Trendmagazin

Mi újság a magyar filmmel?

Mit mondanak a szakértők?

A magyar filmet egy negatív propaganda lengi körül: sokan hangoztatják, hogy az utóbbi években nem láttak egy jó magyar filmet sem, sőt már elvből be sem ülnek a moziba, ha tudják, hogy hazai alkotást vetítenek. De mi a véleménye a szakértőknek? A WERK Film Akadémia filmfesztiválja keretében Réz András, Puzsér Róbert és Havas Ágnes próbálták megfejteni, hogy mi a helyzet a magyar filmmel.

A beszélgetésen egyértelműen Puzsér Róbert volt az, aki a negatív hangot képviselte, ő ugyanis már az elején kijelentette, hogy elvből nem néz magyar filmet, mert szerinte a hazai filmipar olyan, mint a haza foci: “Eleinte elmentél és megnézted őket, de olyan sokszor pofára ejtettek már, hogy most már nem nézed, hogy megvédd a tudatod a mocsoktól.” Kimondja, hogy az utóbbi években “a magyar film összeolvadt a szar film fogalmával”, majd gyorsan meg is indokolja, hogy miért beteg a hazai filmgyártás: szerinte ezekkel a művekkel az a legnagyobb baj, hogy elveszítették a kapcsolatot a valósággal, így már nem hitelesek, mivel a hazugságot nem szereti a közönség. Puzsér stand-up-ját Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szakítja meg, aki elmondja, hogy hozzájuk minden nap érkezik be pályamunka és ő is azt tapasztalja, hogy sok esetben a filmterv egy olyan elképzelt világban játszódik, ami kvázi lehetetlenné teszi a történettel való azonosulást. Havas úgy látja, hogy egy filmnél még mindig a történet a legfontosabb szereplő és ha ez nincs jól kitalálva, akkor a kész műnek nincs esélye. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik Réz András, amikor megjegyzi, hogy általában a fesztiválokon nem azok a filmek nyernek, amiknek olyan erős a történetük. Itt merül fel a Csinibaba példaként, amikor Puzsér hangos lázadozások közepette kijelentette, hogy Tímár Péter alkotása mennyire szörnyű volt a számára. Havas azonnal vitatkozni kezd ezzel az állítással, hiszen a Csinibabát sokan szerették és ő úgy látja, hogy ez egy jó film volt, mivel képes volt megragadni egy olyan retro hangulatot, amiben az emberek szívesen belemerültek. Erre Puzsér a nézők ízlését teszi kérdésessé, majd Réz igyekszik újra a történet fontosságára terelni a szót.

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy a rendezőnek saját, belső világát kell kifejeznie a filmben, meg kell mutatnia önmagát vagy inkább valami olyasmit kell alkotnia, ami a közönséghez szól, nekik készül? Havas szerint a legtöbb iskolában az önkifejezést tanítják meg a hallgatókkal, viszont sohasem szabad lenézni a nézőt, hiszen ha egy filmnek nincs közönsége, akkor az nem lehet jó film. A Csapd le csacsi!, a Hyppolit és az Indul a bakterház példáját említi, amikor azt mondja, hogy a 90-es években nagyon sok olyan film született, amik humorukkal és történetükkel elérték a közönséget, így sikeresek lettek. Puzsér ezen továbbra is lázong és igyekszik minden érvelést a csírájában elfojtani, mire Havas visszavág: szerinte a magyar film azért is haldoklik, mert az olyan kritikusok, mint Puzsér rossz hírét keltik ezeknek az alkotásoknak. Réz András szerint azonban a mai világban a kritikusoknak nincs akkora erejük, mint régebben és sokkal inkább a blogszféra, a buzz az, ami befolyásolja a nézőket. Puzsér Róbert kijelenti, hogy nem ezektől a véleményektől lesz jó vagy rossz egy film, hanem sokkal inkább attól, hogy a rendezőnek sikerül-e megfogalmaznia valami örök-érvényű, egyetemes valamit, ami túlmutat önmagán. A kritikus szerint a magyar film túlságosan az egyénről szól és éppen ezért rossz. Réz értelmezi is Puzsért, aki láthatóan azt szeretné, ha a film nézésekor eljutnánk valami szentélybe, meglátnánk az Ideát és katarzisban részesülnénk. A kritikus tehát úgy látja, hogy a témának az égi dimenziót kell megközelítenie, míg a megalkotás módjában a rendezőnek a földön kell maradnia, mert csak így lehet hiteles. Ezt Réz gyorsan át is fordítja egy más ellentétpárrá: a jó rendezőnek ismernie kell a mesterségét, valamint tehetséggel is rendelkeznie kell.

A beszélgetőpartnerek a beszélgetés végén megállapították, hogy egy film csak akkor lesz jó, ha pontosan nem lehet eldönteni róla, hogy művész- vagy kommersz filmről van-e szó. Abban ők is egyetértenek, hogy egy alkotás sikerességéhez elengedhetetlen a művészi alapanyag, de a filmet meg kell értenie a közönségnek, mert ha a tömeghez nem jut el, akkor nem lesz belőle jó film. Én személy úgy gondolom, hogy nem kell még temetni a magyar filmet. Ezen a filmfesztiválon levetített filmek - amiket a WERK Film Akadémia diákjai készítettek az utóbbi 5 évben - is arról tanúskodnak, hogy a magyar film előtt még nagy jövő áll. Olyan kisfilmeket láthattunk ugyanis amik profi minőségben és technikai háttértudással lettek megalkotva, miközben történetük eredeti és ötletes volt. Ezek a fiatal rendezők kreatívak és jól tudnak játszani a filmes eszközökkel, így bízhatunk bennük.