Trendmagazin

Modart 2011-es diplomabemutató

A Modart divatiskola diplomabemutatóján jártunk

2011.06.21 | Szabó Adrienn

A ModArt International egy világszerte ismert és elismert divatiskola. Az intézményben a francia oktatási elveket követik, ennek köszönhetően a jövő divattervező generációja igen magas tudást elsajátítva kerülhet ki a szakma tengerébe. Gyorsan tekintsük át, hogy kik maradtak ringben az idei sikeres diplomáért folyó harcban.

Kiss Bernadett, Takács Tímea, Mezőfi Andrea, Varga Zsófia, Madar Anett, Konkoly Laura és Tarsoly Dóra. A hét sikeres fiatal tervező munkáját tekinthettük meg a Merlin színházban az idei diplomabemutató gála keretében. A csigalépcsőn fel egy élettel teli, nyüzsgő csarnokba vezetett utunk, ahol megtekinthettük a diplomamunkákat egy kiállítás keretében. A fotók, makettek, az inspirációt nyújtó tárgyak és a divatrajzok színes tárházában kellemes élmény volt elveszni. A bárpultnál a délelőtt során eredményes vizsgát tevő diákok sikerére koccintottak a vendégek. Majd eljött a nagy pillanat, a színpadra lép a konferanszié és megnyitja a díszes eseményt.



Az igényesen elkészített werkfilm levetítése során megismerkedhettünk a végzős hallgatókkal, beszámoltak a munkák elkészítésének lépéseiről és ezzel elkezdődhetett, amit annyira vártunk: a kész darabok felsorakoztatása egy divatbemutató keretében. A hallgatók feladata volt egy 6 modellből álló mini kollekció megálmodása, papírra vetése, valamint megalkotása. Hogy véletlen se unatkozzanak, kötelező feladat volt egy-egy fűző kivitelezése, igen egyedi módon, konyharuhák felhasználásával. Tovább nehezítették a dolgot azzal, hogy mindezt egy régi meeder tökéletes másaként kellett elkészíteni. A rendelkezésre álló fotó mintájára a különleges darabokat, az öregítés érdekében vasalóval barnulásig égették. Az antikolt, csinos kis darabok mellett egy Vivien Westwood inspirálta kismama ruha kreálása volt még a további feladat.

Vegyük sorra a vizsgázók kollekcióit!

Kiss Bernadett - city line


Kiss Bernadett 6 tökéletes modelljének megalkotásához Robert Morris építész filcszobrai adták az ihletet. Különleges, lélegző textíliákat használt fel alapanyagul. Fő színekként egy élénk türkizkék, a fekete, valamint a szürke jelentek meg. Különleges, egyedi formatervezésű, vidám ruhái lenyűgözték a közönséget. Kiemelném az elején díszített szoknyát, és a kék különleges zsebmegoldású nadrágot.

Takács Tímea - airily


Takács Tímea pont a mai divatképbe illeszkedő darabokat alkotott. Könnyed, friss, üde virágmintáit a ’70-es évek világa inspirálta. Az egyszerű formavilágú, kényelmes darabok sziluettjüknek hála a ’60 évek világát idézik. Finom, nőies darabjai tökéletes bájjal ékesítették fel a kifutón vonuló modelleket.

Mezőfi Andrea - waterway


Kalandra fel! A fedélzeten Mezőfi Andrea kapitányasszony diktálja a divatot. A kényelem jegyében tervezte meg vitorlás kollekcióját. A vízlepergető anyagok mellett megjelent a pamut és egyéb kellemes viseletet biztosító textíliák. Díszítőelemeit makraméval készített szalagokkal alakította ki. Ihletet különböző vitorláscsomókból merített. Kollekciója a diploma sikeres megszerzésén véleményem szerint jóval többet ér. Egy elegáns kollekciót alkotott a vizek szerelmeseinek.

Varga Zsófia - emberi test


Csontjainkig ható élményt nyújtott Varga Zsófia, persze pozitív értelembe véve. Miért is az előző megállapítás? – a fiatal tervező igen különleges témát választott. Az emberi szervezetet felépítő izmok és csontok ihlették Zsófit. Páratlan érzékkel kombinálta a lágy esésű és merevebb anyagokat. Darabjai közül kiemelném a tört-fehér, ujjatlan, borzos kis miniruhát, mely magazinunk kedvence.

Madar Anett - Szemőke


Jöjjön az én favoritom, Madar Anett kollekciója. Tündérien bájos gyermekek vonultak fel kísérőikkel a színpadra a páratlan darabokban. A tündéri kislány ruhákat konyharuhákból és bioszövetekből készítette a fiatal tervező. A gyermekek számára nagyon fontos a bőrbarát anyag használata, így Anett is e mellett voksolt. A 3 és 6 év közötti kislányok voltak a célközönség, elnézve az apróságokat, megnyerte őket a kollekció. A virágdíszítések kialakításához különleges technikával géz jellegű anyagot használtak fel. Az édes kis apróságok vígan integettek rongybabáikkal a kifutóról.

Konkoly Laura - miss poirot


Miss Poirot by Konkoly Laura. A hétköznap forgatagában dolgozó hölgyek számára tervezte kollekcióját Laura. Agatha Christie híres Poirotjának világából merített ihletet. Kényelmes, egyszerű darabokat tervezett. A finomabb, áttetsző, lágy légies anyagokat néhol, durvább, merevebb textíliákkal variálta, ezzel különleges hatást elérve. A vallatáson megjelent minden modell, az elvarratlan szálak tisztázását követően a tettesről lerántották a leplet, a rejtély tehát ismét megoldva: Laura valami újat és tökéleteset alkotott.

Tarsoly Dóra - karcer


A divat rabja Tarsoly Dóra, akit a börtön világa inspirálta kollekciója megalkotása során. Ruhái célközönségeként a 40-es korosztályt tűzte ki. Ha merész vagy, de azt mégis egy szerényebb módon szeretnéd kifejezni, Dóra kollekciója a tökéletes választás. A visszafogott, mégis vad, dögös darabok sem maradtak el a kínálatból. A rabul ejtő börtönkollekcióhoz bőrt, kötött anyagokat és más anyagkombinációkat használtak fel.

Zárásként felvonultak a modellek az egyedi, Vivien Westwood inspirálta kismamaruha kollekcióban. A domboruló mű párnapocikat, mell alól bővülő kényelmes ruhák takarták, melyeket egy-egy kis kabátkával dobtak fel.





A divatbemutató összes fotója a modellpress.hu oldalon

A fináléban mindenki újra felvonult a közönség előtt, akik közt ott ültek a francia anyaiskola oktatási igazgatói is, Veronique Soboul-Polchi és Xavier Chaumet. Végül mindenki büszkén távozott a frissen szerzett diplomájával és egy elégedett, széles mosollyal. Persze a közönség is maximális mértékig elégedett volt a lányok munkáival.