Még el sem kezdődik a darab, már gyanakszom, hogy a díszlettel némi probléma lesz, hiszen túlságosan részletező és túlságosan előrehozott. És sajnálatos módon már az első néhány jelenet során igazolódik a sejtésem: a filmes benyomást erősítő enteriőr túl sok apró részletével és elemével jó párszor kitakarja a színészeket és a szereplők közötti kompozíciók is kevésbé tudnak így érvényesülni. Ugyan a későbbiekben, amikor már több szereplő mozog a színen, ez a probléma kevésbé lesz szembetűnő, de mégis úgy érzem, hogy inkább a díszlet egyszerűségére kellett volna törekedni.
Egy minimalista díszlettel nemcsak a színpad lett volna átláthatóbb, hanem a szereplők karakterei még jobban érvényesülhettek volna. A betörők csapata egyébként egy igen válogatott társaság, sokféle karakterrel. Annak ellenére, hogy kissé sablonosak és kevéssé árnyaltak ezek a banditafigurák, mégis meglehetősen kellemesen szórakozik a közönség Szerednyey Béla kimért stílusú, olasz maffiózóján, Hajdú Steve nehézsúlyú mamlaszán vagy Nagy Sándor bolondozó és meglehetősen hiperaktív alakításán. Szerednyey most különösen nagyot alakít, de mégis a banditák közül Magyar Attila a legkiemelkedőbb, aki a háborúban megzavarodott őrnagyot kelti életre, aki minden zajtól megrémül, és akiről még az is kiderül, hogy szenvedélyesen rajong a női holmikért. Halász Judit meglehetősen bájos és elbűvölő Mrs. Wilbeforce-ként, de sokszor már túlságosan negédessé válik az alakítása, de ennek ellenére mégsem válik unalmassá. Sajnos azonban bármennyire is szórakoztatóak ezek a jellemek, Mucsi Zoltán Marcus professzorának a közelébe sem érnek. A művész igazi színeket visz az előadásba, kezdetben szelíd és nyájas gentlemanként áll előttünk, aki később a nagy konspirátor szerepében bontakozik ki és jól ismert fekete humorát is megcsillogtatja.
A második felvonásban nemcsak Mucsi karaktere lesz árnyaltabb, hanem a többi jellem is színesebbé válik. A darab itt egy kissé megerősödik: az első felvonásban egy helyben toporgás van, szinte nem történik más, mint az alapszituáció vázolása - egy idős hölgyhöz betörő költözik, aki zeneprofesszornak adja ki magát - és a szereplők egyenkénti bemutatása - kicsit untat is a sok töltelék epizód -, azonban a darab második részében a cselekmény kimozdul az következetes vonalából, hiszen a pénzszállító kirablása mégsem megy olyan simán, mint ahogyan azt a betörők megtervezték, mert az idős hölgy rádöbben az igazságra. A jeleneteket most már nem az olcsó poénok és egyszerű gegek határozzák meg, hanem felülkerekedik a fekete humor és kicsit letisztultabbá, homogénebbé válik az egész előadás. A banditák különbözőképpen, de meghalnak, a cselekmény pedig az igazságosság felé halad. Szente Vajk a darab végére tartogatta az erejét, a beteljesülés felé egyre több vizuális effekt, bűvész trükk, a zeneiség teszi felfokozottá az egész előadást. A zárójelenet pedig igazán nagyot üt: Marcus professzor egy véletlen baleset folytán a vonat alatt végzi.
Sajnos még az intenzív végjátéknak köszönhetően sem leszek maximálisan elégedett az előadással. A Betörő az albérlőm nem kínál többet egy mozi- vagy televíziós élménynél. Ez az előadás azoknak készült, akik színházba csupán a szórakozás miatt járnak: mulattatás van a színpadon, de más nem történik. Nincs komoly jellemfejlődés, összetett konfliktus és tanulság sem. De lehet, hogy néha nem árt kikapcsolni és szórakozni a szép díszletek között botladozó neves színészeken.
Szereposztás
Mrs. Wilbeforce: Halász Judit
Marcus professzor: Mucsi Zoltán
Louis Harvey: Szerednyey Béla
Őrnagy: Magyar Attila
Egymenet: Hajdu István
Harry: Nagy Sándor
MacDonald őrmester: Pusztaszeri Kornél
Mrs. Tromleyton: Hűvösvölgyi Ildikó
Alkotók
Díszlettervező: Horesnyi Balázs
Jelmeztervező: Makány Márta
Bűvésztrükkök: Hajnóczy Soma
A rendező munkatársa: Fellegi Réka
Rendező: Szente Vajk