Tipikusan széles testű és rövid farkú hüllőknek számítottak. Megőrizték két pár végtagjukat, amelyek nagy, evezőlapátszerű uszonyokká fejlődtek. Rendkívül hosszú nyakuk volt, és valószínűleg a sekély tengerfenéken táplálkoztak: a köztudatban gyakran úgy könyvelik el őket mint a Loch Ness-i szörny "rokonait". Dana Ehret, az egyetemi múzeum őslénytankutatója elmondta a ScienceDaily.com tudományos hírportálnak, hogy a bányában felfedezett kövületek alapján a hüllő az elazmoszauridák családjába tartozhatott, amelyek hatalmas testű állatok voltak - akár 13,5 méterre is megnőhettek -, és roppant hosszú nyakkal rendelkeztek.
A tudós úgy vélte, hogy a megtalált példány nyaka körülbelül hetven csigolyából állhatott. Alabama szövetségi állam területén most másodszor bukkantak olyan lelőhelyre, amely egynél több plezioszauruszcsontot tartalmaz. A vidék üledékes rétegeit főleg kihalt mikroszkopikus organizmusokból összetevődő kréta alkotja. A régió abban a sávban helyezkedik el, amelyet televény, tápanyagokban gazdag talajáról "fekete övezetnek" neveznek a köznyelvben. Hajdanán, a krétakor vége felé ott húzódott a Mexikói-öböl partvidéke: akkoriban lényegesen melegebb volt a hőmérséklet, ami jelentősen megemelte a tengerek szintjét. Ehret közlése szerint eddig 15 nyakcsigolyát, uszonycsontokat és egyéb csontrészeket tártak fel. Mivel a munkálatok még javában tartanak, nem tudják felmérni, hogy valójában mekkora a lelet.