Trendmagazin

Roberto Cavalli 2011 tavasz-nyár

Budapest színei

2011.06.18 | Szabó Adrienn

Idén nyáron is a tőle megszokott színjátékkal kedveskedik a Roberto Cavalli a márka kedvelőinek. Lehet ezért is indult be olyan nehezen ez a nyár, de innentől támadásba lendül az új kollekció és nem áll meg kicsiny hazánk Andrássy útjáig.

NŐI KOLLEKCIÓ


A hölgyekkel kezdeném most a bemutatót. Kígyó és állatminta kombinációja minden mennyiségben. Egy enyhén füstös, szürkés-kék, hidegebb színekkel nyitjuk a luxusgardróbot, mindebbe a krémszín visz egy enyhe melegséget, valamint az élénkebb kék árnyalatok. Kiemelném, a bőszárú kezes-lábast, melynek mélyen dekoltált „v” íve adja meg a nőies formáját. Ebbe a komorabb színvilágba visz vibrálást a kontrasztos kígyóbőr minta mely két fő színben játszik: fekete-fehér, megspékelve egy finom halványkék tónussal. A kékes családba egy batikolt hatású darab visz életet, amit egy kis pirossal fűszereztek meg. A Saint Tropez kövezett farmerral kombinálva pedig, kellemes hétköznapi viseletet nyújt.


Madarat tolláról, embert a Cavallijáról, ugyanis Roberto úr most nem csak a tavasznak adott egy hatalmas pofont; minden szépségével együtt elbújhat az összes paradicsommadár a 2011-es tavaszi-nyári kollekció mellett. A toll minden apró szálát és pihéjét mintázó, élénk színű ruhák, legyen az underwear kollekció vagy az utcai viselet bármely darabja, biztos kedvencünk lesz. A lágy esésű lenge, maxi darabok, ahogy libbennek egy-egy nőies lépés után; tökéletes látvány, még nagyobb élmény, ahogy a színpompás darabban sétálunk és utánunk fordul mindenki. Most, hogy Pápua Új-Guinea fel lett festve a Cavalli palettájára, menjünk tovább a színekkel!


Roberto Cavalli még az éretlen banánban is meglátja a szépet, méghozzá a különleges színében. De hogyan is volna elég ez az egy élénk árnyalat, a tökéletességhez feldobja egy pazar mintával, így ismét valami újat alkot. De nem csak ez a már-már neonosnak mondható, rikító szín szolgált alapul, a minták hátterének használta a fehéret, valamint a feketét is. Azt hiszem minden egyes alkalommal, ha felvesszük a ruhát, felfedezünk egy új színt, így felesleges is sorolnom hány szín szerepel a mintában. De ez a Cavallinál mindig így van, így inkább a formavilágot nézzük meg. Ebben a kollekció családban a ruháknak vagy nincs ujja, váll nélküliek, pántosak, vagy ha van is ujja, az denevérujj. Ez a szabásvilág tovább fokozza a lengeséget. Most jöjjön minden szín másik véglete, a fekete, ami a kettes számú alapot adja a mintáknak. Erősebbé téve az összeállítást, itt a piros dominált, ezzel egy tüzesebb, forróbb hatást keltve. A paprikás szín mellett vékony hálós erezet teszi a ruhát még extrábbá.


Orchidea és pillangó, mindenkinek valami szép és jó jut róla eszébe. Csak megjegyezném, hogy az egyik a világ legszebb élősködője; a másik pedig egy olyan valamiből fejlődik ki, ami számomra speciel csak csúnyának mondható: a hernyóból. Mégis mi ugrik be erről a két szóról az embernek az élőlényről fejünkben lévő képen túl? A nőiesség, az elegancia, a finomság, a törékenység. Természetesen Cavalli is ezt a vonalat hozza, a szélben, lágyan ringó pillangószárny-mintás ruhacsoda harangos ujja tovább légiessé teszi a darabokat. Az esőerdő zöldes világába pedig, az orchidea finom bája és a lilás, rózsaszínes valamint a fehér színek visznek életet.


Ősi kincsek egy kalózhajón, elsárgult térkép, melynek a szélén sellőket mintáz pár régi rajz. A korallszigeteken, apró kagylókkal díszített hárfán játszanak a szirének új dalt. De nem szabad utánuk menni, mert magukkal ragadnak a mélybe, a Cavalli világába. Méghozzá, ezzel a pár ilyen hangulatot idéző nonfiguratív mintával, amely a maxiruhákat díszíti. A kampós kéz pedig, most a régi zongorán hol feketére, hol kékre festi, a nap szívta színeket, a rummal fűszerezett melódia pedig csak annyit zeng pár hey-ho után, hogy tartsunk egyenesen, míg szárazföldhöz nem érünk a Cavalli szalonnál.


Most kicsit vetődjünk partra, persze, hogy egy dzsungel lesz előttünk, ahogy kidörgöljük szemünkből a tengerparti homokot. Mindenhonnan veszély leselkedik ránk, vadállatok, húsevőnövények és még akár bennszülöttek is. Aki most ránk támad az pár nagymacska. A leopárd minta átjött a tavalyi évről, amit most kiegészült a tigrisekkel és azok színvilágával. Sárgás bundájuk fel-felvillan a növényzet közt, ahogy éppen ránk vadásznak. De jó hírem van, egy szelídített formában kaphatjuk meg őket a Roberto Cavalli szalonban. Persze a támadást nem ússzuk meg, aki a nagymacskákat nem szereti, azt se kíméli az állatvilág. Becsavarodhat egy kígyómintától, ahogy rátekeredik egy dzsungeli óriás. Persze mindezt képzeljük el ezeknek a vadaknak a szenvedélyével, szépségével, eleganciájával; hiszen mit is vártunk a Cavallitól, mindig az egyik legjobbat nyújtja a közönségnek.

FÉRFI KOLLEKCIÓ


Csempésszünk a színkavalkádba egy kis alapot, hiszen mire mennének a férfiak az alapdarabok nélkül, amit tökéletesen feldobhatnak a vibráló Cavalli ruhákkal. A fekete és fehér az elegancia örök színei, melyek most pár teljesen egyszerű, mégis páratlan férfi darabban öltöttek testet. Persze nem is nagyon kell feldobni őket semmivel, hiszen kedvenc tervezőnk belecsempészett pár csűrcsavart a legegyszerűbb modellekbe is. Kiemelném a fehér nadrágot, amely anyagában mintás, így a fénnyel játszva egy különleges színhatást ért el a tervező. Említésre méltóak, a gallérjuknál díszített zakók, melyek egy színű inggel tökéletes párost alkotnak. Ha már az ingeknél tartunk, többnyire a gombolás takart, a hangsúly nem a mellrészen és a gombokon van, annál inkább a mintás mandzsettákon. A legdivatosabb kiegészítők a Cavallinál idén a hosszú sálkendők és a hatalmas csokornyakkendők. A csokornyakkendők óriás méretüknél fogva elég mókásak, így viselhető egy hétköznapi összeállítás felturbózására, vagy akár elegánsabb darabok mellé is elmegy.


A nagymacskák belemancsoltak a férfias világba is, de csak finoman, nagyon nem vadultunk be a témára. Inkább apróbb kiegészítő elemekre, díszítésként, vagy kiemelésként használták a világ legszebb ragadozóinak, a nagymacskák bundájának a mintázatát. A mandzsettákon és a „Sandokános” öveken dominál ez a mintavilág. Így, igazi indiai hercegek lehettek!


A női mánia: öltözzünk össze; minden férfi számára ismerős mondatként cseng. Nagy örömötökre most ti is madártollmintás, azonos színű és hangulatú ruhákba bújhattok. Ezzel, csodálatos képet alkotnak majd a Cavallit kedvelő párok - ezt biztosra vehetitek madárkáim. Persze, az egészet képzeljük el úgy, hogy egy tökéletes férfi hatását keltik a cseppet sem férfias színű darabok – már ha vannak még tipikusan férfi és női színek. A hangulat a naplemente erős árnyalatainak és a kéknek hála, adott; már csak egy hűs koktél kell, ami megfűszerezi a forróságot.


Pillangó, inkább maradjunk a lepkénél, egy férfi kollekció bemutatónál jobban hangzik. A lepkék színe fontos szerepet játszik az udvarlásukban, nos ezekben a különleges ingekben és nadrágokban sem fogtok csalódni. Egy amúgy is pezsgő nyári estén, vígan berepülhettek bárhova, annak tudatában, hogy mindenki a ti, szárnymintás ruhátokat nézi majd. A szemet kápráztató látvány mellé már csak egy Roberto Cavalli illatfelhő kell, hogy tökéletesen lepke hangulatotok legyen.


Jön a kedvencem! Nyáron nem is hordhat egy férfi jobb összeállítást, mint egy virágmintás inget lazán betűrve néhol kiengedve egy fehér nadrággal és carshoeval. Mindezt egy légies formában: lenge ing, a felső gombok kigombolva, egy designos végtelenül egyszerű bőrnyaklánccal feldobva. Bármilyen színű, mintájú is legyen az atombrutál ing, a feeling biztosítva van. Az éles kontrasztnak hála, az élénk színek és a fehér játéka, még nagyobb frissességet kölcsönöz az összeállításnak.

Egy fiú íróasztalánál nem kevésszer fordul elő, hogy a két hete az asztalon hagyott víz egy rosszul sikerült mozdulat következtében elárasztja az asztalt és az azon lévő fontos, vagy kevésbé fontos és a vízhez hasonlóan elfelejtett papírokat. Ilyenkor egy különleges színátmenetet kapunk a víztől kímélt és áztatott felületek közt. Ezt a színátmenetes hatást láthatjuk pár bőrdzsekin, amelyeket a hűvösebb napokra tartogatnak a férfiaknak. A hideg színárnyalatú darabokat most a khaki, a homok színű és a zöldes ruhák képviselik.


Picit cseppenjünk vissza az élővilág ihlette, azt megszégyenítő kavalkádba, ugyanis még csak a mintás darabokat végeztem ki. Egy kis tüzes paprika piros, egy csipet caprikék, mellé tinta, a keverékéből ibolya, hozzáadva bíbort és egy kis othelos lilás-kéket megkapjuk az idei siker receptjét. A fekete és a fehér szolgált néhol tompításul. A rojtokkal díszített darabok az anyag mozgásának köszönhetően pazar játékot adnak. A fényesebb darabok mellett pedig, sírva fakadhat az összes szkarabeusz. Kiegészítők tekintetében a már említett csokornyakkendők és a gyöngyökkel díszített sálkendők mellett a lábbelikről érdemes még beszélni. A cipők mellett most a kerek orrú, szintén a keleti világot idéző töményen díszített papucsok a legmeghatározóbb darabok. A Cavalli katalógust lapozgatva, a fura frizurás oldalra fésült hajú, olaszosan Donos modelleket nézegetve; némi hasonlóságot véltem felfedezni a Piedone filmek bunyós srácai és a Cavalli modelljei közt. Ezekben a ruhákban nem kell a feltűnésért verekedni, mindenkit megnyugtatok, enélkül is meg lesz az olaszos feeling.

Aki pedig szeretne ebbe a tökéletes hangulatba járni-kelni, annak legelső lépése az Andrássy úti Roberto Cavalli szalonba fog vezetni.