarany tok 49mm átmérőjű, és hozzávetőleg 2 cm - vaskos darab. A számlapot és a hátlapot egyaránt zafírkristály üveg védi, ez utóbbit 8 csavarral rögzítették, hogy rajta keresztül csodálhassuk a rázkódásvédelemmel ellátott, 48 karátos szerkezetet. A masszív alligátor bőr szíj rögzítései láthatatlanok, ugyanis ezt a tok belsejébe rejtették.
Alkotói elsősorban nem egy populáris órát akartak létre hozni, hanem egy technológiai forradalmat akartak csinálni. Bizonyára ennek tudható be, hogy a műszaki csodából összesen 20 darabot gyártottak, de mégis, a Maurice Lacroix egy dologban már biztos hivatkozási alappá vált az óra-világban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2008 tavaszán a világ legrangosabb szakmai elismerését, a Golden Unruh díját hozta meg a tervezői számára. Ha pedig lecsúsztunk az első húsz vásárló közül, nem tudunk mást tenni, mint ámuldozni a Memoire1 fotói láttán...