A színésznő úgy tűnik nem lesz jó ingatlanbefektető, ugyanis az akkori 11 millió dolláros értéken nemhogy keresni nem tud, de még veszít is belőle. Sharon terve eredetileg az volt, hogy a házat több mint tíz százalékos haszonnal tudja majd értékesíteni. Ám jött a válság és a 12.5 milliós árcédula nem hozott vevőt.
Ezt látva csökkent le a ház értéke 8.9 millióra, ami már súlyos veszteséget jelentett volna, de még így sem sikerült eladni. Az amerikai színésznő és ügynöke most nekifutnak még egyszer, ezúttal 7.5 millió dollárért hirdetik a Beverly Hills-i házat, mely egyébként kitűnő állapotban van, lévén ő maga sosem lakott itt (Sharon egy másik villában él, melyet még 1995-ben vásárolt 3.2 millióért).
Az 1991-ben épített villához vendégház, kültéri medence és teniszpálya is tartozik, valamint egy gyönyörűen gondozott kert is, melyet gyümölcsfák díszítenek.